Színház

Benyújtotta pályázatát Alföldi Róbert

2012.11.13. 14:47
Ajánlom
A Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára még október közepén írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). A jelenlegi igazgató november 13-án juttatta el a következő öt évre vonatkozó elképzeléseit a minisztériumba. FRISSÍTVE!

A Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatói posztjára beadott, összesen több mint háromszáz oldalas dokumentumot a pályázati határidő letelte, november 15. után - a személyes adatokat tartalmazó okiratok kivételével - teljes terjedelmében nyilvánosságra hozzák a Nemzeti Színház honlapján. Az EMMI által kiírt pályázat részleteiről itt olvashatnak.

Alföldi Róbert, akinek igazgatói mandátuma az évad zárultával, június végén jár le, és aki kedden nyújtotta be új pályázatát a színház vezetésére, az MTI-nek elmondta: a jövő generáció nevelése még inkább hangsúlyt kapna a következő öt évben. Erősíteni szeretnék a gyerek- és ifjúsági színházi irányt, drámapedagógusok bevonásával. Azonban az alap vezérlőelv továbbra is a társadalmi felelősségvállalás lenne. "A Nemzeti Színháznak mint az ország első számú színházának a feladata a megoldatlan ügyekről beszélni és segíteni abban, hogy meg tudjunk békülni magunkkal, a másikkal, a saját múltunkkal, jelenünkkel, jövőnkkel" - mutatott rá Alföldi Róbert, aki szerint "a legfontosabb vállalni a felelősségét annak, hogy fontos ügyekről beszéljünk".

A továbblépés lehetőségeiről szólva olyan 21. századi színházi irányzatokat említett az igazgató, amelyek fontos társadalmi problémák feldolgozásával a nézőket is aktívan bevonják, akár az előadások elkészítésébe is. Szeretnének együtt dolgozni a független színházakkal is, amelyek már elindultak azon az úton, hogy társadalmilag mozgósító előadásokat hozzanak létre. Elmondta, hogy folytatnák a régi magyar nyelvű darabok felfedezését, például Bornemisza Péter és Csokonai Vitéz Mihály művét tűznék műsorra. A három nagy klasszikus - a Bánk bán, Az ember tragédiája és a Csongor és Tünde - bemutatása nyomán szeretnének ugyanezen az úton továbbmenni, az előadásokat mai formanyelven megvalósítva.

Hozzátette, hogy kortárs művekből is többet játszanának. "A közhiedelemmel ellentétben nagyon kevés kortárs darabot mutatott be a Nemzeti az elmúlt öt év alatt, nincs 15 százalék ez az arány" - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a kortárs művek műsorra tűzése feladatként szerepel a pályázati kiírásban is. Alföldi Róbert szerint a társulatban nincs szükség jelentős változásra, erős, keményen dolgozó együttesről van szó, amely esetleg újabb tagokkal bővülhet, hiszen a "találkozásokra" mindig nyitottak.

Az igazgató elmondta, hogy pályázatukhoz - amelyet nyilvánosságra is hoznak - mintegy 160 támogató nyilatkozatot csatoltak Magyarországról és a világ legkülönbözőbb pontjairól: Declan Donnellantól és Oskaras Korsunovastól az újonnan nyíló BMC Zenei Központon, a Goethe Intézeten és a világ különböző színházain, egyetemein át a marosvásárhelyi és az újvidéki teátrumig. "Meglepő, hogy tudnak rólunk a világban. Az alkotóktól érkezett személyes hangú levelekből az derül ki, hogy elismerik az itt folyó munkát" - jegyezte meg Alföldi Róbert.

Mint rámutatott, a külföldi és hazai szakmai elismertség mellett a nézőszám, és az, hogy közönségük egyharmadát a fiatal generáció adja, szintén bizonyíték munkájuk eredményességére. "Sikerült megnyerni azt a generációt, amelyet nagyon kevés kulturális kezdeményezés tud megszólítani, majdnem mindenki lemond róluk, nálunk pedig ők az alap, maguktól, érdeklődésből járnak hozzánk" - hangsúlyozta az igazgató, aki ezt látja a legfontosabb eredménynek. Kiemelte, hogy ezen sikerek miatt pályázik újra a színház vezetésére, a méltatlan támadások ellenére is. "Aki megnézi a programot, bejön a színházba, látja, hogy nem igazak a vádak, miszerint egyfajta előadásokat játszunk, és csak egy szűk, egyféle filozófiai beállítottságú réteg látogatja a teátrumot" - hangsúlyozta, hozzátéve: ha ez igaz lenne, a Nemzeti üres lenne, ezzel szemben 90 százalékos a fizetőnéző-arány. Elárulta, hogy a pályázathoz a Nemzeti Színházról alkotott nézői véleményeket vizsgáló kérdőívek nemrégiben elkészült elemzését is csatolták.

Esélyeiről szólva Alföldi Róbert úgy fogalmazott: "azt gondolom, hogy értékelik az eredményt, az adatok magukért beszélnek, és nem gondolom, hogy minden átpolitizált". "Ha így gondolnám, nem indulnék. Bízom abban, hogy demokratikus országban élek, ahol az számít, hogy az ember hogyan dolgozott, nem pedig a vélt vagy valós ilyen-olyan beállítottsága" - tette hozzá. Véleménye szerint tíz évnél tovább valóban nem szerencsés betölteni egy ilyen vezetői pozíciót, most azonban egy folyamat felénél tartanak, és nem lehet azt állítani, hogy ez a munka nem eredményes. "Pontosan olyan elvárásokkal írták ki a pályázatot, ahogyan működik jelenleg a Nemzeti Színház" - mutatott rá az igazgató. A színház jövőbeni költségvetéséről nem tudni konkrétumokat. Mint kiemelte, az intézmény így is a szakadék szélén áll, a költségvetés több mint 30 százalékkal kisebb, mint négy éve volt: 995 millió forintból gazdálkodhatnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház nemzeti színház

Cserhalmi György marad a rendezésnél

A Nemzeti Színház új évadában Örkény István Macskajátékát állítja színpadra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével jövő tavasszal. Színészként viszont továbbra sem találkozunk vele.
Színház thealter fesztivál

Szabadkai előadást is díjaztak az idei THEALTER-en

A közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a fesztivál önkéntesei is díjazták kedvenc produkciójukat, valamint három Különdíjat is odaítélt a fesztivál.
Színház gyász

Elhunyt Kerényi Imre

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.
Színház kritika

Törőcsik Mari ott sem volt, mégis főszereplő lett a Sztalker előadásában

Nem gyerekjáték, hanem igazi férfimunka volt az ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei Miklós vezette Sztalker Csoport bemutatkozó előadása, a Míg fekszem kiterítve, amely az Ördögkatlan fesztiválon debütált.
Színház ian mckellen

Ian McKellen saját élettörténeteivel kárpótolta az elmaradt előadás nézőit

Kisebb sérülés miatt ki kellett hagynia a Lear király egyik előadását Ian McKellennek a londoni West Enden, de a színész megkérte a közönséget, hogy hallgassák meg pályafutása legemlékezetesebb történeteit.