Színház

Bérczes László: Kicsit mindenki félve tekint az új évadra

2016.08.26. 16:50
Ajánlom
Rátóti Zoltán igazgató lemondása váratlanul érte a Csiky Gergely Színház társulatát. Megkérdeztük a korábbi művészeti vezetőt, milyen most a hangulat és mit szól a felreppent nevekhez.

2014-ben indult második öt éves igazgatói ciklusát szakította meg Rátóti Zoltán, amikor augusztus 22-én bejelentette, családi okokból lemond a kaposvári színház vezetéséről, amit szeptember elsejével átmenetileg Fülöp Péter gazdasági igazgató vesz át. A megnevezett ok, hogy a színművész-direktor családjában úton van a második gyermek, és mint azt az évadnyitó társulati ülésen elmondta, nem tudna „két fronton” is felelősséggel megfelelni.

Lemondott Rátóti Zoltán, a kaposvári színház igazgatója

Kapcsolódó

Lemondott Rátóti Zoltán, a kaposvári színház igazgatója

A Csiky Gergely Színház vezetője szeptember elsejével távozik, lemondásakor családi okokra hivatkozott.

Bérczes László korábban művészeti vezetőként dolgozott a színházban, 2015-ben viszont már csak mint beosztott rendező, dramaturg segíti a munkát. Lapunk megkeresésére elmondta: „Nem tudhatjuk, Zoli mióta rágódott ezen, a társulatot viszont teljesen váratlanul érte a bejelentés. Azt mindenki látta, hogy Zolinak sok színházon kívüli elfoglaltsága van, hiszen tisztséget visel a Magyar Művészeti Akadémiánál, emellett tévés feladati is vannak, amelyek miatt sokat tartózkodik Budapesten. Időközben a családja is gyarapodott, most várják az ötödik gyereket, úgyhogy ezek mellett egy vidéki színházat vezetni már valóban sok lehetett.”

Bérczes László

Bérczes László (Fotó/Forrás: Memlaur Imre)

A jelenlegi hangulat kapcsán a rendező megjegyezte: „Kicsit mindenki ijedten és félve tekint az előttünk álló évadra, de az tény, hogy Zoli hat éve alatt a színházban mostanra beállt egyfajta állandóság, kiszámíthatóság, ami jót tesz a társulatnak. Az új évad is összeállt már.”

Már most szárnyra kapott több lehetséges aspiráns neve, akik között ott szerepel Eperjes Károly is, aki néhány éve a Kaposvári Egyetem színészképzésében is részt vesz. Bérczes László szerint azonban korai nevekről beszélni. „A lehetséges új igazgató kilétével kapcsolatos névdobálást értelmetlennek tartom. Valamikor ősszel ki fogják írni a pályázatot, és azt követően fog kiderülni, kik jöhetnek szóba” - tette hozzá.

Sürgető felújítás

A színház felújítása is évek óta visszatérő kérdés. Mint arról a Kaposvár Most beszámolt, Szita Károly polgármester kérni fogja a magyar kormányt, hogy munkálatok tervezett, közel kilenc milliárdos összegét tervezze be a költségvetésbe, ugyanis „a Csiky felújítása csakis nemzeti forrásból valósítható meg.”

Az átmeneti időszakban a társulat is alternatív helyen lép színpadra. „A Csiky Gergely Színház felújításának ideje alatt a Együd Árpád Kulturális Központban fogunk játszani, ahol már elvégezték az ahhoz szükséges beruházásokat, hogy a helyszínt alkalmassá tegyék az előadások befogadására” – foglalta össze Bérczes László, aki a felújítások vége kapcsán elmondta: „Hogy pontosan mikor költözhetünk vissza, azt most még nem lehet tudni. Az évadnyitón Szita Károly polgármester azt mondta, hogy a tervek szerint a műszaki átadás 2018. március 15-én lesz, az ünnepi premier pedig október 23-án történhet meg. Remélem, sikerül majd tartani a kitűzött határidőket.”

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.