Színház

Bereczki Zoltán rendezőként debütál

2012.07.12. 14:10
Ajánlom
A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza az Edith és Marlene című darabot is bemutatja a jövő évadban, a címszerepeket Szinetár Dóra és Horváth Lili alakítják, az előadás rendezője Bereczki Zoltán.

A Spirit Színház első évada a felelősségvállalás jegyében zajlott. Bemutatóik,  A fiú a tükörből a családon belüli erőszak ellen vette fel a harcot. A darab augusztusban "börtönturnéra" indul: két hónapig járják az előadással a büntetés-végrehajtási intézeteket. Természetesen Budapesten továbbra is látható lesz, de még keresik az új befogadó helyszínt. Csakúgy, mint a Biff evangéliuma című regényből készült Haverom a Messiás előadásnak is, amelynek játszási jogát a nagy sikerre való tekintettel az amerikai jogtulajdonos filmgyártó cég egy évvel meghosszabbította.

Kőszegen tartotta első nyári premierjét a Spirit Színház. A Turay Ida Színház Kamaraszínházaként működő színházi műhely Moliere: A mizantróp című művét több nyári helyszínen is előadja, érdekes kísérletként, a Quimby dalaival fűszerezve. Az ősztől Budapesten is látható nagy sikerű előadás két főszerepét Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játssza. Az előadás zenei anyaga hamarosan lemezen is megjelenik. A Budapesti Nyári Fesztiválon, a Városmajorban bemutatandó előadás, Vamp, a vámpírmusical, Lőrincz Levente rendezésében, Vásári Mónika főszereplésével a József Attila Színház nagyszínpadára költözik.

"Emberek - jelmezek" szlogent kapta a színház következő évada, amely a kapcsolatok fontosságára, az egymásra figyelésre, az emberség megtartására figyelmeztet. A színház októberi bemutatója a Könyvadaptációk színpadon sorozat részeként Térey János: Paulus című műve lesz, amelyben a vers, a zene, a tánc egyenrangú szerepet kap. A kortárs előadásnak ígérkező feldolgozást Perczel Enikő dramaturg készíti el Makranczi Zalán és Perjés János számára. Az előadásban fontos szerepet kap Gergye Krisztián és Hoffmann Adrienn, a MU Terminál egyik alapítója. Szintén októberben készül el és indul országjáró útjára a Blaha Lujza életéről készülő zenés színmű. Lujzát Csomor Csilla játssza, a zongoránál Darvas Ferenc. A rendező Bezerédi Zoltán. November 17-én a Rózsavölgyi Szalon ad otthont a Lévai Katalin: Párnakönyv című bestselleréből készült adaptációnak. Az írónő saját magát alakítja a darabban, mely egy "rendszerváltó" szerelem története. Az egykori szerelmespárt Gáspár Kata és Kedvek Richard játssza.

2013. január 25-én a Mikroszkóp Színpadon mutatják be Pataki Éva zenés játékát két legendás díva barátságáról. Az Edith és Marlene című darabban Piafot Szinetár Dóra, Dietrichet Horváth Lili alakítja. Partnereik Kolti Helga és Czvetkó Sándor lesznek, rendezőként Bereczki Zoltán debütál az előadásban. Bori Tamás rendezésében készül a színház májusi ősbemutatója, Szepes Mária: Emberek, jelmezek című életrajzi regényéből. Szepes Máriát különböző életkoraiban Malek Andrea és (a remények szerint) Béres Ilona játssza. Tavaszi bemutatónak pedig Czukor Balázs színdarabját tervezik, ami egy női sors drámáját mutatja be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Vizuál

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Jazz/World

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Klasszikus

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Vizuál

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Oscar-díjas Almodóvar-filmből rendez előadást Zsótér Sándor Budaörsön

Már javában zajlik a Budaörsi Latinovits Színház új bemutatójának próbaidőszaka. A Spolarics Andrea, Takács Katalin, Bohoczki Sára és Petrik Andrea főszereplésével készülő Mindent anyámról bemutatója december 20-án lesz.
Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.