Színház

Bereményi Géza és az életsűrű dalok

2012.01.19. 07:03
Ajánlom
Van-e szabály arra, hogy miként emlékezzünk? Semmiképpen. Választhatjuk akár a magányos fohászt, vagy a közös elcsendesülést. A Himnusz és Cseh Tamás születésnapján – január 22-én – a Thália Színházban dalokkal emlékeznek. A Születtem Magyarországon 2. című zenés színházi esten Cseh Tamás-Bereményi Géza-dalok idézik meg a több, mint két éve eltávozott zeneszerző, előadóművész alakját. A színházi koncerten nyolc kiváló színész tolmácsolásában hallgathatja meg a közönség a szerzeményeket. Az estet a dalok szövegírója, Bereményi Géza rendezi. Vele beszélgettünk.

- Az emlékezés kapcsán bennem mindig felmerül, hogy mennyire szól a mi személyes veszteségünkről, vagy arról, aki már nincs közöttünk.  Ön hogy éli meg, miként dolgozza fel az alkotótárs-barát hiányát?

- Nekem az emlékezés, ez az est, a Tamással közösen készített dalokat jelenti. Az volt minden vágyam, hogy ezek a szerzemények méltóképpen hangozzanak el a születésnapján. S mivel sikerült nyolc-tíz olyan színészt találnom, akik csodásan adják elő ezeket a dalokat, izgatott nyugalommal várom ezt az estét. Úgyhogy, nekem ez egy örömteli visszaemlékezés, semmiképpen nem a gyász ideje.

- Mennyire volt nehéz helyzetben a dalok kiválasztásánál, túl azon, hogy nyilván szubjektív szempontok döntöttek?

- Egyáltalán nem voltam nehéz helyzetben, mivel először a színészeket választottam ki, s  miután ez megtörtént, már könnyű dolgom volt. Olyan nagyszerű művészek mellett döntöttem, akiket nagyra becsülök, és mivel már dolgoztam velük, így pontosan tudtam, hogy nagy az énekkedvük. Egyébként azért színészeket kértem fel, mert számos olyan Cseh Tamás-emlékestet tartottak, még a halála utáni évben, ahol híres énekesek léptek fel, és meg kellett állapítanom, hogy még a legjobbak sem tudták olyan érzékenységgel előadni ezeket a dalokat, mint ahogyan azt egy színész teszi. Időközben rájöttem, hogy ennek mi lehet az oka. Minden ellenkező véleménnyel ellentétben ugyanis, Tamás egy színész volt, aki kiválóan játszotta el ezeket a dalokat. Hozzáteszem, a színészek többsége jól énekel, és kapva kap az alkalmon, hogy ezt be is bizonyítsa. Mindegyik színész boldog, ha énekelhet, és ezen is eltöprengtem, hogy vajon miért ilyen könnyen rávehetők. Valószínűleg azért, mert a közönséggel szembefordulva, közvetlenül szólíthatják meg a hallgatóságukat, és ahogy tapasztaltam, ez boldogsággal tölti el őket. Olyankor nincs ugyanis az előadó és a közönsége között a szerep. Úgy látszik, a darab és a szerep nem csak segítség és alkalom egy színésznek, hanem azért akadály is. Hogy csak egy példát említsek, Tompos Kátya például arra született, hogy ezt a két dalt elénekelje! Kátya, ugye félorosz, és a műsor első felében Dosztojevszkijről énekel, saját orosz akcentussal. A folytatásban Az ócska cipő című dalt adja elő, amire azt kitalálta ki, hogy úgy fogja elénekelni, mintha egy orosz cigánydal lenne. Ezekről az orosz cigánydalokról pedig tudni kell, hogy van egy jellegzetes lejtésük, és Kátya így fogja előadni, nem mellékesen, egy egészen rendkívüli énekhangon. Kihagyhatatlan!

- Mennyire kell ezt az estet a szó klasszikus értelmében rendezni, vagy rábízta ezekre a kiváló művészemberekre, hogy átfolyassák magukon ezeket a dalok keltette érzéseket, és korlátok nélkül megmutassák a közönségnek?

- Azt is lehet mondani, hogy a megvalósítást teljesen rájuk, és Hrutka Róbertre - az est zenei rendezőjére - bíztam. Miután meghallgatom őket egy-egy próbán, nekem nagyon kényelmes dolgom van, mert csak akkor kérek némi módosítást, ha úgy érzem, valami félreértés van. Egyébként pedig megmondom, hogy ki hol jöjjön be, hova álljon, milyen sorrend legyen, mert nekik valóban nem kell ennél több segítség.

- Ezen az esten, ahol az elmondása szerint, a színészek úgy készülnek egy-egy dalra, mintha egy szerep lenne, elképzelhető, hogy még az Ön számára is új színekkel, többlet hangsúlyokkal gazdagodnak ezek a szerzemények?

- Ez így van, ezt már tapasztaltam. Egy-egy értelmezés láttán, időnként még én is meglepődöm. Ez azonban nem csak a mostani estre igaz. Nagyjából ugyanebben a felállásban egy évvel ezelőtt, már készítettünk egy Születtem Magyarországon 1. című produkciót. Ezért is hívjuk a mostani előadást Születtem Magyarországon 2-nek, mert felerészt kicserélődtek az énekesek és a dalok is, és elárulom, ez itt és most nem ér véget. Szeretnénk ebből a zenés estből többet is bemutatni, ha újabb és újabb dalok felmerülnek, amelyekkel kiegészülhet a műsor.

- A születésnaphoz kapcsolódva láthatja majd a közönség az előadást, vagy évente többször is?

- Terveink szerint úgy havonta egyet, kettőt, hármat mutatnánk be. Amennyiben tudunk egyeztetni, úgy tíz színész vesz majd részt a produkcióban, és egy hosszú műsor készül. Úgy képzelem, hogy kiáll a színpadra például három színész, és előad egy kórusművé átdolgozott dalt. Miután elénekelték a művet, átadják a helyüket az éppen soron következőknek. Ebben az előadásban a dalokon belül van a színészi alakítás lehetősége. Úgy is mondhatnám, hogy olyan az egész, mint amikor kijön egy színész, fejfényt kap, és nagyon bensőségesen előad egy történetet. Hát így.

- Ha jól értem, akkor ezekkel az estekkel elsősorban nem megemlékezni, hanem köztünk szeretnék tartani Cseh Tamást. Ez lenne az egyik fő törekvése a Születtem Magyarországon 2. című színházi előadásnak?

- Valóban ez a célom, hogy megmutassam a közönségnek, mennyire gazdag ez a világ. Úgy választottam ki a dalokat is, hogy ezt a sokféleséget, változatosságot és a különösségeket igazolják. Remélem, sikerült...

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Tökéletlen csaknem az alapjaiig” – Könyvek, amelyeket megbántak íróik

Kit kellett megölnie Sir Arthur Conan Doyle-nak, hogy végre nyugodtan írhasson? Miért tagadta meg főműveit Lev Tolsztoj? Mitől borzong Krasznahorkai László?
Vizuál

Látványos magyar sci-fi érkezik a mozikba márciusban

A 129 című film történelmet ír azzal, hogy az első olyan magyar sci-fi , amelynek szinte minden jelenetében látványos CGI elemeket láthatunk, kizárólag magyar szakemberek munkája nyomán. A neves színészgárdával készült alkotás március elején debütál.
Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
Klasszikus

Túlvilági utazás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

Három 19. századi zenemű szerepel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és vezető karmesterüknek, Riccardo Frizzának február 8-i koncertműsorán, melyek mindegyike gyönyörű dallamokkal szól az elmúlásról.
Színház

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Mit keresett Jakab az ágy alatt? – Dániel András meséje a XV. kerületben

A XV. kerületi Csokonai Művelődési és Rendezvényházban láthatjuk február 12-én a Hab a tortán!-mesesorozat kövekező előadását: Dániel András Mit keresett Jakab az ágy alatt? című meséjét Pető Kata és Porogi Ádám színészpárosa hozza el a gyerekeknek.
Színház ajánló

Mocskos alkuk és erkölcsi dilemmák a miniszterelnök nyaralójában – válságkomédia tíz éve az Átriumban

Tizedik éve fut lankadatlan sikerrel az Átriumban a folyamatosan új elemekkel bővülő, a kül- és belpolitika aktuális fejleményeit is beépítő, válságkomédiaként aposztrofált Igenis, miniszterelnök úr! című előadás Hevér Gábor és Alföldi Róbert főszereplésével.
Színház interjú

Szabálytalan utak szabadsága – beszélgetés Pelsőczy Rékával és Vajdai Vilmossal

Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos pályájuk kezdete óta, megszakítás nélkül a Katona József Színház tagjai, akiket rendezőként és színművészként is, egyaránt jegyez a szakma és a nagyközönség. A két művésszel a Katona első évtizede kapcsán beszélgettünk.
Színház hír

Hogyan mentsük meg a szerelmet? – Balla Eszter és Debreczeny Csaba 150-edszer is megmutatja

Ők ugyanis a főszereplői a Párterápia című vígjátéknak, amiben immár százötvenedik alkalommal játszanak el egy válságba jutott házaspárt, akik szeretnének kilábalni ebből a helyzetből. Az Orlai Produkció előadása január 31-én jubilál a Belvárosi Színházban.
Színház ajánló

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.