Színház

Béres Ilona a Maladypénél

2011.04.08. 13:43
Ajánlom
Április 10-én, vasárnap a Szabad Akadémia vendége Béres Ilona, akivel a színészi jelenlét minőségéről lehet beszélgetni, eszmét cserélni.

A Maladype Színház 2010 októberében indította útjára új, Szabad Akadémia címet viselő előadássorozatát, mely mindenféle akadémikusságtól mentesen szeretné vizsgálni látszat és valóság állandó helycseréjét a (színház)művészetben.

Ebben az egész évadot átölelő sorozatban azokra számítanak, akik kíváncsiak a színház közösség- és tudatformáló erejére, az alkotógondolat teremtő-aktusára, a felesleges részletektől megtisztított emberi reakciókra és a tiszta, világos impulzusokra.

A tervezett témák és programok nyilvános párbeszédek formájában alkalmat teremthetnek mindannyiunk számára, hogy kicseréljük gondolatainkat, hogy beszéljünk önmagunkról és a világról, és új tartalmakat, új azonosságokat találjunk a színházi valóság számunkra még ismeretlen fogalmaiban.

A programsorozaton eddig Heller Ágnes, Kozma András, Kukorelly Endre, Orosz István és Schilling Árpád vett részt.

Április 10-én 12:00-tól a Maladype Színház Szabad Akadémia előadássorozatának vendége Béres Ilona, akivel a színészi jelenlét minőségéről lehet beszélgetni, eszmét cserélni.

Az előadássorozatra előzetesen a [email protected] e-mail címen lehet jelentkezni.

Szabad Akadémia vasárnaponként 12-20 óráig tart

Helyszín: Maladype Bázis (VIII. ker Mikszáth tér 2.)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Klasszikus

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház interjú

A színészi eszköztár színes palettája – interjú Katona Péter Dániellel, A hülyéje Pontagnacjával.

Főszereppel kezdi társulati tagságát a Thália Színházban Katona Péter Dániel. A tévéképernyőről is ismert fiatal színművész október 12-én debütál új anyaszínházának színpadán, A hülyéje című Georges Feydeau-bohózatban, ahol a megrögzött nőcsábászt, Pontagnacot alakítja.
Színház ajánló

A változás témája áll az idei Ráday Utcai Színházi Találkozó fókuszában

Október 21. és 27. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, amely során egyebek közt előadásokkal, városi sétával, koncerttel, inkluzív foglalkozásokkal, garázsvásárral, ingyenes színházi nevelési programmal is készülnek a szervezők.
Színház ajánló

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Színház ajánló

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.