A Nógrád vármegyei Mohorán található Tolnay Klári Emlékházban nyílt meg június 10-én Béres Ilona életmű-kiállítása, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész jelenlétében.
A kiállítás fotóanyaga Béres Ilona, Koncz Gábor, Venczel Vera, Szersén Gyula, valamint a József Attila Színház, a Magyar Színház és a Tolnay Klári Emlékház archívumából származik. A Balla István kurálásával létrehozott tárlaton egyik teremében Béres Ilona filmszerepei közül A kőszívű ember fiai, Az aranyember és az Álmodozások kora kap kiemelt figyelmet, míg a vörös szalonban színházi munkásságát emelik ki, ahol díjai mellett többek között A nagymama című előadásban viselt kosztümjét is láthatják majd a látogatók.
Az idén 82 éves Béres Ilonát 2014-ben az elsők között választották be a nemzet művészei közé.
A Madách, a Nemzeti és a Pesti Magyar Színház művészeként számos szerepe között játszott a Téli rege, a Tévedések vígjátéka, a Három nővér, a Borisz Godunov című darabban. Szinkronszerepei között van A nagy balhé és a Casablanca, de jellegzetes mély hangját adta a Macskafogó című animációs filmhez is.
Az életmű-kiállítás ajánlójában így fogalmaznak: "Díva - egyetlen szóban így lehet összefoglalni mindazt, ami Béres Ilona művészi életútját jellemzi. Egész pályáján megőrizte a felvételeken ránk visszatekintő, drámaian mély és igéző tekintetét. Sajátosan mély orgánumát páratlan beszédkultúrája tesz teljessé, szerepformálásait a természetesség és a mindig új arcát mutató játékosság egészíti ki. A Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész, a nemzet művésze méltán érdemelte ki, hogy a Tolnay Klári Emlékház életmű-kiállítással tisztelegjen a művésznő pályája előtt".
A megnyitó eseményen elsőként Mohay Gábor előadóművész köszöntötte a művészt, majd élő kapcsolásban jelentkezett be Budapestről a Magyar Művészeti Akadémia tagozati ülése, ahonnan a tagozatvezető, Nagy Viktor üdvözölte néhány szóban az ünnepeltet.
Az esemény második részében két rendező, Dávid Zsuzsa és Balázs Zoltán osztotta meg gondolatait Béres Ilonáról. Dávid Zsuzsa kifejtette: ugyan csak rendezőasszisztens korában dolgozott együtt a Kossuth-díjas művésszel, de ezalatt is rengeteget tanult tőle. Balázs Zoltán pedig azt hangsúlyozta: a közös darabok próbáit nem munkának, hanem utazásnak fogta fel, amelynek során a kapcsolatuk barátsággá nemesedett.
Forrás: MTI, nool.hu
Fejléckép: Béres Ilona (fotó/forrás: Vendel Lajos / Nool.hu / MMA)