Színház

Bicska Maxi Szentendrén

2020.10.30. 10:40
Ajánlom
Bertolt Brecht-Kurt Weill Koldusoperája november 7-én a Szentendrei Teátrum műsorán! Bicska Maxi szerepében Brasch Bence, a Vígszínház kiváló színésze.
Koldusopera2-103814.jpg

Koldusopera (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

A Koldusopera a zenés színház egyik remekműve, egyszerre opera, musical és operett, valamint mindezek paródiája. Bertolt Brecht Koldusoperája nem Brecht fejéből pattant ki, hanem John Gay XVIII. századi szatirikus népoperája alapján írta a szöveget, a zenéjét pedig Kurt Weill komponálta az 1920-as évek végén.

A Koldusopera megírásakor mindössze harmincéves, de szemtelenül nagyképű Bertolt Brecht radikálisan újat állított előadásaival. A színészeinek azt mondta: Mutassátok meg, hogy megmutattok! A nézőinek pedig azt: Ne vágjátok már ezt a romantikus képet! Nehéz is lenne túlromantizálni, amikor Bicska Maxi, London sztár-bűnözője a függöny elé lép, és így énekel az öltönyös nagyérdeműnek:

Ne mondd nekünk, hogy szép a tisztes élet,
És minden gazság elkerülhető:
Mit ér a szó, ha nincs hasunkban étek,
Előbb zabáljunk, mert ez itt a fő.
Mi jók legyünk, ti jóllakottak – ez derék,
De értse végre minden jómadár,
Mert ezt már csűrni és csavarni dőreség:
Előbb a has jön, aztán a morál.

A Budaörsi Latinovits Színház és a Szentendrei Teátrum előadása november 7-én látható a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében.

További programok és jegyek ide kattintva>>>

Támogatott tartalom.

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Kapcsolódó

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.

Brasch Bence: Nincs idő privát sértődésekre

Brasch Bence: Nincs idő privát sértődésekre

Az új évadtól a Vígszínházhoz szerződött, de megtarthatta korábbi szerepeit a Radnóti Színházban, az Operettben, Budaörsön és az Átriumban. Utóbbi színháznak át is dolgozott egy darabot – Ugrai Istvánnal közösen –, az Isteni végjátékot, amelynek társrendezője is volt. Brasch Bence jelenleg Az apa című darabot próbálja Valló Péter rendezésében a Pesti Színházban. Ideje alig van, de a Partitúra hívására hazautazott Mosonmagyaróvárra, hogy Miklósa Erika és Batta András műsorvezetőket körbekalauzolja szülővárosában.

Szentendrei Teátrum

1969-ben színművészeti főiskolások ötlete nyomán Szentendre különleges atmoszférájú barokk főterén nyári színház született. A Szentendrei Teátrum több mint 50 éve ajándékozza meg felejthetetlen élményekkel a kultúra szerelmeseit. 2021 tavaszától Lőrinczy György igazgatja a színházat, hagyományait figyelembe véve, de mégis frissen, szem előtt tartva a mai közönség ízlését.

Számos összművészeti produkció mellett továbbra is a színházi és operabemutatók készülnek Szentendrére. Az új igazgató törekvései szerint egész évben várják majd a kultúra szerelmeseit a Teátrumba készülő produkciók.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csíkszereda Miskolcra megy − jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok meghívottja ezúttal Csíkszereda lesz, az erdélyi vendégek a színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek.
Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.
Színház hír

Lipics Zsolt vezetheti tovább a pécsi színházat

A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának újabb öt évre szavazott bizalmat a közgyűlés. A zárt ülésen egyhangú döntés született, a városvezetés és az ellenzéki képviselők többsége is támogatta kinevezését. 
Színház hír

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Színház hír

Crespo Rodrigo marad a tatabányai színház igazgatója 2030-ig

A tatabányai Jászai Mari Színház 2010-ben kinevezett igazgatója, Crespo Rodrigo ismét elnyerte a tatabányai városvezetés bizalmát: 2030-ig vezetheti a Jásza Mari Színházat.