Színház

Blasek Gyöngyi kapja a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját

2025.05.08. 11:40
Ajánlom
„Blasek Gyöngyi eddigi pályája […] nemcsak önmagában kerek egész, hanem szélesebb értelemben is példaértékű. Munkássága azt a hatalmas utat is reprezentálja, amit a hazai bábjátszás hetven év alatt bejárt” – olvasható a szervezet laudációjában, amelyet Nánay István jegyez.

A Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással életművéért kritikusdíjat adományozhat olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, hatvanöt év feletti művésznek, aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához.

A szervezet május 8-án bejelentette, 2025-ben Blasek Gyöngyi bábszínész kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját.

 

Nánay István laudációja

Blasek Gyöngyi 1940-ben Temesváron született, de iskoláit már Budapesten végezte. Középiskolásként a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium színjátszójaként a Peer Gynt Aaséját játszotta. Háromszor sikertelenül felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Betanított munkás volt a Gamma Művekben (ott találkoztam vele először, ő még, én már ott dolgoztam), közben Barlanghy István Magyar Pantomim Stúdiójába járt. Barlanghy – aki tanított az Állami Bábszínház Stúdiójában is – ajánlotta be Szilágyi Dezsőnek, az Állami Bábszínház igazgatójának.

Blasek 1965-től a tájoló együtteseknél volt gazdasági elszámoló, azaz jegyárus és pénzügyi mindenes. 1966-ban elvégezte a bábszínészképző tanfolyamot, ettől kezdve öt éven át kellékezett, azaz a szerepeket játszó kollégái mellett vett részt az előadásokban.

Ebben a munkakörben sajátította el a bábozás technikai fortélyait, s vált sokoldalúan képzett művésszé.

Első jelentősebb szerepeit a férje, a színész, rendező és pedagógus Bánky Róbert előadásaiban játszotta. Nemcsak színészként vett részt Bánky munkáiban, hanem alkotótársa volt a színész-rendező árnyjátékos-kísérleteinek és -előadásainak is. Bánky a színészképző stúdióban hosszú ideig tanította az árnyjátékot, amit halála után a felesége folytatott. De nemcsak a Bábszínházon belül oktatott. 1996-tól több, mint két évtizeden át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is őtőle sajátították el e technikát a hallgatók.

Számos nagy sikerű szerepet játszott az évek-évtizedek során, többek között A gyáva kistigris címszerepét, Toto kutyát az Ózban, a Minden egér szereti a sajtot Jozefináját, de számítottak rá a színház felnőtteknek szóló és művészi-kísérletező produkcióiban is (például Prokofjev: Két-Pierrrot-játék, Gogol: Az orr, De Falla: Pedro mester bábszínháza, A szarvaskirály, Übü király). Alázatosan belesimult az akkor elfogadott és követett bábjátszó stílusba, amely az egyneműséget, a színész láthatatlanságát (még a tapsos meghajlás is tilos volt), a paravános játékot tartotta a bábozás lényegének.

Amikor azonban e merev szabályok betartása fellazult, és előtérbe lépett a színész a maga testi mivoltában, kiderült, hogy jó pár kortársával szemben Blasek Gyöngyi otthonosan mozog a paravánon kívül is.

Vallomása szerint a szakmai életében fordulópontot jelentett az, amikor hatvannyolc éves korában kapott jelentős prózai feladatot: Balázs Zoltán Faust-rendezésében az idős Margitot játszhatta el. Valósággal megfiatalodott, s mintha egy új életszakaszába lépett volna. Nagy élménye, hogy Balázs Zoltán e közös munka után szerepre hívta a Maladype Színház kettős előadásába (Schiller: Don Carlos és Goethe: Egmont). S mivel Meczner János igazgatása alatt számos prózai és fiatal rendező kezdett a Budapest Bábszínházban dolgozni, ezek az alkotók is rendre felfedezték Blasek Gyöngyi minden újra nyitott és érdeklődő színészi lényét, s erre meg az évtizedek alatt sokasodó színészi tudására és tapasztalatára építve sorra kapta a fontos szerepeket. Dolgozott többek között Alföldi Róberttel (A képzelt beteg), Hoffer Károllyal (Semmi, Gengszter nagyi), Keresztes Tamással (Frankenstein), Meczner Jánossal (Varázsfuvola), Szikszai Rémusszal (A vihar, Dekameron 2023, Peer Gynt), Szilágyi Bálinttal (Bambi, Esti Kornél). A nagyon különböző karakterű és stílusú rendezők munkamódszeréhez és elképzeléseihez egyként tud kötődni, de nemcsak ezekkel a rendezőkkel találja meg a közös hangot, hanem a játszótársaiéval is, akik közül csaknem mindet tanította az egyetemen. Nyolcvanötödik évében is fantasztikus életszeretettel, szakmai kíváncsisággal és alázattal viszonyul minden feladatához.

Munkásságát eddig Állami Ifjúsági Díjjal (1985), Aase-díjjal (2006), Magyar Arany Érdemkereszttel (2015) és Gobbi Hilda-díjjal (2021) ismerték el.

Blasek Gyöngyi eddigi pályája – ami a műkedvelő gimnáziumi előadás Aaséjától legutóbbi szerepéig, a Peer Gynt Aaséjáig (és idős Solvejgjéig) ível – nemcsak önmagában kerek egész, hanem szélesebb értelemben is példaértékű.

Munkássága azt a hatalmas utat is reprezentálja, amit a hazai bábjátszás hetven év alatt bejárt.

Meg azt a szüntelen törekvést, hogy e gyerekműfajba kényszerített színházi forma és kifejezési mód visszataláljon eredeti közegébe, és elfogadtassék a maga kompexitásában.

Fejléckép: Blasek Gyöngyi (Fotó/Forrás: Nagy Marcell / Színházi Kritikusok Céhe)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.
Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.