Színház

Blaskó Balázs a felmentési ügyről: ez a művészeti autonómia durva megsértése

2021.10.11. 11:55
Ajánlom
Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere október elején kezdeményezte az EMMI-nél Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának felmentését. Blaskó rövid nyilatkozatban reagált az ügyre.

Mirkóczki azért indítványozta az igazgató menesztését, mert úgy véli, Blaskó a színházat érintő tárgyaláson „minősíthetetlen, gyalázatos és aljas kijelentéseket tett” egy közelmúltban Covidban elhunyt színészről.

A HVG értesülései szerint a stúdiószínpad átnevezéséről folyt a vita a Városi Szociális, Urbanisztikai és Kulturális Bizottságának ülésén, amikor az igazgató – Mirkóczki szavaival élve – meggyalázta Kelemen Csaba emlékét. A felmentés mellett a polgármester bocsánatkérést is vár a történtek miatt.

Az ülésen rögzített jegyzőkönyv szerint Blaskó kifejtette, hogy Kelemen súlyosan veszélyeztette a Gárdonyi Géza Színház működését, a kollégák életét és egészségét.

„Amennyiben Kelemen Csaba életben marad, azonnal fegyelmi eljárást kellett volna indítani ellene, valamint bűnvádi eljárást kellett volna kezdeményeznem a rendőrségen. Azért, mert eltitkolta betegségét, mert nem jelentette le a törvény szerint (…) betegségét. Mindezt tette azért, hogy az igazgatóválasztási procedúrában részt vehessen” – áll a jegyzőkönyvben. Blaskó ezek után hozzátette, hogy annak, aki a társulata és művészkollégái ellen bizonyíthatóan ilyen bűnöket követett el, nem lehet példát állítani.

Mirkóczki Ádámot a Blikk is megszólaltatta, a polgármester röviden csak annyit mondott:

„Ez az érvelés embertelen és elfogadhatatlan”

A lap szerette volna elérni Blaskó Balázst is, ám csak egy írásos közleményt kaptak, melyben az állt, hogy az igazgató – éppen kegyeleti okokból – zártkörű meghallgatást kért, amit megtagadtak tőle.

„Nagy nyilvánosság elé polgármester úr vitte a kegyeleti érzékenységet is érintő hozzászólásomat, amely alapvető, a művészeti autonómia durva megsértését is felvetette az önkormányzat részéről” – tudatta a direktor.

Fejléckép: Blaskó Balázs a Gárdonyi Géza Színház évadnyitóján (fotó: Gál Gábor / Gárdonyi Géza Színház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!