Színház

Blaskó Péter a Burgtheaternek: "Önök ketten gyáva emberek"

2015.04.21. 09:36
Ajánlom
Blaskó Péter is reagált a bécsi Burgtheater vasárnap esti akciójára, amin az osztrák színház Sirály előadása után a társulat egyik tagja politikai nyilatkozatot olvasott fel a Nemzeti Színházban. Ebben kritikával illeti a magyar kormányt, amiért az távolodik a demokráciától.

Vidnyánszky Attila színházigazgató másnap levélben reagált, amiben magyarázatot követelt. Kedden Blaskó Péter színművész, a Nemzeti Színház társulatának tagja is megszólalt az ügyben, Karin Bergmann Burgtheater-intendánsnak és Jan Bosse rendezőnek címzett nyílt levelét a Mandiner tette közzé:

"Tisztelt Karin Bergmann! Tisztelt Jan Bosse!

Önök ketten gyáva emberek. Ide küldenek Budapestre egy társulatot, a társulatukat, hogy lejárassák Ausztriát. Sunyin lapulnak otthon és szegény Martin Reinkét bízzák meg azzal, hogy az Önök közéleti alkalmatlanságát bizonyítsa. Egyébként milyen alapon avatkoznak bele egy másik ország belpolitikájába? Milyen jogon használják fel vendégszereplő előadásukat politikai üzenet közvetítésére?

Ez minden vendégjogot sárba tapos.

A színpad nem arra való, hogy politikai brosúrákat olvassunk fel. Éppen ettől kellene távol tartani magunkat nekünk, színházművészeknek. Mit szólt volna a bécsi közönség, ha a Katona József Színház nagy sikerű bécsi vendégjátéka után én, mint a darab főszereplője elkezdtem volna Jörg Haiderezni és a színpadról félteni az osztrák demokráciát? Ez nem az Önök és nem a színházművészet dolga. Szereptévesztésük bocsánatkérést sürget. Ha nem teszik meg, ne hivatkozzanak összetartozásunkra.

Otromba gorombaságot csak bocsánatkérés követhet.

A fentieket elvárva, üdvözlettel:

Blaskó Péter, a Nemzeti Színház színésze, aki tanúja volt az értelmetlen provokációnak."

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Vizuál

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Színház

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház portré

Az örök Elektra – 170 éve született Jászai Mari

Ő volt Laborfalvi Róza utódja, Gertrudis és Elektra legendás megformálója. Százhetven éve, 1850. február 24-én született Jászai Mari, a legnagyobb magyar tragika, a Nemzeti Színház örökös tagja.
Színház interjú

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.
Színház magazin

Hogyan lett nagy író Bereményi Géza?

Mitől lesz valaki nagyformátumú író? Van rá recept? Vagy ez egy eleve elrendelés? Bereményi Géza esetében a legnagyobb játékos, maga az élet determinálta a sikert. Vagy a Teleki téri piac. Önmagáról, az Eldorádóról mesélt Huszárik Katának a JaSzalonban.
Színház interjú

„Érződik a darabon, hogy színész írta” – Interjú Brasch Bencével

Zach Braff fekete komédiáját, a Minden nagyon jó lesz című darabot tűzi műsorra az Átrium. Idegenek az éjszakában, egy elhagyott tengerparti nyaralóban. Poénos bemondásoktól, egymás zrikálásától jutnak el odáig, hogy színt valljanak magukról. A harmincötödik szülinapján végzetes lépésre készülő „házigazda” szerepét Brasch Bence alakítja.
Színház hír

Házastársi pingpong a Belvárosi Színházban

Stefan Vögel fordulatokban gazdag párkapcsolati vígjátéka Rába Roland rendezésében, Debreczeny Csaba, Szávai Viktória, Mészáros Máté és Járó Zsuzsa előadásában látható február 19-től.