Megtartotta évadnyitó ülését az Örkény Színház. Mácsai Pál beszédében a színház feladatáról és felelősségéről beszélt, mint mondta, sebesen változó korunkban, egy túlnépesedett, környezeti félelmekkel terhelt bolygón az emberek biztonság utáni vágya rég meghaladottnak hitt társadalmi elveket hív elő. Az igazgató meglátása szerint sok alakban hódítanak merev világnézetek és politikák, amelyek minden újat és változást gyanakvással fogadnak, és számukra a progresszió szitokszóvá vált.
„Aki ma kíváncsi, kereső, nyitott művészettel foglalkozik, aki a megnyugtató, ismétlődő mintázatok helyett a váratlant keresi, aki új felismerésekre és új esztétikára vágyik, ennek a nagy, önmagát konzervatívnak nevező, valójában retrográd áramlatnak áll ellen” – jelentette ki a társulati ülésen.
Mácsai Pál hozzátette, sokféle művészet van, és sokféle művészet lehet jó, ám a színházban nincs múlt idő, csakis jelen. Hangsúlyozta, az ideológiai ostrom alatt álló modernitás az egyetlen út, ami valóban a jövőbe vezet.
Egyszerűsítés helyett rétegzett gondolatok, hallgatás helyett kérdések, megszokás helyett kíváncsiság, propaganda helyett őszinteség: itt és most az Örkény Színház ezt tekinti a színházművészet feladatának
– szögezte le.

Mácsai Pál az Örkény Színház évadzáró társulati ülésén (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)
Az igazgató kitért arra is, hogy az évad négy bemutatója mellett 2024. július 5-én új darabot mutatnak be a Városmajori Szabadtéri Színpaddal közösen, Prjct dq’24 címmel, a rendező Kovács D. Dániel, a szövegkönyvet Závada Péterrel együtt írják.
Polgár Csaba, az Örkény Stúdió művészeti vezetője elmondta, hogy a Freeszfe Egyesülettel együttműködve novemberben egy fesztivál keretében a Freeszfe vizsgaelőadásai lesznek láthatóak egy héten keresztül, hogy lehetőséget adjanak azoknak a fiatal alkotóknak, akik előtt igen szűk a nyilvánosság tere.
Neudold Júlia, az ÖrkényKÖZ Műhely vezetője vázolta, hogy hogy három új produkcióra készülnek: az egyik interaktív előadás, ami felsőtagozatos általános iskolásoknak és családjaiknak szól majd. A következő egy közösségi színházi előadás, a magyar társadalom és az alkoholfogyasztás közti kapcsolatot térképezi fel civil szereplők és szakértők közreműködésével.
Terveik között szerepel egy új, rendhagyó városi séta is.
Az ülésen szó esett arról is, hogy az idei, 12. ÖrkényKertet az évfordulók jegyében rendezik meg szeptember 9-én, a Madách téren. A Budapest Jazz Orchestra Gershwin születésének 125. évfordulója alkalmából a zeneszerző jelentős műveivel, köztük a Rhapsody in Blue-val jeles fellépője lesz az idei Kertnek. Ligeti György születésének századik évfordulója előtt tisztelegve Rohmann Ditta cselló szóló szonáták előadásával hozza közelebb az érdeklődő fülekhez Ligeti zenéjét. A gyerekeket a Piros Kakaó játszóház várja, valamint meghallgathatják a Vackort Für Anikó és Mácsai Pál felolvasásában, melynek szerzője, Kormos István idén lenne százéves. Kadarkai Endre Kerekes Évával és Zsigmond Emőkével beszélget az Örkény Stúdióban, Bíró Kriszta pedig előadást tart az elfeledett nőkről.
A Kert-en az érdeklődők találkozhatnak a színház művészeivel, kedvezményesen válthatnak jegyet az előadásokra, valamint lehetőségük nyílik támogatni a Freeszfe Fesztivál létrejöttét is.
Október 6-án mutatják be a 2023/2024-es évad első nagyszínpadi produkcióját, a Lidércek, Shaxpeare, Delírium címmel, Bodó Viktor rendezésében.
Shakespeare Szentivánéji álom című darabját Závada Péter írta a társulat számára.
A teátrum ajánlója szerint az átirat nagyban épít a társulat improvizációs játékára is.
Párhuzamosan a Stúdióban a Dollár Papa Gyermekei és az Örkény Színház koprodukciója következik Ördög Tamás rendezésében. Az előző évadban meghirdetett Emma című produkció a tavaszi zártkörű premier után október 19-től lesz látható a nagyközönség számára.
A második nagyszínpadi bemutató Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című klasszikusának új színházi adaptációja,
amit Gáspár Ildikó ír és állít színpadra Polgár Csaba főszereplésével 2024. márciusában.
Az Örkény Stúdióban Kincses Réka saját darabját rendezi, melynek címe Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza. A mű középpontjában egy multikulti család áll (Kelet-Európa vs. Nyugat-Európa), akik a szeretet ünnepén épp a szeretetért harcolnak, ami váratlan helyekről, ne adj’ Isten migránsokon keresztül is megérkezhet.
További részletek az Örkény Színház oldalán.
Fejléckép: Az Örkény Színház társulata (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)