Színház

Bodó Viktor Szentivánéji álma

2012.01.20. 13:14
Ajánlom
A magyar rendező ismét a grazi színházban dolgozott, ezúttal Shakespeare művét vitte színre. Az előadásban több magyar alkotó, köztük az idei évadtól Grazban tag Pető Kata közreműködött.

Január 14-én mutatta be a Szputnyik Hajózási Társaság és a grazi Schauspielhaus legújabb közös előadását, a Szentivánéji álom című produkciót. Bodó Viktor rendező 2006-os grazi debütálása óta hatodik alkalommal dolgozott a társulattal - Alice, A kastély, Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról, Liliom, Mester és Margarita -, a produkciók közül több osztrák és nemzetközi díjakat is nyert, a Szputnyik színészei pedig harmadik alkalommal tértek vissza az osztrák városba.

A Shakespeare-darabot 2008-ban már bemutatta a társulat, akkor egy nyári alkotótábort követően Zsámbékon volt látható az előadás. A grazi munka azonban a zsámbéki előzményektől független, attól teljesen eltérő. Az produkcióban több magyar alkotó vett részt. A jelmezeket Nagy Fruzsina készítette, az effekteket Keresztes Gábor, a világítástervező Bányai Tamás volt, a dramaturgiai munkákban Veress Anna is részt vett. Az idei évadtól a grazi társulatot erősítő, Titánia és Hippolyta szerepét alakító Pető Kata mellett a Szputnyik színészei, Fábián Gábor, Jankovics Péter, Lajos András, Szabó Zoltán játsszák a mesterembereket, vagyis ebben a rendezői felfogásban a vendégmunkásokat.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.
Színház hír

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.