Színház

Bodrogi Gyula a POSZT idei díszvendége

2013.02.06. 12:30
Ajánlom
A Nemzet Színésze a júniusban megrendezésre kerülő XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó "arca" lesz. Az idei eseményre Solténszky Tibor és dr. Szigethy Gábor válogat.

A színházi szakma 2013-as seregszemléjét ezúttal június 6 és 15 között látja vendégül Pécs. A Solténszky Tibor dramaturg és dr. Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész által összeállított versenyprogramot március 8-án, az eddigiektől eltérően nyilvános sajtóeseményen jelenti be a POSZT vezetése.

Az idei esemény "arca" Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas színművész lesz. A tavalyi évben Cserhalmi György volt a POSZT díszvendége. A Találkozó tulajdonosi szerkezete 2012-től megváltozott: a Magyar Teátrumi Társaság a Magyar Színházi Társaságéval megegyező tulajdonrészt szerzett a fesztivált működtető kft.-ben, amelynek irányításába új ügyvezető is belépett, és azóta a szakmai döntéseket is közösen hozzák meg. A POSZT Kft.-ben Pécs városának 66,8 százaléka mellett a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság egyaránt 16,6 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

A POSZT múlt év márciusában közzétett 2013-as felhívása szerint az elmúlt időszakban módosult az előadóművészeti törvény, és megváltoztak a kategóriák, ezért a fesztiválra való jelölési lehetőséget a következőképpen állapították meg: a nemzeti és kiemelt intézmények két előadást jelölhetnek (1 nagyszínházi, 1 stúdió/kamara, illetve az adottságtól függően 2 nagyszínházi vagy 2 stúdió/kamara előadás), a regisztrált színházak egy előadást javasolhatnak, a független, de nem regisztrált társulások által létrehozott produkciók is jelentkezhetnek, de ehhez két elismert színházi szakember ajánlása szükséges.

98DFF455-FEF4-4A63-BAF1-243E39ADABC1

A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitója

A válogatóknak a színházak által javasolt előadásokat meg kell tekinteniük. Emellett bármely produkciót megnézhetik és meghívhatják, de az ajánlottak elsőbbséget élveznek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.
Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Jazz/World

Budapesten is bemutatják a Miles Davisről szóló friss dokumentumfilmet

Fantasztikus hír, nem csak jazzrajongóknak: augusztus 30-tól műsorára tűzi az Uránia az idén debütált, Birth of the Cool című dokumentumfilmet, amely angol nyelven, magyar felirattal lesz látható a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
Vizuál

Colostokból és kalászból készült ruhák

Király Tamás (1952-2013) alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hírek

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Színház galéria

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
Színház szeged

Női témák és női alkotók a THEALTER színházi fesztivál középpontjában

9 nap alatt, 9 helyszínen 32 csapat 30 produkciója látható a szegedi THEALTER fesztiválon, amelyre 2019. augusztus 2. és 10. közt várják a kortárs színházi szcéna rajongóit.
Színház interjú

Minden nő életében megfordul egy Liliom - Interjú Szokol Judittal

Szokol Judit frissdiplomás színházrendező két előadást is rendez - méghozzá párhuzamosan - a Szentendrei Teátrumban. Vasárnap mutatják be A hentes lánya című mono-musicalt és július 25-én Molnár Ferenc Liliomját. 
Színház ajánló

Zenés előadásokkal bővül a Vidor Fesztivál színházi programja

A hazai színházak repertoárjából válogatott tizennyolc vígjáték és zenés színpadi játék látható az augusztus 23. és 31. között megrendezendő Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában, Nyíregyházán.