Színház

Boeing, Boeing, Koccanás és Mágnás Miska – Évadot hirdetett a Vörösmarty Színház

2020.05.29. 12:05
Ajánlom
Ami félbetört, azt összeillesztjük – hangsúlyozta Szikora János igazgató a Vörösmarty Színház online évadzáróján május 28-án. A rendhagyó virtuális találkozón a társulat művészeti vezetése ismertette a 2020/21-es évad bemutatóit is.

Bár az évadzárókon már szokássá vált, hogy a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János értékeli az évad bemutatóit, most mégsem ezt tette. A színház négy vezetője a színpadon ült, hátuk mögött az üres nézőtér, a félbetört évad és a hiány szimbólumaként.

Ahogy Szikora János fogalmazott, ez a kép „az elmúlt évad sommája: a meg nem valósult, a hiányzó. Hiányzik a közönség, a megszületendő előadások, és hiányzik a társulat. Hiszen az elmúlt nyolc év alatt fontosak lettünk egymásnak, és fontosak lettünk a világ számára. Egy ember igazi értékét a hiánya adja meg – ez figyelmeztet minket, hogy micsoda érték ez így együtt. A száraz tények helyett az érzelmek szólnak belőlem. Nagy a hiány, mögötte pedig a rengeteg emberi érzés, tartalom.”

Erre kitűnő példa a számos díj, amellyel a színház és a művészek munkáját ismerték el az évadban: Prima Primissima-díjas és Kiváló Művész lett Tóth Ildikó, Érdemes Művész Derzsi János, Kelemen Istvánt Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetéssel illették, Juhász Illés megkapta a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis-t. A Chicagót a Legjobb zenés előadásnak választották, a Játék a kastélyban című előadást meghívták a Vidor fesztiválra, A vágy nevű villamost pedig a POSZT-ra.

_S1E3650copy-120800.jpg

Hargitai Iván és Szikora János a Vörösmarty Színház évadzáróján (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

„Az előttünk álló időszak különleges feladata: befejezni, amit a pandémiás helyzet félbetört” – folytatta Szikora János igazgató, aki emlékeztetett arra a március 11-i pillanatra, amikor a nagyszínpad utolsó előadásán a Trianon szereplői a tapsrendben kitekintettek a nézőtérre és spontán ötletként megtapsolták a közönséget:

Ennél pontosabban kifejezni az összetartozást nem is lehetne. Ami félbetört, azt összeillesztjük, ennek pótlásáról fog szólni a következő évad.

Az online évadzáró évadbeharangozóval folytatódott. Bagó Bertalan művészeti vezető ismertette a nagyszínpadi bemutatókat:

  • Az ember tragédiája 2. – Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba, Szikora János rendezésében
  • Boeing, BoeingHorváth Illés rendezésében
  • Koccanás – Szikora János rendezésében
  • Mágnás Miska (ami elmaradt) – Horváth Csaba rendezésében
  • Fame ­– Hargitai Iván rendezésében
  • Diótörőcske (amit Csukás István a színház megrendelésére írt) – Kerkay Rita rendezésében

Látható lesz még a Trianon, A Padlás, az Az a szép fényes nap, a Játék a kastélyban és a Chicago is visszatér.

A Kozák András Stúdió bemutatóit Hargitai Iván prózai tagozatvezető ismertette, aki azt is hangsúlyozta, hogy Az ember tragédiája 2. elemzőpróbái tették számára bizonyossá, hogy mekkora erő rejlik a társulatban:

Ritka, hogy esztétikailag és gondolkodásában ilyen hőfokon legyen együtt ennyi művész – ez a jele annak, hogy mennyire erős ez a társulat.

A Stúdióba két bemutatót tervez a teátrum: a félbetört évadból pótolva a Csónak-ot Bagó Bertalan rendezésében és Schnitzler Casanova hazatér című darabját Hargitai Iván állítja színpadra. Repertoáron marad a Bűn és bűnhődés, a Kartonpapa, a Szerelem, Ó!, a Jövőre veled ugyanitt 1-2., és A vágy nevű villamos is.

_S1E3695copy-120758.jpg

Horváth Csaba és Bagó Bertalan a Vörösmarty Színház évadzáróján (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

Horváth Csaba fizikai színház tagozatvezető elmondta, hogy a Pelikán Fészek továbbra is kiemelt szerepet kap a színház életében, a progresszív előadások otthonaként, ahol egyre inkább megtérül a művészszínházi törekvés. Két bemutató lesz itt is: a Népirtás, avagy nem funkcionál a májam Zsótér Sándor rendezésében (az előző évadban meghiúsult a premier) és a ncos a sötétben a Forte Társulat, a Szkéné Színház és a Vörösmarty Színház koprodukciójában Horváth Csaba rendezésében. Műsoron marad a Mikve, a Szétbombázva, Az én kis hűtőkamrám, az Odaadó hívetek, Surik, és az Éhség.

Az online évadzáró végül búcsúztatással fejeződött be. Szikora János hangsúlyozta, hogy minden évben van, aki elmegy, de az elmúlt nyolc év alatt soha nem ment el úgy senki, hogy harag lett volna a szívében, és nem is hagyott haragot. A távozó Tűzkő Sándor, Lábodi Ádám és Seress Zoltán is köszönetét fejezte ki az elmúlt évekért, a társulat összetartó erejéért.

A társulat legközelebb augusztus 3-án találkozik az évadnyitón, immár személyesen.

A koronavírus árnyékában készül Az ember tragédiája 2. Székesfehérváron

Kapcsolódó

A koronavírus árnyékában készül Az ember tragédiája 2. Székesfehérváron

A székesfehérvári Vörösmarty Színház online próbatermében megtartották Az ember tragédiája 2. rendhagyó olvasópróbáját. Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál olvasta fel a színház felkérésére írt új színeket, amelyeket a színház négy rendezője: Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János visz színre, a teljes társulat szereplésével.   

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.
Színház hír

Györgyi Anna átvette a Vidor Fesztivál díját a Szívhang című előadás után

A Jászai Mari-díjas színművész a Rózsavölgyi Szalon október 9-én tartott előadása után személyesen is átvehette a legjobb női alakításért járó Colombina-díjat.
Színház ajánló

Ascher Tamás rendezésében látható A Nyugat császára Miskolcon

A Kamaraszínház színpadán látható rémbohózat nem éppen felhőtlen viszonyban álló apa-fia párosát Harsányi Attila és Börcsök Olivér alakítja.
Színház magazin

Mivel tudod kiborítani a színészeket a színpadon? – Humoros illemtan-videókkal jelentkezik a Vörösmarty Színház

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hat részes kisfilm-sorozattal és edukációs kampánnyal igyekszik felhívni a figyelmet a nézőtéri viselkedés normáira.
Színház ajánló

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.