Színház

Boldog születésnapot, Hirtling István!

2016.03.20. 11:02
Ajánlom
A Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész 1958. március 20-án született.

Hirtling István s zínészi tanulmányait 1976-ban a Budapesti Gyermekszínház színészképző stúdiójában kezdte. Tanára Nyilassy Judit, a színház igazgató-főrendezője volt. 1979-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1984-ben szerezte meg diplomáját Kerényi Imre, Huszti Péter, Versényi Ida osztályában.

Hirtling István

Hirtling István (Fotó/Forrás: Kolbe Gábor / port.hu)

Már főiskolásként játszott több budapesti színházban, így a Játékszínben, a Radnóti Színházban, a Vidám Színpadon, az Arizona Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Merlin Színházban és a Pince Színházban. 1982-től a Nemzeti Színházban kezdett el játszani, amelynek 1990-ig tagja volt. 1990-től egy évig a Madách Színház tagja volt, majd szabadúszóként továbbra is ott játszott.

Hirtling István a Tisztújításban

Hirtling István a Tisztújításban (Fotó/Forrás: Perjéssy Gábor / port.hu)

Hirtling Istvánnal a világ egyik legsikeresebb musicalje, a My Fair Lady apropóján készítettünk interjút, amelyben ő Higgings professzort alakította.
Hirtling István és Radnay Csilla a My Fair Ladyben

Hirtling István és Radnay Csilla a My Fair Ladyben (Fotó/Forrás: Margitszigeti Szabadtéri Színpad)

1992-től a Művész Színház és az abból alakult Thália Társaság tagja, majd alapítója a Kelemen László Színkörnek. Tagja a szolnoki Szigligeti Színháznak, játszott a Dunaújvárosi Bartók Színházban, a Játékszínben, és a Veszprémi Petőfi Színházban. A budapesti Új Színház tagja volt 2012-ig. A 2012-13-as évadtól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

(Forrás: Port.hu)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház börtönszínház

Újra börtönszínházi társulatoké a József Attila Színház színpada

A produkciókat a színjátszó fogvatartottak hozzátartozói is megtekinthetik.
Színház vidék

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.
Színház ajánló

„A betyárromantika örök” – Bonnie&Clyde a Városmajorban

A nyáron bemutatott musical augusztus 28-án és 29-én ismét látható lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Színház nemzeti színház

Cserhalmi György marad a rendezésnél

A Nemzeti Színház új évadában Örkény István Macskajátékát állítja színpadra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével jövő tavasszal. Színészként viszont továbbra sem találkozunk vele.
Színház thealter fesztivál

Szabadkai előadást is díjaztak az idei THEALTER-en

A közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a fesztivál önkéntesei is díjazták kedvenc produkciójukat, valamint három Különdíjat is odaítélt a fesztivál.