Színház

Bontott téglából mesepalota

2010.11.12. 09:00
Ajánlom
Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt jelent meg Für Anikó első lemeze, a Nőstény álom. Most pedig hamarosan a boltokban az újabb korong, a Kitalált világ. A szerzőpáros ugyanaz: Hrutka Róbert és Bereményi Géza. Az új lemez dalait elsőként azok hallhatják, akik november 13-án az Örkény Színházban töltik az estét.

- Tavasszal már jöttek olyan hírek, hogy itt a lemez. Miért csúszott fél évet?

- Úgy terveztük, hogy a Könyvhéten megjelenik, de mindenkinek annyi dolga volt, hogy inkább elcsúsztattuk. Semmit nem jó hajszolni, inkább legyen kész később, mint ne forrja ki magát, vagy ne legyen rá annyi idő, mint amennyi kell. Maga az ötlet körülbelül egy éve merült föl, és megint ugyanazok a kedves barátaim voltak a felbujtók, mint az első lemeznél. Az egy kicsit nehezebb ügy volt, hat év alatt készült el, nem találtunk szponzort, hogy a minimális anyagi hátteret megteremtsük. Most szerencsére a Főtáv vállalkozott arra, hogy beszáll, ezúton is köszönet érte, nélkülük nem lenne lemez. A dalokat januárban kezdte írni Hrutka Róbert és Bereményi Géza. Elképesztő, ahogyan dolgoznak. Robiból ömlik a zene, Géza pedig leül mellé, hallgatja a zenét, elkezd írni, és az rögtön jó. Ott helyben, sosem kér előtte felvételt. Nem tudom, hogy csinálja. Én olyankor hagyom őket. Nem szeretek próbát nézni, és azt sem szeretem, ha közben engem néznek. Mert akkor az még nincs kész. Az alkotás izoláltságát, bensőségességét szeretem tiszteletben tartani. Az az ő kettejük dolga.

- Bereményi rögtön tudja, hogy miről kell neked szöveget írnia? Hogy mi áll jól neked? Hogy miről akarsz éppen beszélni?

- Fogalmam sincs, hogy honnan, de valamit nagyon tud. Azt szoktam mondani, hogy bontott téglából épít kacsalábon forgó mesepalotát. Első olvasatra nagyon egyszerűnek tűnnek a szövegek, közben pedig zsigeri dolgokba nyúl bele. A jó írásnak, a művészetnek a lényege, hogy olyan dolgot fog meg, ami az emberben állandóan ott van, bármikor is kerül elő, olyan kérdéseket tesz föl, amik érvényesek most is és ötven év múlva is. Gézával egyébként elég jól ismerjük egymást, szerintem olyan dolgokat is tud rólam, amiket még én sem. Jó érzés rábízni magad valakire, aki ismer. Az pedig különösen érdekes, hogy mit látnak beléd, hogyan ragyogtatnak ki, hogyan mutatják be a lelkedet és a személyiségedet. Olyan, mint egy bújócska vagy egy kalandos játék. Elég régóta csinálok már színházat és nagyon szeretem, ami attól eltérő. Ahogy az ember halad előre az életben, mindig jönnek olyan dolgok, amikre éppen akkor érik meg. Nem véletlenül mostanság jött össze ez a lemezesdi. Biztos lehetett volna korábban is, de csak azért, hogy legyen egy lemezem, nem lett volna értelme, pláne kompromisszumok árán. És el kell mondjam azt is, hogy Bagó Gizella énekmester nélkül nem jött volna létre. Ez nem egy udvarias diák gesztusa. Ő egy ajándék az életemben. Ahogy szaktudásilag és emberileg fogja a kezem, az mindennél többet ér. Van, hogy egész nap ordítozom, mert próbálok, szinkronban vagyok, játszom, de tőle olyan biztonságos hátteret kapok, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy úgy tudjam használni a hangomat, hogy technikailag nem kell görcsölnöm semmin.

- A koncertezéssel hogy állsz? Nincs darab, nincs megírt szerep, saját magadat Für Anikóként lököd ki a színpadra.

- Ott az én kalandomat osztom meg egy-egy szám során. Azt a történetet mondom el, ami velem megtörténik azáltal, hogy eléneklem. Azokat az érzéseket, lenyomatokat próbálom átadni, amelyeket bennem kelt a zene. És valahol mégiscsak szerep egy dal is, mindkét eset csak ürügy a saját gondolkodásmódod, asszociációid, reakcióid megmutatására.

- De a koncerten mégiscsak civil vagy! Nem bújhatsz egy szerep gesztusai mögé.

- Ez nagyon jó! Mert spontán. Itt is vannak kötöttségek, de sokkal nagyobb a mozgástér. Várom az első koncertet, hogy mit fognak ehhez szólni!

- Csak az új lemez anyagát énekled?

- Ezen a lemezen 11 szám van, de 16 számot fogok énekelni. Azt mondták, ez így szokás, hogy ha van régebbi, akkor arról is illik beemelni egy-két dolgot.

- Meghívtál valakit vendégnek? Csak mert az előző sorozatnál mindig jött valaki.

- Most nem. Hrutka Robiék lesznek a vendégeim, és remélem, hogy a saját számaik közül is eljátszanak néhányat. Aztán december 26-tól kezdve mindig újabb és újabb kollégákat kérek föl, mert szeretnénk időnként megismételni a koncertet az Örkényben, ahogy az előző lemezzel is volt. Remélem, hogy ezt is fogják karmolni...

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.
Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.
Vizuál

Két tonna üvegnegatív: vidéki fényképészműtermek gyűjteménye

A kidobástól megmentett üvegnegatívokon az egyes vidékek népviselete mellett a háború előtti és alatti élet pillanatai villannak fel megmutatva azt is, mit tartottak megörökítésre érdemesnek az életükből az 1910-20-as évek táján.
Színház

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Elmaradnak a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri előadásai

Az idei évre meghirdetett előadásokat jövőre rendezik meg a Dóm téren. Azoktól a nézőktől, akik megtehetik, azt kérik, ne váltsák vissza belépőjüket, ezzel támogatva a fesztivált.
Színház hír

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.
Színház hír

„A sietség oka nehezen érthető” – A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleménye

Közleményben reagált a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése az intézménnyel kapcsolatos törvénytervezetre. Mint írják, bíznak benne, hogy az egyetem és a fenntartó érdekei közösek.
Színház ajánló

Művészek saját otthonában játszódnak a Madách Színház online bemutatói

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Kovács Lotti és Szemenyei János szereplésével tart élő bemutatósorozatot a Madách Színház az interneten.
Színház hír

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.