Milyen meghatározó találkozásokat hozott számodra a Rózsavölgyi Szalon rendezőkkel, kollégákkal az elmúlt tíz évben?

A Rózsavölgyi legnagyobb erénye, hogy nem kényszerből jönnek létre az előadásai, hogy bekerülj a szereposztásba, hanem valóban rád kíváncsiak, veled szeretnének dolgozni. Ez már önmagában egy örömforrás. Mivel pici a színpad, kevés szereplővel dolgozhatnak. A pasi a szomszéd sír mellől című kétszemélyes produkcióban debütáltam a Rózsavölgyi Szalonban, amit Valló Péter rendezett, aki amúgy az akkori és a mostani főrendezőm a Radnóti Színházban. Így a vele való találkozás nem okozott sem meglepetést, sem rácsodálkozást. A partneremmel, Für Anikóval nagyon pozitív volt a közös munka. Egy kicsit úgy voltam vele, mint annak idején Börcsök Enikővel: ezeket a nagy színésznőket távolból csodáltam, aztán kiderült, hogy még sincsenek olyan távol tőlem, remekül tudunk együttműködni. Sztarenki Pállal kétszer is dolgoztam a Szalonban, a Semmit se bánok és Az elnök szabadsága című előadásokban. Pali régi ismeretség, még a Székely Gábor vezette Új Színházban voltunk társulati tagok. A Behavazva rendezője, Őze Áron pedig egy évvel felettem járt a főiskolán. Nagy-Kálózy Eszterrel csak egy kicsit játszhattam együtt a régi Új Színházban: Biancaként beugrott az Othellóba, amikor Kecskés Karina babát várt.

Schneider Zoltán és Nagy-Kálózy Eszter a Behavazva című előadásban (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

A pasi a szomszéd sír mellől „mintájára” a Behavazva is két totálisan más világból jött ember egymásra találása?

Nem is annyira a világuk más, mint a habitusuk. A férfi mogorva, a nő cserfes. Két össze nem illő ember. Patrick egy tagbaszakadt medve, tipikusan magának való fazon. Kényelmes, beletörődő pasas. Egyetlen kapcsolatra derül fény az életéből, a nő otthagyta, ő meg nem ment utána. Az a fajta, aki mellett elmegy az élet, közben azt hiszi, hogy helyesen csinálta. Eredetileg egy angol úrra írta a szerző, Benedek Miklós vagy Szervét Tibor karakterű színészre. Némileg alakítottak rajta, az én fizimiskámra. Bár a külsőnek nincs igazán jelentősége, sokkal inkább a magányos farkason van a hangsúly. Patrick az idők végezetéig el lenne magában az angol faluban, amit csak tetéz a bezártság, a hatalmas vihar.

Judithot „besodorja” a vihar Patrick házába. Milyen nőnek képzeljük el őt?

A négy mérföldre lakó szomszédasszony egyszer csak úgy dönt, hogy átmegy a férfihoz. A mi olvasatunk szerint Judith már jó előre kinézte magának Patrickot. Meg akarja ismerni őt közelebbről, ki akarja mozdítani a kényelméből. Igen ám, de totálisan az idegeire megy a férfinak, roppant beszédes, állandóan izeg-mozog, nincs tekintettel semmire. Minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami kikezdi az ember idegrendszerét. Pláne egy olyan férfiét, akinek a hétköznapjai arról szólnak, hogy ül a számítógép előtt és nyomkodja. Tervezői munkát végez a csatornázási műveknél. Végül csak megtalálják a közös hangot. A találkozásaik nagyon afelé mutatnak, hogy összejönnek egymással. A férfi a bosszantó dolgok mögött meglátja a nőt is Judithban.

Nagy-Kálózy Eszter és Schneider Zoltán a Behavazva című előadásban (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

A mindannyiunk által megtapasztalt bezártság, kisebb-nagyobb kijárási tilalom, a veszélyhelyzet okozta félelem mennyire nyomja rá a bélyegét ennek a két magányos alaknak a történetére?

A körülmények nem érződnek direktben, bármikor születhetett volna a darab. Olyan módon szűrődik be a külvilág, hogy rendőrségi telefonhívás figyelmeztet a viharra, miután ki akarom tessékelni az otthonomból a nőt. Ugyanakkor mindenki átérezheti a helyzet súlyát, mert kénytelenek minden nap ugyanazt enni, amiből bespájzoltak. Többnyire salátát meg paradicsomot.

Színészileg inspiráló, ha olyan szöveget kell magadévá tenned, ami újdonság számodra és a közönség számára is?

Nem mondanám. A színészt az érdekli, jó szöveggel van-e dolga, vagy sem. Itt azzal.

Schneider Zoltán és Nagy-Kálózy Eszter a Behavazva című előadásban (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Anyaszínházadban, a Radnótiban a 451 Fahrenheit legemberibb figuráját, Fabert alakítod, aki a kultúra, a könyvek egyik utolsó mohikánjaként száll síkra a Guttenberg galaxis megmentéséért. Milyen személyes és társadalmi aggodalmaid fűződnek a disztopikus világhoz, amihez közelítünk, a technikai barbarizmus szép lassan felváltja a kultúra, az oktatás helyét?

Nem lehet elmenni ezen jelenségek mellett, mert erről szólnak a hétköznapjaink, a média, a televízió. Elkeserítőnek tartom, hogy manapság állami rendeletek születhetnek arról, mit szabad olvasniuk a gyerekeknek, és mit tilos. Dobjuk ki az antik görögöket, vagy tépkedjünk ki lapokat ókori szerzők köteteiből, mert lány vall szerelmet lánynak, férfi a férfinak?

Faber, az öreg tanár, az a szerep a 451 Fahrenheitben, amelyikkel a legjobban tud menni a néző. Elmondja magáról, hogy ő is gyáva volt, nem állt a kultúra mellé, elégette a könyveit. De kész belátni, hogy tévedett, hibázott, mindent elszúrt, hogy nem nyitotta ki a száját.

Fejléckép: Schneider Zoltán és Nagy-Kálózy Eszter a Behavazva című előadásban (forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)