Színház

Botrány a Katonában: kitiltották az egyik dolgozót

2019.11.19. 10:10
Ajánlom
A Katona József Színház egyik szerződéses munkatársa erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. A színház nem nevezte meg a szóban forgó személyt. FRISSÍTVE!

A Katona József Színház közleménye:

A budapesti Katona József Színház vezetőségének tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársa, több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. 

A sértettek írásbeli bejelentése alapján az Üzemi Tanács megbeszélést hívott össze, ahol a résztvevők egyhangúlag elítélték a történteket és vizsgálóbizottság felállítását kérték az üggyel kapcsolatban. Az igazgatóság, a korábban nyilvánosan is megfogalmazott és követendőnek tartott belső irányelvek, valamint a két évvel ezelőtt módosított Üzemi Szabályzat 4-es számú melléklete alapján vizsgálóbizottságot állított fel. A vizsgálatot külső szakértők bevonásával lefolytatta, a vezetőség pedig azonnali hatállyal a következő döntéseket hozta meg: az érintett személy a mai naptól, azaz 

2019. november 19-től kezdve nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát a továbbiakban befejezi.

A Katona József Színház társulatát az eset mélyen megrázta, a vezetőség az érintetteknek, valamint az egész társulatnak felajánlotta pszichológus segítségét az ügy feldolgozásához.

Ezzel párhuzamosan a színház, a vizsgálóbizottság felállításával és a fenti lépések megtételével az ügyet lezártnak tekinti, arról a későbbiekben sem a vezetőség, sem az intézmény munkatársai további nyilatkozatot nem adnak.

Az érintett kollégák kifejezett kérése volt, hogy személyük maradjon anonim.

Bizalmuk megtartása és személyiségi jogaik védelme kiemelten fontos a színház számára, ezért fokozottan kérjük a sajtó képviselőit ennek tiszteletben tartására!

FRISSÍTÉS! 2019.11.20.

Nyilvánosság elé lépett a kitiltott színházi dolgozó. Olvasson tovább>>>

 

Fejléckép: Katona József Színház

Egy ideje már szóbeszéd tárgya volt a zaklató kolléga a Katonában

Kapcsolódó

Egy ideje már szóbeszéd tárgya volt a zaklató kolléga a Katonában

A Katona József Színház tegnap közleményben tudatta, hogy egyik munkatársát kitiltották a teátrumból, mert "erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett". Többen úgy tudják, a Katona egyik ismert tagjáról van szó, akivel máshol is akadtak problémák.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rubens mesterien csempészett rejtett üzeneteket a képeire

Profin és gyakran ironikusan vegyítette munkáiban más mesterek stílusjegyeit, megújította az egyházi festmények nyelvét és még a flamand kárpitművészet felélesztésére is maradt ideje.
Vizuál

A legjobban várt januári filmek

Hűvös, szürke januári estéken jó dolog moziba járni, mostanában különösen, mert fontos és izgalmas filmek érkeznek, legtöbbjük számos kategóriában Oscar-díjra jelölt. Szubjektív válogatásunkból a francia szerzői film és egy különleges dokumentumfilm sem maradhatott ki. 
Klasszikus

Tizenhét állomásos országos turnéra indul Boros Misi

A Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében első országos turnéjára indul a 16 éves Boros Misi. A Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutatóból ismert zongoraművész kimondottan e turné állomásaira összeállított műsorát 17 városban hallhatja a közönség.
Könyv

Pintér Béla is Baumgarten-emlékdíjat kapott

Kukorelly Endre az állami kitüntetések elfogultsága miatt élesztette fel a díjat, amelynek összegét közösségi finanszírozásból fedezték.
Könyv

A nő vagy szent anya, vagy prostituált? – Interjú Hidas Judit íróval

Könyv egy negyvenes nőről, aki keresi önmagát, mert úgy érzi, szép lassan eltűnik abban, hogy megfeleljen a környezete elvárásainak. Hidas Judit Boldogság tízezer kilométerre című novellafüzérének főhőse, Anna, a hagyományos női szerepek és a karrier közt őrlődik. S vajon hányan vagyunk hasonló helyzetben? Mikor vesszük észre – vagy egyáltalán észrevesszük-e –, hogy apránként föladjuk magunkat? Fájdalmasan sokakat érintő problémákról és tabukról beszél ez a könyv, ami láthatóvá teszi a társadalmi elvárások mögött szenvedő egyént: a nőt. A könyv szerzőjével, Hidas Judittal beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Megkezdődött a Trianon100 emlékév a Nemzetiben

Sajtónyilvános olvasópróbán ismertette a trianoni évfordulóra készülő programjait a Nemzeti Színház. Első bemutatójuk, a Wass Albert szövegei és korabeli dokumnetumok alapján készülő Tizenhárom almafa lesz.
Színház premier

Kern András is megjelent a Fővárosi Törvényszéken

A Fővárosi Törvényszék patinás esküdtszéki tárgyalótermében tartották a Játékszín februári bemutatójának sajtóeseményét. A vád tanúja című produkciót Simon Kornél rendezi, a főbb szerepekben Kern András, Kocsis Dénes, Szerednyey Béla és Lévay Viktória lép színpadra.
Színház magazin

„Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – 50 éve ment el Latyi

A híres színészdinasztia leszármazottait, a Latabár testvéreket a szigorú kritikusok is Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították. Ők azonban a külföldi sikerek után hazajöttek, itthon játszottak és forgattak. 1970. január 11-én halt meg Latabár Kálmán.
Színház gyász

A Vígszínházban búcsúztatják Gesztesi Károlyt

Az 56 éves korában elhunyt színművész temetésén csak a szűk család vesz részt – írja a Bors.
Színház hír

Eke Angéla személyes élettörténete a Radnóti Tesla Laborban

Én, Iphigénia címmel készül Eke Angéla első mono előadása Gryllus Dorka, Soós Attila, Spáh Dávid és Sándor Dániel Máté színrevitelében. A bemutatót február 2-án tartják.