Színház

Botránytémából színházi előadás – Schwechtje Mihály drámája az Örkény Színházban

2022.04.22. 13:55
Ajánlom
Az Örkény Színház új előadása, a Szex.Újra.El. Robin Hanson nagy port kavart szexuális újraelosztás elméletén alapszik, és a társulat improvizációiból kiindulva írta a rendező, Schwechtje Mihály.

A darab sok tekintetben reflektál a mára, miközben felvillant valamit a történelem elmúlt évszázadaiban feltűnő elnyomó hatalmak működéséből.

„Közelíthetünk hozzá komolyan, vagy akár az abszurd felől is”

mondta a Szex. Újra. El. kapcsán Schwechtje.

A szexuális újraelosztás elmélete 2018-ban látott napvilágot, és abból indul ki, hogy a szex alapjog, tehát mindenkinek joga van hozzájutni. Hanson megoldást is kínál az elosztásra az incell (nem önként vállalt cölibátusban élő) közösségek számára: pénzbeli kompenzációt, vagy szexrobotok kiutalását javasolja.

A széleskörű felháborodást az váltotta ki, hogy az elmélet csak a férfioldalt veszi górcső alá, a nők szexuális tárgyként jelennek meg.

„Már Magyarországon is van egy incell közösség, akik valamennyire artikulálták a problémájukat”

– hangsúlyozza a rendező, hozzátéve, hogy ezek az emberek úgy vélik, nőuralom van nálunk, és magukat omega férfiaknak tartják.

Az előadás egy olyan világot próbál teremteni a színpadon, ahol az elmélet a gyakorlatban is megvalósul, ehhez pedig az alkotók a színészek improvizációit és témáról alkotott gondolatait is felhasználták.

A darab világa azonban a látszat ellenére nem egy ideális környezetet mutat be:

„Egy szögletes és brutális világot teremtettünk, amelyben a kevés nő miatt forradalom tör ki, amelynek folytán az alfákat kiherélik, a bétákat pedig átnevelik.

A kevés számú nőt kötelező szolgálatra osztják be, elveszik az emberi jogaikat és szolgálatot kell teljesítsenek az omegáknál.”

A Szex. Újra. El. május 12-től látható az Örkény Színház színpadán. További információ az alábbi oldalon olvasható.

Fejléckép: a Szex. Újra. El. olvasópróbája (fotó: Horváth Judit / Örkény Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.
Színház ajánló

A hazai és nemzetközi bábművészeti élet legkiválóbb előadói érkeznek Veszprémbe

A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, amely három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja a várost. A Tradíció és Innováció alcímű fesztivál február 7. és 9. között várja az érdeklődőket.
Színház hír

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Színház ajánló

Agatha Christie-krimit mutat be a Veres 1 Színház Simon Kornél rendezésében

Megkezdődtek Az Ackroyd-gyilkosság próbái a Veres 1 Színházban. A krimit, amely Agatha Christie számára meghozta a világhírnevet, Simon Kornél állítja színpadra. Az áprilistól látható előadásban Poirot szerepében Kálid Artúrral találkozhat a közönség, partnerei között található Szabó P. Szilveszter és Száraz Dénes is.