Színház

Búcsúperformansz a MÜSZI-ben

2014.02.26. 14:14
Ajánlom
A 2009-ben alakult Harmadik Hang Háza búcsúperformanszára készül a MÜSZI - Művelődési Szint közösségi alkotóközpontban március 2-án. A Spanyolnátha íróival közösen szerkesztett ŰRBE! című vizuális színházi-irodalmi est a ki- és elszakadás témáját járja körül.

A Bársony Júlia vezette társulat a különböző művészeti ágak innovatív összekapcsolásával, sajátos látványszínházi világával egyedi színfoltot képviselt az elmúlt években a hazai alternatív színjátszás palettáján.

Az Űrbe! című könyv felfogható modernkori magyar drámaként, amiben a főszereplő az őt körülvevő, sokszor mostoha, ám mégis szerethető életből elvágyik. Ez a kiszakadás egyszerre történik meg testi, szellemi és érzelmi síkon is. A hármas tagolás három különböző megszólalást indukál, amihez a színpadi átdolgozásban három szereplő társul. A nő az érzelmi, az egyik férfi a testi, míg a másik a filozofikus éra megtestesítője.

A három szereplő mintha időtlen idők óta ismerné egymást, egyenrangúak, beszédük sallangoktól és érzelmektől mentes, párbeszédeik valójában monológok, melyek erősítik az elidegenedés és a technokrácia által generált, introvertált létérzésünket.

Az Űrbe! szövegei a magyar avantgárd hagyományaiból kiindulva könnyed, filozofikus nyelven íródtak, helyenként vicces, máshol komor, ám semmiképp pesszimista mondanivalóval.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Kerekes Vica: „Olyan, mintha több száz éve lennék itt a Földön” 

Bemutatták Szász Attila új, romantikus történelmi thrillerét, az Apró meséket. A II. világháború utáni zűrzavaros időkben játszódó szerelmi háromszög női főszereplőjével, Kerekes Vicával beszélgettünk szerepekről, visszatérésről és az erőszakos jelenetek megéléséről is. 
Színház

Zongoraművésznek taníttatták, mégis inkább édesanyja nyomdokaiba lépett – Voith Ági 75 éves

Már debütáló előadása, A kaktusz virága megmutatta komikusi és zenei tehetségét, partnere pedig későbbi férje, Bodrogi Gyula volt. Március 17-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő. 
Klasszikus

Egy piros játékzongorával kezdődött a karrierje

A Zeneakadémia nagytermében ad szólóestet Nyikolaj Luganszkij, az ünnepelt orosz zongoraművész.
Plusz

Kiderült, hogy a hanghullámoknak is van tömegük

Eddig a fizika egyik alapvetése volt, hogy a hangnak nincs tömege, de kiderült, hogy van, és hat rá a gravitáció is.
Jazz/World

Kenny Garrett: „Én vagyok a fiatal generáció Miles Davise”

A jazzszaxofonosok számára az egyik legfontosabb hivatkozási pont jelenleg az 58 éves amerikai post-bop szaxofonos, Kenny Garrett, aki meglepő természetességgel viseli az „élő legenda” szerepet. Telefonon adott nekünk exkluzív interjút.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

„Az erőszak nem olyan dolog, amivel haknizik az ember”

Ezzel a mondattal világította meg Veiszer Alinda az abúzust átélők hallgatásának okát. A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozata márciusban a színházi erőszak témáját járta körül. A beszélgetés, amelynek vendégei dr. Bánki György pszichiáter, publicista, Létay Dóra színművész és Máté Gábor színművész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár voltak, nem csupán és nem is elsősorban a #metoo-ról, hanem a hatalmi helyzetekről, egészségtelen szituációkról szólt.
Színház voith ági

Zongoraművésznek taníttatták, mégis inkább édesanyja nyomdokaiba lépett – Voith Ági 75 éves

Már debütáló előadása, A kaktusz virága megmutatta komikusi és zenei tehetségét, partnere pedig későbbi férje, Bodrogi Gyula volt. Március 17-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő. 
Színház józsef attila színház

Fehér Anna és Létay Dóra is állami kitüntetésben részesült

Március 15-ei nemzeti ünnep alkalmával a József Attila Színház két színművésze is állami elismerésben részesült. Fehér Anna Érdemes Művész-díjához és Létay Dóra Jászai Mari-díjához is gratulálunk.  
Színház ajánló

Zene az Átriumban

Egy-egy sikeres előadás megszületéséig a rendező nem csupán a színészekkel dolgozik sokszor hónapokon át, hanem a díszlettervezőtől a koreográfuson át a világosítóig mindenkivel külön egyeztet, akár csak iránymutatással, akár konkrét rendelkezésekkel. Ennek az alkotófolyamatnak igen fontos része a zene megjelenítése a darabban.
Színház ajánló

Legjobban várt előadások a MITEM-en

Különleges színházi élményt ígér a Nemzeti Színház április 11. és május 5. között zajló nemzetközi színházi fesztiválja. Mutatjuk a legizgalmasabbnak ígérkező produkciókat.