Színház

Budapesten játszik a nagyváradi Szigligeti Színház

2013.02.28. 16:00
Ajánlom
A határon túli teátrum A nagy Romulus és a Jelenetek egy kivégzésből című előadása látható március 4-én és 5-én a József Attila Színházban.

A József Attila Színház rendszeresen vendégül látja határon túli magyar színházak társulatait, az idei a második évad, amikor a budapesti színpadra lépnek felvidéki, kárpátaljai, erdélyi társulatok egy-egy előadással - áll a budapesti teátrum MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Az elmúlt évadban a nagyváradi társulat Szigligeti Ede Liliomfi című darabját játszotta Budapesten. Az idei szezonban március első hetében két este két előadással mutatkozik be a társulat. Az első este Friedrich Dürrenmatt svájci író A nagy Romulus című darabja, a nagyváradiak legfrissebb előadása látható, a társulat csupán s március 1-jei premiert tartja otthon, aztán a budapesti közönségnek mutatja be a világ számos színpadán sikerrel játszott történelmi komédiát. Az előadást Szabó K. István rendezésében láthatja a közönség.

A négyszázhetvenhatodik esztendőt írjuk; egy márciusi nap kora reggelén, már-már kidőlő lován megérkezik Spurius Titus Mamma prefektus a császár campaniai nyári rezidenciájába. Őfelsége a császár egyébként télen is itt lakik. Spurius Titus Mamma piszkosan, bal karján vérfoltos kötéssel, nagy nehezen leugrik lováról. Tántorog, közben rengeteg kotkodácsoló tyúkot riaszt fel maga körül. Mivel egy lelket sem lát, sietve végigmegy a villán, végül belép a császár dolgozószobájába. Itt is sivár elhagyatottság fogadja. Néhány rozoga, csámpás szék, körül a római történelem államférfiainak, bölcselőinek és költőinek tiszteletre méltó mellszobrai, valamennyiük arca kissé túlzottan komoly. (A nagy Romulus szerzői instrukciója)

A második este a kortárs angol drámaíró, Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című művét mutatja be Budapesten a társulat Theodor Cristian Popescu rendezésében. Az előadást a tavalyi évad második felében mutatta be a színház. A velencei festőnő, Galactia szerepében Ráckevei Anna látható; a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja, ezzel a szereppel mutatkozott be először a nagyváradi közönségnek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.
Tánc

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Jazz/World

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Színház börtönszínház

Újra börtönszínházi társulatoké a József Attila Színház színpada

A produkciókat a színjátszó fogvatartottak hozzátartozói is megtekinthetik.
Színház vidék

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.
Színház ajánló

„A betyárromantika örök” – Bonnie&Clyde a Városmajorban

A nyáron bemutatott musical augusztus 28-án és 29-én ismét látható lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Színház nemzeti színház

Cserhalmi György marad a rendezésnél

A Nemzeti Színház új évadában Örkény István Macskajátékát állítja színpadra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével jövő tavasszal. Színészként viszont továbbra sem találkozunk vele.