Színház

Budapestre érkezik A kódfejtő szerzője, a kétszeres Molière-díjas Benoit Solès

2023.06.26. 17:10
Ajánlom
A 6SZÍN teátrum június 30-i előadása után a francia színész, drámaíró szakmai beszélgetésen vesz részt az alkotókkal közösen, Karsai György színháztörténész, egyetemi tanár vezetésével.

A 2014-es Kódjátszma című film óta már az egész világ megismerhette Alan Turing nevét, akinek munkássága gyakorlatilag mindannyiunk életére hatással volt. Az angol matematikust törte fel az addig megfejthetetlennek tűnő náci rejtjelező gép, az Enigma kódját, amivel szinte eldöntötték a második világháború kimenetelét, ezzel pedig több millió életet mentettek meg.

A 6SZÍN 2023. május 13-án bemutatott A kódfejtő, avagy egy zseni rejtett élete című előadása betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be. A kétszemélyes produkció szereplői Simon Kornél és Száraz Dénes.

A június 30-i előadáson részt vesz a darab szerzője, Benoit Solès is, akit ezt követően szakmai beszélgetésen kérdez Karsai György színháztörténész, egyetemi tanár.

A beszélgetésre a [email protected] címen regisztrálhatnak az érdeklődők.

Az idén 51 éves francia alkotó színészi pályafutását musicalekben kezdte, majd 2011-ben megírta az Appelez-moi Tennessee című darabot, amelyben Tennessee Williamst alakította.

Miközben egy darabon dolgozott, érdeklődni kezdett az alma szimbolikája iránt, és megismerte a mai számítógépek atyjának tartott angol matematikus, Alan Turing tragikus sorsát. A tudós a második világháború alatt résztvevője volt annak a Bletchley Park-i kódtörő csoportnak, amely a nácik hírhedt Enigmáját törte fel. Becslések szerint Turing munkája Európában mintegy két évvel rövidítette le a második világháborút. Solès 2017-ben megírta a La Machine de Turing (A Turing-gép) című darabot, amely rávilágít a háború után elítélt, majd 2013-ban II. Erzsébet kegyelmével rehabilitált matematikus homoszexualitására is.

347562748_949861762992384_317765911109535556_n-170613.jpg

Simon Kornél A kódfejtő című előadásban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN)

Az Avignoni Színházi Fesztivál OFF Programjának keretében bemutatott előadás akkorát robbant, hogy Benoit egy csapásra híres lett, helyet kapott egy jelentős párizsi magánszínházban, és végül A Turing-gép elnyerte a legjobb szerző, legjobb színész, előadás és rendezés Molière-díjakat. Máig több mint ötszáz alkalommal játszották a darabot, Solès pedig megkapta a legnagyobb francia állami kitüntetést is. A sokoldalú művész a Jean Cocteau Ház és Emlékmúzeum igazgatói feladatait is ellátja, sőt a helyi politikában is megmérette magát, párizsi helyi képviselőként.

Horváth Patrícia, a 6SZÍN előadásának rendezője Párizs egyik magánszínházában látta az eredeti produkciót még a pandémia előtt, aztán pont a Covid kényszerű bezártsága alatt fordította le a darab szövegét. „Megkértük a jogokat a francia szerzőtől, és belefogtunk a darab megvalósításába a 6SZÍN vezetőivel. Azonnal Simon Kornélra esett a választásunk, hiszen Turing figuráját mintha rászabták volna, ráadásul Kornél sokszor szinkronizálja Benedict Cumberbatch-et, aki a Kódjátszma című filmben alakította Turingot” – mesélte a rendező. 

Nem egyszerű színészileg megformálni egy ilyen autista zsenit.

Simon Kornél már a film szinkronizálásakor azt érezte, bárcsak eljátszhatna egy ilyen fajsúlyú szerepet. „Három iskolába jártam gyerekként, és ahogy az szokás az új gyerekek esetében, eleinte nehezen találtam társaságra. Így sajnos tudom, milyen a külső bántásból eredő belső emigráció” – vallotta be a színművész. Az előadás másik szereplője Száraz Dénes, aki három nagyon különböző karaktert formál meg: Nagy-Britannia akkori sakkbajnokát, egy huszonéves külvárosi srácot, illetve egy nyomozót, aki Turing után nyomoz homoszexualitás vétsége miatt, ám végül nagyon megszereti és sokra tartja Turingot.

346875514_627379188953422_5255323924845321672_n-170613.jpg

Simon Kornél és Száraz Dénes A kódfejtő című előadásban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN)

Horváth Patrícia szerint „A kódfejtő egyébként sem egy életrajzi darab, áthatja egy messze univerzálisabb gondolat arról, hogy milyen módon veszteget el a világunk csodálatos nagy tehetségeket, mert azok ilyen-olyan kirekesztő ideológiák célkeresztjébe kerülnek.

A darab szerzője, Benoit Solès, tökéletesen ráérzett arra, hogy Turing történetében nem csupán a (ma már) oly sokat emlegetett Enigma megfejtése a lényeg, hanem az, hogy miképpen tudta őt öngyilkosságba sodorni a kor, amiben élt.”

„Azt a korszakot éljük mindenhol – veszi át a szót Simon Kornél –, hogy elkezdődik az alacsonyabb önérvényesítő képességgel rendelkező kisebbségek ellenséggé formálása. Fontos azt felmutatni, hogy ez helytelen. Másrészt szemtanúi vagyunk az IT területén zajló elképesztő változásnak, nyilvánvaló, hogy ez az egész Turing fejéből pattant ki. Érdekes abba belegondolni az asztali laptopra nézve, hogy hová tart a világ a turingi vízióból kiindulva.”

Az előadás legközelebb az alábbi időpontokban látható:

  • június 30. 19:00
  • július 20. 19:00
  • augusztus 31. 19:00

Fejléckép: Benoit Solès (fotó/forrás: Bruno Perroud / 6SZÍN)

6SZÍN

A 6SZÍN 2020 december óta új vezetéssel Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra irányításával működik. A 2021/22-es évadot több saját bemutatóval indítottuk, emellett 13 társulat, illetve független alkotócsoport előadásának is otthont adunk a Jókai utcai teátrumban.

Évadnyitónk dátumának, Karinthy Márton emléke előtt tisztelegve születésnapját, szeptember elsejét választottuk, mert mindazt, amit ma a színházról tudunk és gondolunk a Karinthy Színházban tanultuk. Szeretnénk azt a szellemiséget és azt az alázatos színházi munkát tovább vinni a 6SZÍNben is.

Az, hogy ennyi helyről, ennyi független társulat jelen van itt, azt bizonyítja számunkra, hogy a színház akkor működik jól, ha teljesen befogadó, elfogadó és nyitott. Olyan közösségi-, összművészeti- és kulturális alkotói műhellyé, térré szeretnénk alakítani, amely színes programjaival, minőségi előadásai sokrétűségével gyógyírt és felüdülést nyújt minden korosztály számára.

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Plusz

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Vizuál

Amszterdamban és Tallinnban kezdi nemzetközi fesztiválkörútját Lakos Nóra új filmje

Először versenyez magyar családi film A-kategóriás fesztiválon: Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotását ugyanis beválogatták a rangos Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági versenyprogramjába.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház hír

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Színház ajánló

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Színház hír

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Színház interjú

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.