Színház

"Bukással” kezd a Centrál Színház

2015.09.15. 09:12
Megosztom
Díjnyertes brit komédiával nyitja nyolcadik évadát a Centrál Színház. A Ma este megbukunk című darabot, amelyet a londoni előadás rendezője állít színpadra, szeptember 27-én mutatják be Budapesten.

A darab, amelynek eredeti címe The Play That Goes Wrong, egy éve nyitott a West Enden, és idén elnyerte a legjobb új vígjátéknak járó Laurence Olivier-díjat. A darabot a Centrál Színházban replikaként állítja színpadra a londoni előadás rendezője, Mark Bell és kreatív csapata.

A Függöny fel! című darabhoz hasonlóan a Ma este megbukunk-ban is egy menthetetlen társulat igyekszik bemutatni egy klasszikus angol krimit, ám az este katasztrófába torkollik. Ami elromolhat, az elromlik, ami összeomolhat, az összeomlik, ami tönkremehet, az tönkremegy, így az eredmény egy Monty Python-szerű komédia Ágoston Katalin, Botos Éva, Cserna Antal, Janicsek Péter, Katona László, Mészáros András, Rada Bálint és Schmied Zoltán előadásában.

A Centrál Színházban az idei évadban még két nagyszínpadi bemutatót tartanak kerül Puskás Tamás rendezésében. Októberben kezdődnek a próbái, és december 5-én lesz a bemutatója Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékának, amelynek főszerepében Pokorny Lia, Schmied Zoltán és Simon Kornél lesz látható. Edward Albee Nem félünk a farkastól című színművének próbái pedig január elején kezdődnek, a premier március 5-én lesz. A főszerepet Básti Juli és Rudolf Péter játssza majd.

Várhatóan jövő nyáron mutatják be George Bernard Shaw, Alan Jay Lerner és Frederick Loewe My fair lady című musicaljét, amelynek próbáit május 19-én kezdik meg Alföldi Róberttel és Tompos Kátyával a főszerepben, és amelyet már a következő évadban, 2016 szeptemberétől láthat majd a Centrál Színházban a közönség.

A Centrálból a Vígszínházhoz szerződött Szilágyi Csenge szerepeit Kakasy Dóra veszi át, kivéve a Black Comedyt, amelyet Szilágyi Csenge tovább játszik. Az idei évadtól ugyanakkor a Centrál Színház csapatát erősíti Básti Juli, Mészáros András és Rudolf Péter is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Ismét nézőtér lesz a nappalinkból: közeleg a 6. eSzínház Fesztivál

Szeptember 18. és 27. között rendezik meg a 6. eSzínház Fesztivált. Tíz napon át 18 válogatott produkció ad képet a velünk élő színház sokszínűségéről.
Színház interjú

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Színház hír

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Színház hír

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.