Színház

Cigány magyar - csapatépítő tréning a Jurányiban

2018.11.22. 10:25
Ajánlom
"Küzdjél magadért!" Ez az egyik legismertebb sora a hat éve alakult fiatal roma művészekből álló Tudás Hatalom Társulatnak. Rap- és slamszövegek, fórumszínházi előadások és hátrányos helyzetű gyerekekkel való közös alkotások után ezúttal saját emlékeiket dolgozzák fel a Cigány magyar című új előadásukban, a Jurányi Házban.

November 24-én, szombat este a Jurányi Ház 123-as laborjában mutatkozik be a Tudás Hatalom Társulat és a Mentőcsónak Egység előadása, a Cigány magyar. A fiatal roma művészekből álló Tudás Hatalom Társulatot Horváth Kristóf „Színész Bob” alapította 2013-ban. Első közös produkciójukkal a korai iskolaelhagyás jelenségére hívták fel a figyelmet. Az erről szóló videóklipet Császi Ádám rendezte, a szókimondó szöveg még a Parno Graszt repertoárjába is bekerült.

A társadalom egészét megszólító rap- és slam szövegek sokasága, fórum színházi előadások és hátrányos helyzetű gyerekekkel való közös terepmunka után a társulat tagjai ezúttal a saját emlékeiket dolgozzák fel a Cigány magyar című előadásban. Olyan eseményekről beszélnek, amelyekről a híradó elmulasztott beszámolni.

Létezik-e a döntés szabadsága, ha éhes a húgod? Hogyan sminkel egy hajléktalan? Milyen az íze a készenlétis bakancsának? A szivargyújtó okozta sebhely örökre megmarad-e nemi erőszak esetén? – teszi fel a kérdést az előadás.

Az alkotók szerint a szegénység kreatívvá tesz, a kirekesztettség különlegessé. Nem csoda, hogy a Tudás Hatalom csoport tagjai szándékosan születtek bele ebbe.

Mert cigánynak lenni jó, még akkor is, ha soha nem felejtjük el, hogy a személyi igazolványunkon az állampolgárság utáni kettőspont mögött ez áll: MAGYAR.

Császi Ádám rendező az előadás kapcsán kiemelte: „A darab fiatal roma szereplőinek élete szabadesés volt, védőháló és választási lehetőség nélkül.

Hiszek abban, hogy aki elveszett, azt meg lehet találni. Csak keresni kell. És ha senki nem keres, akkor önmagadat kell megtalálnod. Én ezen az úton kísérem őket.”

A Cigány Magyar előadás Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Pászik Cristopher, Oláh Edmond és Varga Norbert színészek szereplésével készült, a darabot Horváth Kristóf „Színész Bob” a társulattal közösen írta, koreográfusa Gergye Krisztián, rendezője Császi Ádám.

 

Cigány magyar
Rendező: Császi Ádám
Koreográfus: Gergye Krisztián
Szereplők: Farkas Franciska, Oláh Edmond, Pápai Rómeó, Pászik Cristopher, Varga Norbert, Horváth Kristóf „Színész Bob”
Bemutató: 2018. november 24., szombat, 19:30
Helyszín: 123-as labor, Jurányi Ház (1027 Bp., Jurányi u. 1.)
További előadások időpontjai:
2018. november 25. vas. 18:00
2018. december 13. csüt. 19:30

Címlapkép: Tudás Hatalom Társulat

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.