November elején érkezett a hír, hogy a 2025-ös tanévtől zsidó színházi specializációt indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). Az ötéves színművészképzést az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kezdeményezte az egyetemnél, ahol héber nyelvtudástól és vallási hovatartozástól függetlenül várják a jelentkezőket. A képzésben részt vevő hét-kilenc hallgatónak két osztályvezetője lesz, egyikük Maia Morgenstern román színésznő, a bukaresti jiddis színház igazgatója, aki többek között A passió című filmből ismert. A másik osztályvezető Réczei Tamás színházrendező, dramaturg, a Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány elnöke.
Az SZFE-s munkát megelőzi egy előkészítő képzés is, amit a Nemzeti Színházban tartanak. Ennek kapcsán a teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott a képzés bejelentésekor:
Én tényleg úgy gondolom, a magyar színjátszás nagyon-nagyon sokat köszönhet a zsidóságnak, ezért fontos, hogy a Nemzeti Színház is álljon bele ebbe a történetbe, ezzel is jelezze, hogy van egy folytonosság.
A sajtótájékoztatón részt vett Szinetár Miklós is, aki az eredeti tervek szerint oktatóként vett volna részt a képzésben, később azonban jelezte, mégsem fog tanítani az egyetemen. Réczei Tamásnak címzett levelében úgy fogalmazott: „Olyan légkör alakult ki az induló osztály körül, aminek a kezelésére alkalmatlannak érzem magam. Mivel az én szerepem belátható időn belül jelentéktelen lett volna, úgy gondolom, hogy nem fogtok nélkülözni. Tanitásra még volna kedvem, de harcokhoz semmikép.”
A bejelentésre Borgula András, a hazánkban egyetlen zsidó színházként működő Gólem Színház igazgatója hamarosan Facebook-bejegyzésben reagált, hangsúlyozva, hogy az SZFE nem kereste fel a teátrumot. Mint fogalmazott:
ebben az égbekiáltó butaságban nincs részem, nem támogatom, és nem vagyok felelős érte.
A hírre reagálva november 13-án a Színházi Kritikusok Céhe nyílt levelet írt Maia Morgensternnek címezve, amelyben arra kérik, mérlegelje döntését, mondván, a céh egyenesen „cinikusnak véli egy ilyen szak elindítását”. Állításaikat pedig három aspektusból világítják meg:
- Van-e zsidó színház ma Magyarországon, és hogyan működik?
- Milyen intézmények állnak a most alakuló szak mögött?
- Van-e antiszemita nyelvezet ma Magyarországon, és mi az adott intézmények viszonya ehhez?
„Úgy gondoljuk, ön akkor járna jól, ha néhány napot Budapesten töltene, felkeresné régi ismerőseit és barátait, a magyar színházi szakma közegét, amely önt tiszteli és becsüli, és megismerné azt a helyzetet, amelyben önt oktatónak hívták el. Bizonyára önállóan és körültekintően tud dönteni ezután” – írják a levélben, amelynek román nyelvű változatát elküldték a bukaresti Állami Zsidó Színház számára is.
A Színházi Kritikusok Céhe nyílt levele
Tisztelt Maia Morgenstern!
Önnek, egész munkásságának számos tisztelője van Magyarországon is, a mi egyesületünk soraiban is. Azért szólítjuk meg, mert úgy véljük, olyasmiben vesz majd részt Magyarországon, amiről talán nincs elég mély és átfogó ismerete.
Kérem, engedje meg, hogy egyesületünk nevében elmondhassuk véleményünket a SzFE most alakuló, úgynevezett „zsidó színész” szakával kapcsolatban.
Mondandónkat három aspektusból világítjuk meg: 1. van-e zsidó színház ma Magyarországon, és hogyan működik? 2. milyen intézmények állnak a most alakuló szak mögött? 3. van-e antiszemita nyelvezet ma Magyarországon, és mi az adott intézmények viszonya ehhez.
1. Mint talán tudja, Magyarországon működik zsidó színház, független intézményként, állandó támogatás nélkül.
Azonban a független színházakat az elmúlt egy évtizedben a magyar kultúrpolitikai akarat szinte az önfelszámolásig kiéheztette, anyagilag és morálisan szétzilálta,
azt üzenve ennek a területnek, hogy fölösleges és egyenesen kártékony is. A legkiemelkedőbb társulatok szűntek meg, és sodródtak az ellehetetlenülés határára. A Gólem Színház sem kivétel, Magyarország egyetlen zsidó színháza. Ezen a linken megtekintheti a Gólem Színház vezetőjét, amint éppen a helyzetükről beszél.
2. A most alakuló szak mögött két olyan intézmény sorakozott fel – egy egyetem és egy, mondjuk így, egyház –, amely az elnyomó magyar kormány kivételes támogatását élvezi. Az egyetemet magát, talán ön is hallott róla, pár éve drámai körülmények között privatizálták, alapítvánnyá változtatták; mindez óriási nemzetközi felháborodást keltett, mert hatalmas szakmai ellenállásba ütközött. A politikai akarat azonban keresztülvitte a változást, az egyetemet a régi formájában felszámolták. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szintén a kormány által preferált intézmény, amivel önmagában nem volna semmi baj, ha nem egy olyan elnyomó rendszert szolgálna ezzel, amely a független kultúrát és mindenféle másként gondolkodást fel akar számolni. Fontos megjegyezni, hogy ennek az intézménynek a vezetője nem emelte fel a szavát a kormány antiszemita plakátkampányának idején, amelyet Soros György ellen indított, sőt kifejezetten támogatta azt.
3. Végezetül pedig az egyetem fő korifeusa, Vidnyánszky Attila olyan, 30-as éveket idéző felhanggal bírálta az egyetem doktoriskolájának vezetőjét, amely magyarságát és hazafiasságát kérdőjelezte meg, ezzel burkoltan zsidó származására utalva.
Ebben a kontextusban, miközben a magyar kultúrpolitika szisztematikusan felszámolja valamennyi kisebbsége reprezentációs tereit, a meglévő független műhelyeket, megbélyegez és üldöz kisebbségi identitásokat, miközben burkolt antiszemita kampányt folytat, egyenesen cinikusnak véljük egy ilyen szak elindítását.
Úgy gondoljuk, ön akkor járna jól, ha néhány napot Budapesten töltene, felkeresné régi ismerőseit és barátait, a magyar színházi szakma közegét, amely önt tiszteli és becsüli, és megismerné azt a helyzetet, amelyben önt oktatónak hívták el. Bizonyára önállóan és körültekintően tud dönteni ezután.
Üdv,
a magyar Színházi Kritikusok Céhének elnöksége
Fejléckép: Maia Morgenstern 2018-ban (Fotó/Forrás: Wikipedia)

hírlevél












