Színház

Cipészé a Bujtor-emlékgyűrű

2015.12.22. 16:15
Ajánlom
Nagy Attila, a Veszprémi Petőfi Színház cipésze vehette át a Bujtor-emlékgyűrűt, melyet a színházi háttérdolgozók elismerésére alapított Bujtor István színész-rendező özvegye.

Bujtor Judit a keddi veszprémi ünnepségen elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy az emlékgyűrűt már ötödik alkalommal adják át azoknak az embereknek, akiket Bujtor István a csapatmunkában a legfontosabbaknak tartott: a színházi háttérdolgozóknak.

Nagy Attila és Bujtor Judit

Nagy Attila és Bujtor Judit (Fotó/Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

Tóth Attila, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke elmondta, hogy az idén szervezetük vette át a Bujtor-gyűrű szavazásának lebonyolítását. Hozzátette, a gyűrűt ettől az évtől a dolgozók javaslatai alapján felsővezetők nem kaphatják meg.

A Bujtor-emlékgyűrűt minden évben a színházi dolgozók titkos szavazatai alapján ítélik oda. Az arany pecsétgyűrű közepébe Bujtor István arcképét foglalták, az egyik oldalán két álarc, a másikon pedig színházi függöny látható.

Az elismerést először 2011-ben Somogyi György fővilágosító, 2012-ben Török Virág kellékes, 2013-ban Petrik Péter lakatostár-vezető, 2014-ben pedig Kellerné Egresi Zsuzsanna értékesítési vezető vehette át.

Bujtor Istvánról ebben a cikkben emlékeztünk meg.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Életörömre hangolunk! – Szeptemberben jön a Zsidó Kulturális Fesztivál

Könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyermekprogramokkal, hazai és nemzetközi művészekkel várja a látogatókat a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 4. és 12. között. A programokat hét fővárosi helyszínen rendezik meg.
Zenés színház

Traviata a fellegekben – a Fokvárosi Opera flashmobja

A dél-afrikai operatársulat tagjai repülőútjuk közben rövid produkcióval örvendeztették meg utastársaikat, a Brindisit adták elő, Verdi Traviatájából. Videó a cikkben!
Klasszikus

„Abban bízunk, hogy a mi lelkesedésünk a közönségre is átragad” – Hornyák Balázs és Várdai István a Kaposfestről

Idén augusztus 13. és 16. között kerül sor az immár tizenhárom éves múltra visszatekintő kamarazenei fesztiválra, a Kaposfestre. A tervekről és a programról Hornyák Balázs fesztiváligazgatóval és Várdai Istvánnal, az eseménysor egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Vizuál

Megkezdődött a Lefkovicsék gyászolnak forgatása

Keserédes, abszurd dramedynek ígérkezik Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak. A rendezőt elsősorban saját családja identitásának konfliktusai inspirálták. A film premierjére várhatóan jövő ősszel kerül sor.
Színház

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„A színházban történetekre van szükségünk” – interjú Béres Lászlóval

Béres László a Karády zárkája után újra a Gyulai Várszínházzal dolgozik, ezúttal egy orosz szerzőhöz, Csehovhoz nyúlva. A rendezővel az augusztus 9-én látható előadásról, a drámaíróhoz fűződő viszonyáról, valamint a román színházi hagyományokról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.
Színház hír

Örmény szokások szerint emlékeztek meg Agárdy Gáborról

Születésének 100. évfordulója alkalmából tisztelői és barátai rövid ünnepséget tartottak a művész Fiumei úti sírjánál.
Színház ajánló

A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválján szerepel az Állatfarm

A Puskás Zoltán rendezésében készült musicalt augusztus 6-án tekintheti meg a közönség a gyulai Tószínpadon. A huszonegy dalt felsorakoztató előadás zenei világában a musical és a rockopera műfaja ötvöződik.
Színház gyász

Elhunyt Takács László, a győri színház egykori ügyvezető igazgatója

A Győri Nemzeti Színház egykori vezetőjét 85 éves korában érte a halál – adta hírül a győri teátrum.