- Időről időre a színházak előveszik Ibsen Nóráját. Ti hány Nóra-előadást láttatok eddig?

Crespo Rodrigo: Felvételről láttam a vígszínházi Nóra előadást, és egy berlini Nórát is. A mi Nóránk érdekessége, hogy egy új szövegkönyvet, tulajdonképpen egy teljesen új fordítást készítettünk. A cselekményt mai környezetbe helyeztük. De ez nem "modernkedés", hanem egy átgondolt koncepció része. Nemcsak egy feminista darab a Nóra, ma már nem feltétlenül ez a legérdekesebb vonulata... Hogyan élhet együtt két ember ebben a felborult, látszólag mégis harmonikus kapcsolatban, és mi történik, ha arra kényszerülnek, hogy őszinték legyenek magukhoz és a másikhoz?

Guelmino Sándor: Ezt inkább Rodrigótól kellene megkérdezni, mert az ő ötlete volt, hogy elővegyük. Engem nagyon ritkán érnek konkrét darabfelkérések. Általában én szoktam darabokat ajánlani, és az igazgatók választanak közülük. Rodrigóval abban állapodtunk meg, ha bele tudok szeretni a Nórába, azaz ha kitalálom, mitől tud érvényesen megszólalni egy 1879-ben íródott dráma a mában - akkor elvállalom a rendezést. A házasságon belüli egyenlőtlen kapcsolat, a nők elnyomása a mű megírásának idején általános társadalmi probléma volt, a férjüket otthagyó asszonyokat pedig közmegvetés övezte. Ez olyan húsba markolóan aktuálissá tette a Nórát a maga idejében és még sokáig, ami ma, jóval a női egyenjogúsági mozgalmak lecsengése után, legalábbis Európában, nincs meg. Hiszen ma inkább az az atipikus, ha nincs válás. Tehát az alapvető kérdés a számomra az volt, a megváltozott társadalmi körülmények dacára miért mennek bele ma is egyenlőtlen kapcsolatokba emberek, hogyan tudnak huzamosabb időn keresztül viszonylag jól működni benne, és minek hatására mondják azt később mégis, hogy köszönöm, ebből nem kérek többé. Döntő volt számomra a rendezés elvállalásakor az is, hogy Balsai Mónit kérték fel vendégként Nóra szerepére, aki korosztályának egyik legjobb színésznője, és nagy örömömre egyik állandó alkotótársam.  A szerep kifejezetten jól áll neki, iszonyatos energiákat mozgósít benne - ezért is tartanám nagyon fontosnak, hogy minél többen lássák az előadást.

- Miért kellett újrafordítani a darabot?

GS: Tekintve, hogy finoman át kellett hangszerelni a darabot, azon kívül, hogy nagyon fontos volt, hogy mai nyelven szólaljon meg, tiszteletlenség lett volna a korábbi fordításokat "szétkaszabolni". Tudomásul kell venni, hogy a beszélt nyelv gyorsan változik, akár húsz évvel ezelőtti szövegeket is kimódoltnak, irodalmiasnak érzünk.

- A fordítás - koncepció.

GS: Pontosan. Az általam látott Nóra-előadásokhoz is - a Rodrigo által felsoroltakon kívül én láttam még a Radnóti Színház előadását is, Takács Katival és Bálint Andrással a főszerepben - részben vagy egészben új szövegkönyvet készítettek. Mindhárom előadás remek volt, és mindháromtól nagyon különbözik a miénk. Nagy szó, hogy noha nem könnyű műfajú produkció, a tatabányai színház egyik legnagyobb közönségsikere. Ez számunkra azt bizonyítja, hogy sikerült 2012-ben aktuálissá és érvényessé tenni.

- Mennyiben lesz más ez az előadás fesztiválhelyzetben?

GS: Erre én magam is kíváncsi vagyok. Az előadást egy stúdióteremben játsszuk Tatabányán, ami nagyobb, mint a Thália Színház bármelyik stúdiója. Ezért itt a nagyszínpadot kell "kamarásítani", azaz ott lesz kialakítva a nézőtér is. Egyetlen próbánk lesz, az előadás napján. Ott derül ki például az is, mennyiben mások a Thália nagyszínpadán az akusztikai viszonyok. Ez nagyon kis dolognak tűnik, de sokszor egy komplett előadás múlik azon, hogy pontosan elegendő-e a hangerő.  

- Honnan lehet tudni, milyen hangerő kell az adott teremben?

GS: Hála istennek, rutinos színészekkel van dolgunk. Móni például gyakran játszott a győri nagy színpadon 800-1000 ember előtt, és intimebb stúdiótérben is. Az ilyen színész egy próba alatt be tudja kalibrálni, hogy mekkora hangerő szükséges egy új térben. Inkább az szokott problémát okozni, ha egy kamara-előadás egy az egyben felkerül a nagyszínpadra. Ilyenkor bizonyos arányok borulhatnak, az intim rezdülések egyszerűen nem "élnek meg". De azért itt hozzávetőleg azonos körülmények között játszunk majd, úgyhogy minden rendben lesz.

- Nézel előadásokat a fesztiválon?

GS: Remélem lesz alkalmam, bár most kezdjük el A testőrt próbálni, szintén Mónival és Rodrigóval Tatabányán. A Buborékok mindenképpen érdekelne Kecskemétről. A Triót az elsők között láttam még a premieren, úgyhogy az „kipipálva". Sok jót hallottam a Hajmeresztőről, az is érdekelne.

- Mint színházigazgatónak, mit jelent számodra a Vidéki Színházak Fesztiválja?

CR: Nagy öröm, hogy meghívták az előadásunkat. Másfél éve vezetem a tatabányai színházat, és jó alkalom ez arra, hogy szakmai, művészi munkánkba bepillantást adhatunk a fővárosi publikumnak.

Melyik előadásotokat ajánlanád még a fővárosi nézők figyelmébe?

- CR: Szeptemberi első bemutatónk A testőr. Azt mindenképpen ajánlom. Nagyon izgalmas vállalkozás Závada Pál Édes Anna-átirata, amit Hargitai Iván rendez, és Kerekes Éva játssza Vizynét.

- Mit gondolsz Helmer figurájáról? Van közted és közte hasonlóság?

CR: Biztos, hogy van, az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Ha meg nincs, akkor is megtalálom ezeket, hogy el lehessen játszani.

- Milyen ember szerinted Helmer?

CR: Mint az összes többi. Könnyű ítélkezni, hogy valaki ilyen, olyan, amolyan. Nagyon könnyű valakiről csak egy jelzővel véleményt mondani. De ha magunkról kellene, akkor azt mondanánk, hogy a helyzettől függ, ilyen is vagyok, meg olyan is.

- És milyen szerep Helmer?

CR: Jó szerep. Nem könnyű szerep. A darab folyamán egy-egy erős jelenetben felvillan. Ezekben a kisebb jelenetekben is hordozni kell a "helmerséget", de a végén áll össze az egész szerep.

- Cserélnél-e egy napra Helmerrel?

CR: Nem kell cserélnem, mert én szeptember 12-én Helmer leszek!