Színház

Csak egy kis őrültség hiányzik – Beszélgetés a magyarországi görög színházról

2021.08.16. 13:05
Ajánlom
Kollatos Fotios harmadik generációs magyarországi görög alkotó, aki rendezőként, színészként, koreográfusként, drámapedagógusként küldetésének érzi, hogy őrizze és ápolja a hagyományokat és megmutassa a magyar közönségnek is, milyen a valódi, antik görög színház. Miközben múltról és jelenről társalogtunk, rendre fölharsant jóízű nevetése, amitől szinte megmozdultak a falak.

Milyen létszámú görög közösség él Magyarországon?

Kevesebben vagyunk a németekhez, svábokhoz, szerbekhez vagy szlovákhoz képest, de országosan körülbelül úgy háromezer főről beszélhetünk.

Mennyire vagytok összetartóak?

Van egy mag, akik nagyon. Voltál már Görögországban?

Igen, Athénban jártam és Korfun.

Vannak az öreg, fekete kendős nénik, akik délutánonként kiülnek a házuk elé, összejárnak és arról pletykálnak, ki haladt el az utcában, ki kivel házasodott össze, mik az új hírek, persze mindezt szeretettel csinálják. Mintha egy nagy család lennénk vagy egy falu, ahol mindenki mindenkiről tud mindent.

Harmadik generációs, magyarországi görög vagy, hiszen a nagyszüleid menekültek Magyarországra a háború elől. Hogyan kapcsolódsz a gyökereidhez, megküzdöttél-e a szüleid és nagyszüleid múltjával? 

A mai napig ezzel küszködöm. Mert a nagyszülők múltját az unoka – ha akarja, ha nem – viszi magával. Ráadásul mi egy igazi görög család vagyunk. Beszéljük a nyelvet, sokat járunk ki Görögországba, őrizzük a hagyományokat.

Ugyanúgy neveltek görögnek, mint magyarnak.

IMG_2524-135803.jpg

Kollatos Fotios (Fotó/Forrás: Balsay Dorina)

A kétféle nemzetiség gyerekként biztosan egészen természetes volt. Később is az maradhatott?

A gimi környékén lehet, hogy kaptam egy beszólást, hogy takarodjam vissza a hazámba. Én nagyon szeretem Görögországot, és úgy gondolom, görögnek lenni, az menő. Hiszen megkapod azokat a jelzőket, hogy jaj, te vagy a Zeusz, meg hasonlókat. Akkor volt legelőször, hogy elgondolkodtam azon, hoppá, miről is van itt szó? Sikerült csípőből visszaválaszolnom, hogy tudod, milyen jó Görögországban lenni? Főleg nyáron! Kicsit viccesen fogtam föl, de persze ott kezdődött el bennem, hogy akkor én most ki is vagyok valójában. Aztán kimentem továbbtanulni Görögországba.

Színésznek tanulni, ugye?

Igen. Ott pedig én voltam a magyar fiú, aki ismeri az operettek világát. Görögországban nem alakult ki annyira a musical meg az operett műfaja, Magyarországon ez sokkal erősebb. Emlékszem, a suliban magyar színházművészeti különórát kellett tartanom a többieknek.

Akkor döbbentem rá, mennyire szerencsés vagyok, hogy két olyan országból származom, ahol mindkettőnek ennyire szép a kultúrája, a nyelve, a hagyománya.

Nem kellett választanom, görög vagyok-e vagy magyar. Én mind a kettő vagyok, és ezért szerencsésnek mondhatom magamat. Tizenkilenc évesen mentem ki, és ez akkor a legjobb döntés volt az életemben.

image2-135749.jpeg

Az Oedipusos című előadás jelente (Fotó/Forrás: Maria Karajorgis)

Mennyi időt töltöttél kint?

Körülbelül hét évet. Thesszalonikiben azok közé a szerencsés tanulók közé tartoztam, akik rögtön kaptak színházi munkát.

A görög rendszerben minden színész szabadúszó. Nincs olyan, hogy egy kőszínházban lenne egy társulat, ahová felvesznek több éves szerződéssel.

Mindig is érdekelt, milyen Athén, meg egy szerelem miatt is odahúzott a szívem. Elmentem oda egy castingra, és rögtön felvettek, szóval szerencsésen alakult az életem. Viszont a szerelem nem jött össze, és ettől egy kissé megtörtem. Visszajöttem Magyarországra. Mondtam, most egy kicsit a családommal és a barátokkal akarok lenni. Hiányzik a gulyás, hiányzik a Túró Rudi – irány Magyarország! És egyszer csak az itthoni görög közösség azt mondta, Foti, kellesz nekünk. Görög iskolában kezdtem el oktatóként dolgozni, és mivel hiányzott a színház, elkezdtem drámát és színházat tanítani, görög nyelven. Az előadásokat is én rendeztem, és azt vettem észre, hogy nem csak a darabban játszó gyerekek, hanem a közönség is élvezi a műveket. Nagy megtiszteltetés ért négy évvel ezelőtt, amikor fölkért a magyarországi görög közösség, hogy készítsek egy performansz darabot az elmúlt hetven évünkről. Ebben az előadásban – amit a Nemzeti Színházban mutathattunk be –, a nagyszüleim történetét is elmesélhettem, azt, ahogy a polgárháborúból Magyarországra érkeztek és azt is, hogyan alakult ki a görög kolónia.

A nagyszüleid életben vannak még?

Sajnos már nem, nagyapámat pont tavaly veszítettük el. Annyira büszke vagyok rá, mert a polgárháború után, amikor idejött, ő volt az első, aki azt mondta, oké, most már itt élünk Magyarországon, de muszáj a görögségünkkel foglalkoznunk. Összetoborozta a görögöket, és

ő volt az első, aki Magyarországon görög színházat mutatott be. Jorgosnak hívták.

image1-135748.jpg

Az Oedipusos című előadás jelente (Fotó/Forrás: Maria Karajorgis)

Milyen történeteket meséltek a nagyszüleid az óhazáról?

Mindig nagyon felkavarta őket a múltnak ez a része, ezért inkább nem is beszéltek róla. Nagypapám írt róla egy könyvet, amit én is elolvastam. Nagy fájdalmakról szól és arról, mikor fogják újra látni a hazájukat. A fájdalmas sztorikból egy picikét bele is tettem a performance darabba, aminek az volt a címe, hogy Út, görögül Dromos. A mi utunk, az én utam ebben az egész történetben.

A nagyszüleid a disszidáláshoz képest mikor tudtak először hazautazni?

Nagyon hosszú idő után, harminc év múlva. Sokáig nem mehettek, mert nem engedték őket vissza.

Meséltek róla?

Egy Polski Fiattal indult haza az egész család. Hatalmas örömök, sírások közepette tértek vissza, mindenki őket várta a faluban. Nagyon büszke vagyok a nagyszüleimre, mert itt dolgoztak a gyárakban, mégis nyaralójuk lett Görögországban, ami a mai napig megvan, és én ott tölthettem gyerekkorom minden nyarát.

A nagyszüleim nem visszamenni akartak, hanem kétlaki életet élni, télen Magyarországon lenni, a nyár viszont legyen Görögországé.

Milyen, amikor az embernek egyszerre két hazája is van?

Borzasztó. Amennyire szerencsés dolog, annyira rossz is, főleg most, amennyi gyűlölet van a világban. Nem is az ország a lényeg, hanem a múlt; feldolgozni a szüleim és nagyszüleim életét. Mert ha akarod, ha nem, ezt viszed magaddal. Ha egyszer lesz gyerekem, ő is ezt teszi majd.

IMG_2522-135803.jpg

Kollatos Fotios (Fotó/Forrás: Balsay Dorina)

Megteheti az ember, hogy egyszerűen nem törődik ezzel az egésszel?

Rengeteg korombelit nem is érdekel mindez. Nekik elég, hogy azt mondhatják magukról, görögök. Fölveszik a Greece feliratú pólót, és odamennek nyaralni. Ha mi nem csináljuk, kihalnak a dolgok. Nekem – úgy érzem – kötelességem, főleg ilyen nagyszülők után. A szívem is ezt diktálja, és én mindig a szívemre hallgatok.

Ahogy mondják is, hogy a név kötelez. Ez is küldetésed, hogy mindig görögül játszotok?

Úgy gondolom, nyelvében él a nemzet.

Mi nagyon szerencsések vagyunk, mint nemzetiség, hiszen erről tanulnak a magyarok, a görög dráma az iskolában tananyag.

Fantasztikus, hogy van Magyarországon egy csapat, akik az eredeti nyelven szólaltatják meg a műveket. Így lesz igazán valódi az egész, más nyelven nem volna az.

Nagyon jókedélyű ember vagy, és érezhetően szinte szétrobbansz az energiáktól! Ez volna a görög mentalitás?

Általában ilyen vagyok, miközben mindenki sír körülöttem! De nyár van, interjú van, mi kell még?

Állandó kérdés, hogy miként lehet ma hatni a közönségre. Ideális esetben a katarzis a végcél. Milyen színházban hiszel? Mi az, ami szerinted ma eléri a nézőket?

Én nem tartom magam rendezőnek, nincs is papírom róla. De amikor megrendezek egy darabot, felmerül a kérdés, mit írjak oda? Ez egy nagyon komoly szakma, amit nem tanultam, de szerintem picikét olyan ez, mint a pedagógia. Az embernek éreznie kell az egészet, és együtt lélegeznie a darabbal. Hogy tudja, mit hová tegyen, és a legvége tényleg a megtisztulás lehessen. Mindig az ősi erőkre hagyatkozom, arra, amit kint, Görögországban tanultam, és egyszerűen érzem, minek hol lesz a helye. Nem tudom megmondani, hogy miért.

image0-135748.jpeg

Az Oedipusos című előadás jelente (Fotó/Forrás: Maria Karajorgis)

Az ösztönösebb, zsigeri színházban hiszel?

Igen. Lehet olyat mondani, hogy valódi művészet?

Persze!

Sokszor megkérdezték tőlem, hogy mi a különbség a magyar és a görög színház között. Mindig azt mondtam, hogy Magyarországon nagyon színes a skála – az operettől a musicalig, az alternatívtól a műhelymunkáig –, de nagyon kevés színházban látok valódi művészetet. Persze, ki vagyok én, hogy ezt mondjam? De Görögországban, amikor elmegyek akár a legutolsó kis pinceszínházba, ott olyan erők vannak, amik mindent felrobbantanak.

Azt szoktam mondani, hogy a görög színjátszás sokkal intenzívebb, jóval valódibb, az érzelmek sokkal erősebbek. Ezért mondom, hogy ez valódi művészet.

Tehát érzésekkel és energiákkal szeretsz dolgozni.

Igen! Amikor görögországi színművészetisként először elvittek egy ókori görög színházba, csak néztem, hogy mi folyik itt, gyerekek? 40 fokos hőség, mindenki keni magát olajjal a leégés ellen. Ott vagy tök egyedül egy hatalmas színházban. Nincs díszlet, nincs fény. Amikor a főhős elmondja a nagy monológját, ott nem elég a tehetség, meg amit megtanultál az iskolában. Akkor és ott meg kell érezned a színház földjét, a különböző erőket a levegőben. Ha tenger közelében vagy, akkor ahogy átfúj rajtad a szél, és a napfényt, amint lesüt rád. Aki színházzal akar foglalkozni, annak muszáj lenne mindezt megtapasztalnia. Teljesen másképpen kezdenek el működni tőle az érzelmei és a gesztusai. 

IMG_8468-163147.jpg

Oedipus Rex (Fotó/Forrás: Karajorgis Maria / Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház)

Vagyis a lecsupaszítottabb, őszintébb, nyersebb dolgok erősebbek lehetnek?

Így van. A mai napig, ha elmész az epidauroszi színházba megnézni egy ókori görög darabot, ott nagyon kevés a díszlet. Aki ott megállja a helyét, dolgozni tud ezekkel az ősi erőkkel, megmutatja magát ilyen minimál dolgokkal és az antik szöveggel, az azért erős lesz.

Mindez mennyire működik itt, a hazai közegben?

Amikor a Nemzeti Színházban kellett bemutatni az Oidipuszt, úgy mentem oda, hogy nem ismertem a színházat. Reggel kilencre érkeztünk, és este hétkor már előadás volt. Ismered a Kőbányai Görög Klubot?

Nem.

Akkora, mint egy panellakás, negyven-pár négyzetméter. Egy olyan térből menj a Nemzetibe, és lépjél föl! Az lebegett előttem, amit tanultam, hogy ha jó nagy a tér, nem baj, ha nincs benne semmilyen díszlet. Mert ha a produkciót jól kidolgoztad, az meg fog élni, hidd el. Úgy gondolom – s az este bizonyította is –, hogy ez sikerült. A Jelen/Lét Nemzetiségi Színházi Fesztivál keretében léptünk fel, amit idén negyedik alkalommal rendeznek meg. Mi szeptember 11-én lépünk színpadra az Oidipus Tyrannus című előadásunkkal.

Nagyon jó, hogy megmutathatjuk, mi, nemzetiségek is a magyar társadalomhoz tartozunk.

Hány éve léteztek?

Az Amfitheatro Színházat négy esztendeje hoztam létre, de nyolc éve foglalkozom gyerekekkel a görög iskolában. Azóta már bemutattunk öt darabot, és az egyik annyira jól sikerült, hogy elvittük a Kálmán Imre Teátrumba. A professzionálisabb részében pedig két darab van: a korábban említett Dromos és az Oedipus Tyrannus. Jövőre szeretnénk bemutatni az Antigonét is.

Nevezhetünk benneteket állandó társulatnak?

Az állandó társulat azt jelenti, hogy minden héten találkoznak, és együtt dolgoznak. Itt mindenkinek van saját civil munkája. Amikor van lehetőség a fellépésre, elkészítünk együtt valamit.

IMG_8465-163146.jpg

Peták Róbert Oedipusként (Fotó/Forrás: Karajorgis Maria / Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház)

Szeretnétek egyszer majd az óhazában is föllépni?

Már volt róla szó, de a Covid nagyon sok mindent tönkretett. Egyszer sikerült kivinnem a gyerekeket, a Pandóra szelencéje című darabbal egy ókori görög színházba. Ott mutatták be, mert azt szerettem volna, hogy ha már hozzám járnak és nálam tanulnak, akkor amiről beszéltem, erről az ókori görög csodáról – ami tényleg az –, igenis ismerjék meg. Remélem, lassan vége lesz ennek a csúnya járványnak, és akkor mi is ki tudunk menni az anyaországból, megmutatni magunkat.

A társulatotokban láttam magyar neveket is. Ezek szerint nem feltétel, hogy minden közreműködő görög származású legyen?

Egyáltalán nem. Mi Magyarországon élünk, együtt a magyarokkal, és mi is azok vagyunk. Peták Róbert volt a mi Oidipuszunk, ő egyébként táncos. Görög származású Álmosd Phaedra és Eleni Kotsona, ők színésznők. Bokrossy Barbara a koreográfusunk, Kollatos Jorgos foglalkozik a zenével és még ott vannak a többiek is.

És a legfontosabb, ami valahol amatőr lehet, de nagyon erős is tud lenni: a gyerekek.

A tiszta, őszinte energiák miatt?

Pontosan. Ezzel játszunk, és azért is, hogy példát mutassunk nekik, hogy mire felnőnek, lássák, mi felé kell majd vinni a közösségünket.

Az volt az álmom, hogy Budapest és Athén között egy kulturális, művészeti hidat építsek, ahol mi is lemegyünk, ők is feljönnek.

Kortárs görög drámákkal is foglalkozol?

Abszolút nem. Viszont van egy kortárs rendező, Dimitris Pappaioannou, Európában az egyik legjobb. Eredetileg táncművész, aki főként Franciaországban szokott rendezni. Ő a példaképem.

Jól gondolom, hogy te is szereted a táncművészetet ötvözni a színházzal?

Amikor átvettem a színi diplomámat, úgy hívott ki az igazgatóm, hogy na, jöjjön ide az a táncos fiú! Nem nevezem magamat annak, de mindig nagy vágyam volt, hogy a táncot vegyítsem a színházzal. Szerintem amikor kísérletezel, az a művészet. Ez egyébként őrült dolog. Ugyanezt mondják a Zorbában is:

önmagában minden megvan, csak egy kis őrültség hiányzik. Különben mi értelme az életnek?

Akkor nem szereted a korlátokat, ugye?

Tudod, mit szeretek? Megtartani a klasszikus formát, és azon belül megnézni, meddig lehet elmenni, amit még a közönség is jó ízléssel fog venni. Nem tanultam rendezést, de szerintem a rendező legfontosabb dolga, hogy mindenki értse, mi történik a színpadon. Amikor gyerekek voltunk, édesapám vezényletével együtt zenéltünk, együtt táncoltunk. Színházat játszottunk, egyikünk volt a koreográfus, a másikunk, aki épp zenét tanult, foglalkozott az énekkel. Szeretettel instruáltuk egymást, és ami nagyon fontos, tisztelettel. Ezt köszönöm édesapámnak, hogy akkor hagyott minket játszani. Mert a színházban is ugyanez a lényeg, hogy együtt játsszunk és örüljünk egymásnak. Nagyon hiszek a csapatmunkában, és áldom az Istent, hogy olyan embereket adott körém, akikkel együtt hozhatjuk létre az előadásainkat.

IMG_8471-163829.jpg

Álmosd Phaedra mint Iokasté (Fotó/Forrás: Karajorgis Maria / Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház)

Jelenleg hol tartasz a magad elé kitűzött feladataiddal?

Megveregetem a vállamat, és azt mondom, Fotis, büszke lehetsz magadra! Mert összehoztál egy csapatot, akikkel olyasmit vittél színpadra, ami megállta a helyét. Engem a szüleim soha nem láttak görögül játszani. Amikor előadásaim voltak Görögországban, ők itt voltak Magyarországon. Mindig meséltem, hogy képzeld, apu, magyarországi görög létemre én kaptam meg a hírnök szerepét, ami a legmenőbb a darabban, és én fogom előadni!

Az volt az álmom, hogy egyszer szeretnék fellépni Magyarországon, a Nemzeti Színházban, hogy lássanak a szüleim görögül játszani, ókori görög tragédiát.

De az, hogy mindez valóban a Nemzetiben történt meg, olyan emberekkel, akik a barátaim is, és vannak köztük tanítványaim, olyan közönség előtt, akik mintha a családtagjaim volnának, ennél szebb dolgot nem is kívánhattam volna!

Mi a helyzet a többi álmoddal?

A híd építése Athénnal alakul. A legnagyobb álmom ezzel a csapattal föllépni odakint, egy ókori görög színházban, görög közönség előtt. Arra azt mondanám, hogy na, ez a magyarországi görög fiú, ez csinált valamit! Magáért, a közösségéért és a gyerekek jövőjéért is.

Arról már beszéltünk, hogy mindez mit ad a közönségnek. De ti, alkotók, mit kaptok tőle?

Mindenki, akik táncol, fellép nálunk azt mondja, milyen jó a Kőbányai Görög Klubban próbálni. Ami – mint már mondtam – akkora, hogy nem férünk el benne. Megkérdeztem, miért szeretitek ennyire ezt a helyet? Azt mondták, azért, mert itt szabadnak érezzük magunkat. Sokan azt gondolják a görögökről, temperamentumosak, hangosak, gesztikulálnak, buliznak – és ez mind igaz! Viszont a görög emberek – ott legbelül – szabadok. Erről szól Zorba tánca. Elindul a kéz fölfelé, kinyújtom, és szárnyalok! Talán ezt próbáljuk megmutatni magyar társainknak.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A tudattalan titkos tempója - interjú Enyedi Ildikóval

Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története – Füst Milán regényéhez hűen – az élet összetettségéről, titokzatosságáról, uralhatatlan jellegéről mesél. A vetítés után kérdeztük a rendezőt.
Színház

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.
Színház

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.
Klasszikus

Csodagyerekeket hív új évadjába a Pannon Filharmonikusok

Az élet sója mesei motívuma kíséri végig a zenekar 2021/22-es évadát, amely során a fiatalok nem csupán a közönség soraiban, de a színpadon is helyet foglalnak. A Varga Tibor hegedűművész és tanár emlékének szentelt koncerten versenygyőztes ifjú szólisták lépnek fel.
Vizuál

A terek végrendelkezése – Gergye Krisztián kiállítása Szentendrén

Akvarelljeit mutatja be Gergye Krisztián kortárs táncművész és koreográfus a szentendrei MANK Galériában, amely helyet ad továbbá egy transzformatív performansznak is szeptember 25-én, 10 és 18 óra között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház videó

Itt a videó a Törőcsik Mari Emlékestről

Szeptember 21-én, a napokban zajló MITEM fesztivál keretében megemlékezést tartottak az idén elhunyt Törőcsik Mariról pályatársai, tisztelői részvételével a Nemzeti Színházban. Az eseményről készült összefoglaló videót a színház tette közzé.
Színház hír

„A megújulásban hiszünk” – véget ért a Kőszegi Várszínház jubileumi évada

Negyvenedik évadát zárta szeptemberben a Kőszegi Várszínház, amely nyáron 31 színházi előadással kedveskedett nézőinek. A nagyrészt teltházas estéken a legkülönbözőbb műfajok képviseltették magukat: a délelőtti gyerekelőadásoktól a kamaradarabokon át, a nagyszínházi zenés és prózai művekig minden megtalálható volt a repertoáron.
Színház hír

Értékes ingatlanok kerülhetnek az SZFE tulajdonába

A benyújtott törvényjavaslat szerint az Országos Színháztörténeti Múzeum és a Bajor Gizi Színészmúzeum épülete is az egyetemhez és a hozzá kapcsolódó alapítványhoz tartozna – tudta meg a Napi.hu.
Színház hír

Mécs Károly végleg visszavonul

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.
Színház magazin

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.