Színház

Csákányi Eszter egy idős balettmester bőrébe bújik új, önálló estjén

2022.03.22. 12:30
Ajánlom
Bodor Johanna „Nem baj, majd megértem” című, önéletrajzi regényét alapul véve készül Csákányi Eszter új önálló estje. Az „Amikor találkoztam Barisnyikovval” című előadás premierjét március 27-én tartják a Hölgyválasz Táncstúdióban.

Csákányi Eszterben a pandémia alatt fogalmazódott egy új, önálló est gondolata. Alkotótársaival közösen, Bodor Johanna Nem baj, majd megértem című önéletrajzi regényéből kiindulva, attól elrugaszkodva és saját élményeiből is merítve olyan vizekre evezett, ahol korábban még nem táncolt.

A színésznő egy elmondta: „A regény inspirációs alap, az előadás teljesen másról szól. Azokat a történeteket vettük ki a regényből, ami minket alkotókként érdekelt. A könyv Johanna fiatalkori története, az előadás egy idős táncosnő vallomása.

A darab egy fikciós történet, én nem Johannát játszom, hanem Marosán Henriettet.”

6sztn-amikortalalkoztambarisnyikovvaleloadas88-122752.jpg

Csákányi Eszter az Amikor találkoztam Barisnyikovval című előadásban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa)

A táncolás Csákányi Esztertől sem áll távol. „Tizennyolc éves koromig táncoltam. Akármilyen hihetetlen, törékeny kislány voltam. A szüleim el is vittek a balettintézetbe felvételizni, de nem vettek fel. Apám visszahallotta, hogy Hidas Hédi, a Balettintézet igazgatója azt mondta, hogy miért küldi oda a Csákányi a mackó lányát. Pedig csak annyi történt, hogy ő már akkor látta, hogy felnőttként erősebb alkat leszek.

A tánc szeretete azonban így is megmaradt.”

6sztn-amikortalalkoztambarisnyikovvaleloadas73-122752.jpg

Csákányi Eszter az Amikor találkoztam Barisnyikovval című előadásban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa)

Az előadásban Csákányi Eszter egy idős balettmester, Marosán Henriett bőrébe bújik. A történetben szereplő táncművész Kolozsváron született, tanulmányait a bukaresti Állami Balettintézetben végezte. A Ceaușescu-rendszer elől menekülve települt át Magyarországra, ahol hamar a tánc- és színházművészet megkerülhetetlen alakjává vált. Az utóbbi években koreográfusként dolgozik és fiatalokat tanít.

A 6SZÍN szervezésében megvalósuló premiert a Hölgyválasz Táncstúdióban (1061 Budapest, Paulay Ede utca 41.) tartják. A helyszín kapcsán a színésznő megjegyezte: „Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervezőt kértem fel legelőször, hogy vegyen részt eb-ben a munkában. A helyszín egy igazi táncstúdió, és nagyon fontos, hogy megterem-tette azt az atmoszférát, ami az előadást legjobban szolgálja.”

6sztn-amikortalalkoztambarisnyikovvaleloadas29-122753.jpg

Csákányi Eszter az Amikor találkoztam Barisnyikovval című előadásban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa)

Mivel kezdi a napját? Milyen gondolatokkal kel ki az ágyból reggelente? És milyen gondolatokkal fekszik le esténként?

Szeret táncolni?

Döbbenetes, hogy mennyi mindent el lehet mondani némán.

Tudja, mit jelent valóban szabadnak lenni?

Jöjjön el hozzám egy alkalomra és felejthetetlen pillanatokban lesz része! Mesélek magának a táncról, a művészetről, az életről. Na, jó, hagyjuk az életet. Inkább elmesélem, hogy mi történt, amikor találkoztam Barisnyikovval.

Marosán Henriett
koreográfus, balettmester

Csákányi Eszter alkotótársai: Bíró Bence, Bodor Johanna, Kálmán Eszter, Lovass Ágnes és Rozs Tamás.

A premiert március 27-én 20.00 órakor tartják. További időpontok: április 1., 10., 17. 20:00 óra.

6SZÍN

A 6SZÍN 2020 december óta új vezetéssel Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra irányításával működik. A 2021/22-es évadot több saját bemutatóval indítottuk, emellett 13 társulat, illetve független alkotócsoport előadásának is otthont adunk a Jókai utcai teátrumban.

Évadnyitónk dátumának, Karinthy Márton emléke előtt tisztelegve születésnapját, szeptember elsejét választottuk, mert mindazt, amit ma a színházról tudunk és gondolunk a Karinthy Színházban tanultuk. Szeretnénk azt a szellemiséget és azt az alázatos színházi munkát tovább vinni a 6SZÍNben is.

Az, hogy ennyi helyről, ennyi független társulat jelen van itt, azt bizonyítja számunkra, hogy a színház akkor működik jól, ha teljesen befogadó, elfogadó és nyitott. Olyan közösségi-, összművészeti- és kulturális alkotói műhellyé, térré szeretnénk alakítani, amely színes programjaival, minőségi előadásai sokrétűségével gyógyírt és felüdülést nyújt minden korosztály számára.

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Színház ajánló

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.