Színház

Csakazértis

2013.07.10. 06:58
Ajánlom
Egy bécsi kiállítás a Leopold Múzeumban és egy bécsi előadás a Wiener Festwochenen áldozatokról, akik gyerekek voltak, és túlélőkről, akik gyerekkorukat és minden gyerekségüket elvesztették. Papp Tímea KRITIKÁja.

1. felvonás: Rajzok a felejtés ellen - Leopold Museum

Auschwitz 1,3 millió deportáltjából 232.000 volt 18 év alatti. Manfred Bockelmann célja az, hogy nekik, az őket takaró neveknek és számoknak, az anonim statisztikai adatok közül legalább néhánynak arcot adjon, hogy a felejtés ellen harcoljon. Hogy a haláltáborba került és ott elpusztított gyerekekre ne általában, személytelenül emlékezzünk, hanem tűnjenek ismerősnek, következésképp váljunk egyfajta kései kortárs tanúvá.

A képeken és a vásznakon testvérek, ikrek, egyedül levő kisfiúk, kislányok, kamaszok, egészségesek, fogyatékosak, zsidók, cigányok. Lengyelek, osztrákok, magyarok, oroszok. Az utolsó kép saját ruhában, az első kép kopaszon, tábori egyenruhában. Élettörténet, teljes név, keresztnév vagy csak egy szám. Bockelmann hatalmas vásznakra, szénnel rajzolja meg a nácik fotóin megörökített gyerekeket; a fehér alapon fekete szén vonalak puhaságával ellentétben áll a fotók személytelensége.

Nem jó érzés a portrékon szereplő gyerekek szemébe nézni, mert csak a hiányra, az értelmetlen halálra gondol az ember, arra, hogy mi lehetett volna belőlük, és rákényszerülünk az önvizsgálatra, arra, mit jelent egy ilyen helyzetben a humanitás, az együttérzés, a felelősség.

2. felvonás: Die Kinder von Wien oder HOWEVERSTILLALIVE I. rész - Wiener Festwochen

Robert Neumann bécsi születésű, még a harmincas évek második felében Nagy-Britanniába emigrált zsurnaliszta, regény-, paródia-, továbbá forgatókönyvíró és színházi szerző 1946-ban írt angolul egy könyvet, ami Londonban, Children of Vienna címen jelent meg, 1947-ben pedig már magyarul is, Bécsi gyerekek címmel kiadta az Új Idők Irodalmi Intézet Rt. A pátoszmentes történet a háború utáni első szabad télen, 1945/46-ban játszódik az osztrák fővárosban. A főhősök gyerekek: a 13 éves, koncentrációs táborok borzalmait átélt, seftelésben verhetetlen Jid, a hétéves Kócos, aki makacsul hisz abban, hogy az anyja visszatér és eljön érte, a 15 éves Eva, aki prostituálja magát, de szűz szeretne ismét lenni, aztán a 14 éves Goy, aki egy olyan táborban élt, ahol a bombázások elől  gyűjtötték össze a gyerekeket, és a teljes őrület és a teljes naivitás határán élő, a Führerbe szinte szerelmes Ate. Sajátos világlátásuk az ártatlanságból, a naivitásból, morálmorzsákból és az amoralitásból áll össze.

Az elvadult, az anarchia szabadságában túlélni akaró, ennek érdekében semmitől meg nem riadó otthontalan gyerekcsapat egy pincében talál menedékre, egyfajta otthonra. (Van velük még egy kislány, az alultápláltság miatt haldokló Pici, aki a regényben élő, meg-megszólaló karakter, az előadásban viszont egy baba, s ettől a produkcióban a vele törődő többiek karaktere kap egyfajta eszelősséget. De ennyire ne rohanjunk előre.) A felnőttek világából jellemzően "rosszak" érkeznek, őket a pincéből kitúrnák, vagy Eva szolgáltatásait vennék igénybe, de gyerekként, védendő fiatal életként, szeretettel senki nem kezeli őket. Egyetlen ember azonban szeretné őket megmenteni. Valaki olyan, akin szintén megszenvedett a felemelkedéséért, ha úgy tetszik, az életéért: az amerikai csapatokkal érkező fekete, Louisianából való H. W. Smith tábori lelkész. A szeretetre, az önzetlen együttérzésre azonban nincs begyakorolt válaszuk, ezt nekik is meg kell tanulni. De mivel nem bájos fikciós meséről van szó, hanem egy kiüresedett korszak fikciós dokumentációjáról, egy olyan írásműben, ahol a megélt valóság a városi legendákkal egybejátszik és összeolvad, természetesen nincs happy end, a gyerekek és a pap nem menekülhetnek el egy jobb világba.

A kisalakú, zsebben elférő regény nem kellemes, könnyed olvasmány, de tele van reménnyel, azzal, hogy minden borzalmak közt, felvérteződve a túléléshez szükséges személytelenséggel, kegyetlenséggel, elveszítve minden emberséget, igenis mindenkiben ott él a másikért való tettvágy. És talán valami olyasmiről is akar szólni, hogy mi az, amire egy posztapokaliptikus világban még vannak szavaink, hogy vannak-e, maradtak-e régi értékek, következésképp a fogalmak változatlan értelemben használhatóak, vagy az új világhoz új nyelvet kell konstruálnunk. És ezt próbálja - sikerrel - az adaptációt készítő rendező, Anna Maria Krassnigg teatralizálni.

A gyerekeket felnőttek játsszák. A legmarkánsabb a színészek közül Daniel Frantisek Kamen. A regény szerint Jid "tizenhárom éves volt, de termetre tíznek látszott. A szeme fénytelen, harmincöt-ötven esztendős férfiszem." Nem csupán külső adottságai miatt ideális választás a szerepre, hanem mert egy számmal nagyobb kabátjában, izgága mozdulataival, felcsattanásaival, a bécsi zsidó akcentust az amerikai angollal keverő megszólalásaival rendkívül szuggesztív erejű. Petra Gstrein Atéja csodálatosan egyensúlyoz a cinikusan elborzasztó és az agymosáson keresztülment, lelkileg teljesen érzelemmentessé tett kamasz között. Beszél a hallei polgári jómódról, arról, hogy az Adolf Hitler Iskolában osztályelső volt, hogy feljelentette-e családját azért, mert külföldi rádióállomásokat hallgattak, aztán mesél a bolondok házáról, arról, hogyan szökött el onnan és került bordélyházba. Zavaros történet, amelyben a borzalmak egyre fokozódnak, az "ilyen nincs" hihetetlenségével kapnak hitelt.

Az előadást az Anker kenyérgyár egykori üzemcsarnokában játsszák (ami egyébként koncerthelyszín, trendi loftirodákkal, loftműtermekkel körülvéve), ami egy hatalmas, széles, mély, magas hodály, üvegablakait befedték, így fénytelen, hideg (a szervezők azonban előrelátóan minden székre egy takarót tettek), rideg, személytelen. Drótháló itt, kibelezett matrac ott, a szedett-vedettségben ócska babakocsitól törött mosdókagylóig és korcsolyáig mindenféle, boldogabb békeidőket megidéző tárgy feltűnik. A fény-árnyék viszonynak, a megteremtett térnek és a lüktető hangkulisszának köszönhetően sajátos atmoszférát kap az előadás: mintha az álló időt szemlélnénk látszólagos kívülállóként, aki azonban bármikor bekerülhet önakaratán kívül is a történetbe. Kérdés persze, kinek a szerepét osztaná ránk a sors.

3. felvonás: Die Kinder von Wien oder HOWEVERSTILLALIVE II. rész - Wiener Festwochen

Pokol, szabadság, jövő - ezek a regény és az előadás kulcsszavai, és ezek azok a fogalmak, amelyek köré három alkalommal beszélgetést szerveztek nem csupán második világháborús szakértők, hanem a jelen problémáit kutató társadalomtudósok, a társművészetek képviselői, az előadás közreműködői és a közönség - egyébként igen aktív - részvételével.

A három szóhoz kapcsolódó releváns idézetek a Salon 5 kellemesen steril környezetében, az egyszerű fekete ruhába, öltönybe öltözött színészek tolmácsolásában, szöveghangsúlyokat, karakterhangokat megtartva, ám kontextusból kiragadva, teatralitásuktól megfosztva sokkal inkább hangzottak provokatívnak, és szólítottak fel - kit-kit vérmérséklettől függően - nyilvános privát megnyilvánulásra vagy továbbgondolásra, hogy a múlt fényében elemezzük jelenünket és jövőnket. Hogy emlékezzünk, hogy kibeszéljük az elfojtott emlékeket, hogy a borzalmak ne ismétlődjenek meg. Igen, naiv és idealista ez a hozzáállás. De mire menne a világ idealisták nélkül?

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Színház

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház premier

2039-ben sem lesz könnyebb az élet

Négy generáció különös sorsát bemutató, kortárs családdráma kerül színpadra a Hatszín Teátrumban, tele bűnökkel, pokollá vált házasságokkal és egy elhallgatott örökséggel. A Majd, ha az eső eláll című előadás premierjét augusztus 10-én tartják.
Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.