Színház

Csakazértis

2013.07.10. 06:58
Ajánlom
Egy bécsi kiállítás a Leopold Múzeumban és egy bécsi előadás a Wiener Festwochenen áldozatokról, akik gyerekek voltak, és túlélőkről, akik gyerekkorukat és minden gyerekségüket elvesztették. Papp Tímea KRITIKÁja.

1. felvonás: Rajzok a felejtés ellen - Leopold Museum

Auschwitz 1,3 millió deportáltjából 232.000 volt 18 év alatti. Manfred Bockelmann célja az, hogy nekik, az őket takaró neveknek és számoknak, az anonim statisztikai adatok közül legalább néhánynak arcot adjon, hogy a felejtés ellen harcoljon. Hogy a haláltáborba került és ott elpusztított gyerekekre ne általában, személytelenül emlékezzünk, hanem tűnjenek ismerősnek, következésképp váljunk egyfajta kései kortárs tanúvá.

A képeken és a vásznakon testvérek, ikrek, egyedül levő kisfiúk, kislányok, kamaszok, egészségesek, fogyatékosak, zsidók, cigányok. Lengyelek, osztrákok, magyarok, oroszok. Az utolsó kép saját ruhában, az első kép kopaszon, tábori egyenruhában. Élettörténet, teljes név, keresztnév vagy csak egy szám. Bockelmann hatalmas vásznakra, szénnel rajzolja meg a nácik fotóin megörökített gyerekeket; a fehér alapon fekete szén vonalak puhaságával ellentétben áll a fotók személytelensége.

Nem jó érzés a portrékon szereplő gyerekek szemébe nézni, mert csak a hiányra, az értelmetlen halálra gondol az ember, arra, hogy mi lehetett volna belőlük, és rákényszerülünk az önvizsgálatra, arra, mit jelent egy ilyen helyzetben a humanitás, az együttérzés, a felelősség.

2. felvonás: Die Kinder von Wien oder HOWEVERSTILLALIVE I. rész - Wiener Festwochen

Robert Neumann bécsi születésű, még a harmincas évek második felében Nagy-Britanniába emigrált zsurnaliszta, regény-, paródia-, továbbá forgatókönyvíró és színházi szerző 1946-ban írt angolul egy könyvet, ami Londonban, Children of Vienna címen jelent meg, 1947-ben pedig már magyarul is, Bécsi gyerekek címmel kiadta az Új Idők Irodalmi Intézet Rt. A pátoszmentes történet a háború utáni első szabad télen, 1945/46-ban játszódik az osztrák fővárosban. A főhősök gyerekek: a 13 éves, koncentrációs táborok borzalmait átélt, seftelésben verhetetlen Jid, a hétéves Kócos, aki makacsul hisz abban, hogy az anyja visszatér és eljön érte, a 15 éves Eva, aki prostituálja magát, de szűz szeretne ismét lenni, aztán a 14 éves Goy, aki egy olyan táborban élt, ahol a bombázások elől  gyűjtötték össze a gyerekeket, és a teljes őrület és a teljes naivitás határán élő, a Führerbe szinte szerelmes Ate. Sajátos világlátásuk az ártatlanságból, a naivitásból, morálmorzsákból és az amoralitásból áll össze.

Az elvadult, az anarchia szabadságában túlélni akaró, ennek érdekében semmitől meg nem riadó otthontalan gyerekcsapat egy pincében talál menedékre, egyfajta otthonra. (Van velük még egy kislány, az alultápláltság miatt haldokló Pici, aki a regényben élő, meg-megszólaló karakter, az előadásban viszont egy baba, s ettől a produkcióban a vele törődő többiek karaktere kap egyfajta eszelősséget. De ennyire ne rohanjunk előre.) A felnőttek világából jellemzően "rosszak" érkeznek, őket a pincéből kitúrnák, vagy Eva szolgáltatásait vennék igénybe, de gyerekként, védendő fiatal életként, szeretettel senki nem kezeli őket. Egyetlen ember azonban szeretné őket megmenteni. Valaki olyan, akin szintén megszenvedett a felemelkedéséért, ha úgy tetszik, az életéért: az amerikai csapatokkal érkező fekete, Louisianából való H. W. Smith tábori lelkész. A szeretetre, az önzetlen együttérzésre azonban nincs begyakorolt válaszuk, ezt nekik is meg kell tanulni. De mivel nem bájos fikciós meséről van szó, hanem egy kiüresedett korszak fikciós dokumentációjáról, egy olyan írásműben, ahol a megélt valóság a városi legendákkal egybejátszik és összeolvad, természetesen nincs happy end, a gyerekek és a pap nem menekülhetnek el egy jobb világba.

A kisalakú, zsebben elférő regény nem kellemes, könnyed olvasmány, de tele van reménnyel, azzal, hogy minden borzalmak közt, felvérteződve a túléléshez szükséges személytelenséggel, kegyetlenséggel, elveszítve minden emberséget, igenis mindenkiben ott él a másikért való tettvágy. És talán valami olyasmiről is akar szólni, hogy mi az, amire egy posztapokaliptikus világban még vannak szavaink, hogy vannak-e, maradtak-e régi értékek, következésképp a fogalmak változatlan értelemben használhatóak, vagy az új világhoz új nyelvet kell konstruálnunk. És ezt próbálja - sikerrel - az adaptációt készítő rendező, Anna Maria Krassnigg teatralizálni.

A gyerekeket felnőttek játsszák. A legmarkánsabb a színészek közül Daniel Frantisek Kamen. A regény szerint Jid "tizenhárom éves volt, de termetre tíznek látszott. A szeme fénytelen, harmincöt-ötven esztendős férfiszem." Nem csupán külső adottságai miatt ideális választás a szerepre, hanem mert egy számmal nagyobb kabátjában, izgága mozdulataival, felcsattanásaival, a bécsi zsidó akcentust az amerikai angollal keverő megszólalásaival rendkívül szuggesztív erejű. Petra Gstrein Atéja csodálatosan egyensúlyoz a cinikusan elborzasztó és az agymosáson keresztülment, lelkileg teljesen érzelemmentessé tett kamasz között. Beszél a hallei polgári jómódról, arról, hogy az Adolf Hitler Iskolában osztályelső volt, hogy feljelentette-e családját azért, mert külföldi rádióállomásokat hallgattak, aztán mesél a bolondok házáról, arról, hogyan szökött el onnan és került bordélyházba. Zavaros történet, amelyben a borzalmak egyre fokozódnak, az "ilyen nincs" hihetetlenségével kapnak hitelt.

Az előadást az Anker kenyérgyár egykori üzemcsarnokában játsszák (ami egyébként koncerthelyszín, trendi loftirodákkal, loftműtermekkel körülvéve), ami egy hatalmas, széles, mély, magas hodály, üvegablakait befedték, így fénytelen, hideg (a szervezők azonban előrelátóan minden székre egy takarót tettek), rideg, személytelen. Drótháló itt, kibelezett matrac ott, a szedett-vedettségben ócska babakocsitól törött mosdókagylóig és korcsolyáig mindenféle, boldogabb békeidőket megidéző tárgy feltűnik. A fény-árnyék viszonynak, a megteremtett térnek és a lüktető hangkulisszának köszönhetően sajátos atmoszférát kap az előadás: mintha az álló időt szemlélnénk látszólagos kívülállóként, aki azonban bármikor bekerülhet önakaratán kívül is a történetbe. Kérdés persze, kinek a szerepét osztaná ránk a sors.

3. felvonás: Die Kinder von Wien oder HOWEVERSTILLALIVE II. rész - Wiener Festwochen

Pokol, szabadság, jövő - ezek a regény és az előadás kulcsszavai, és ezek azok a fogalmak, amelyek köré három alkalommal beszélgetést szerveztek nem csupán második világháborús szakértők, hanem a jelen problémáit kutató társadalomtudósok, a társművészetek képviselői, az előadás közreműködői és a közönség - egyébként igen aktív - részvételével.

A három szóhoz kapcsolódó releváns idézetek a Salon 5 kellemesen steril környezetében, az egyszerű fekete ruhába, öltönybe öltözött színészek tolmácsolásában, szöveghangsúlyokat, karakterhangokat megtartva, ám kontextusból kiragadva, teatralitásuktól megfosztva sokkal inkább hangzottak provokatívnak, és szólítottak fel - kit-kit vérmérséklettől függően - nyilvános privát megnyilvánulásra vagy továbbgondolásra, hogy a múlt fényében elemezzük jelenünket és jövőnket. Hogy emlékezzünk, hogy kibeszéljük az elfojtott emlékeket, hogy a borzalmak ne ismétlődjenek meg. Igen, naiv és idealista ez a hozzáállás. De mire menne a világ idealisták nélkül?

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

A magyar oktatás MacGyverei – a kötelező olvasmányok

A jövő nemzedék sorsa mindössze attól függ, hogy Gárdonyit, Szabó Magdát vagy Agatha Christie-t adnak a kezébe? Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével - a NAT-módosítás részleteinek hiányában - a jelenlegi szabályozást vizsgáltuk meg, hogy jobban értsük, mi is lehetne a változások előremutató iránya.
Plusz

75 éve szabadult fel a pesti gettó 

A pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában, majd koszorút helyeztek el a zsinagóga falánál állított emléktáblánál.
Vizuál

Az 1917 a legjobb film az amerikai producerek szerint

Sam Mendes első világháborús eposza, az 1917 című film kapta meg az Amerikai Producerek Céhének (PGA) díját a mozikban forgalmazott filmek mezőnyében szombaton Los Angelesben.
Vizuál

Ki nevet még a bohócon? – 100 éve született Fellini

Száz éve, 1920. január 20-án született Riminiben Federico Fellini, az egyik legnagyobb olasz filmes, akit első olaszként jelöltek rendezői Oscar-díjra, s mind a négy a kitüntetésre jelölt alkotása nyert a legjobb külföldi filmek között, a legnagyobb elismerésnek mégis azt érezte, ha rendező-festőnek nevezték.
Klasszikus

Boldog születésnapot kívánunk Fischer Ivánnak!

Ma ünnepli születésnapját a Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere, egyik legkelendőbb hazai művészünk. Saját Happy Birthday-feldolgozásával köszöntjük!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Tizenöt ország előadásai a Nemzeti fesztiválján

Hetedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Színház április 8. és május 17. között a MITEM-et, amelyre idén olyan nemzetközi hírű alkotók rendezéseit várják, mint Robert Wilson, Theodorosz Terzopulosz, Michael Thalheimer, Sebastian Hartmann és Victoria Thierrée Chaplin.
Színház premier

Rendhagyó sajtótájékoztatón mutatkozott be az Eldorádó csapata

Bereményi Géza kultikus filmjének számtalan színpadi adaptációja készült az Arany ára címmel. A József Attila Színház a Film évadában tűzi műsorára az Eldorádót.
Színház hír

Megkezdődött a Trianon100 emlékév a Nemzetiben

Sajtónyilvános olvasópróbán ismertette a trianoni évfordulóra készülő programjait a Nemzeti Színház. Első bemutatójuk, a Wass Albert szövegei és korabeli dokumnetumok alapján készülő Tizenhárom almafa lesz.
Színház premier

Kern András is megjelent a Fővárosi Törvényszéken

A Fővárosi Törvényszék patinás esküdtszéki tárgyalótermében tartották a Játékszín februári bemutatójának sajtóeseményét. A vád tanúja című produkciót Simon Kornél rendezi, a főbb szerepekben Kern András, Kocsis Dénes, Szerednyey Béla és Lévay Viktória lép színpadra.
Színház magazin

„Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – 50 éve ment el Latyi

A híres színészdinasztia leszármazottait, a Latabár testvéreket a szigorú kritikusok is Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították. Ők azonban a külföldi sikerek után hazajöttek, itthon játszottak és forgattak. 1970. január 11-én halt meg Latabár Kálmán.