Színház

Csányi Sándor és Schell Judit újra egy színpadon

2012.06.15. 11:40
Ajánlom
A megújult Thália Színház jövőbeli terveiről és a június 21-ei, első bemutatójáról is szó esett a csütörtöki sajtótájékoztatón.

George Feydeau hat egyfelvonásos darabját Hamvai Kornél írta egységes színpadi művé, és most Béres Attila rendezésében, Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével mutatja be a Thália Színház június 21-én Esküvőtől válóperig címmel. A két színművész a 2005-ös Csak szex és más semmi című film óta nem szerepelt együtt, most azonban újra egy párt alkotnak. "Mindegy, hogy egy mai filmet vagy egy századfordulós darabot csinálunk együtt, a Csak szex... óta értjük egymást, egy nyelvet beszélünk, és megbízunk egymásban, egymás gondolataiban" - mondta Schell Judit.

Csányi Sándor a Radnóti Színházat hagyta ott kilenc évad után, de úgy gondolja, szüksége volt a váltásra, a Thália új vezetésének tervei pedig szimpatikusak voltak számára. "Amikor először egyeztettünk arról, hogy lenne egy darab, amelyben Juci lesz a partnerem, azonnal igent mondtam, pedig akkor még a szerepről sem tudtam szinte semmit. Azóta kiderült, nagyon jó kis színdarab, vicces szófordulatok, poénok váltják egymást, remek vígjáték, amelyet Feydeau a saját élete alapján írt. A jó kapcsolat azért is fontos, mert egy vígjátékot nem lehet izzadtság szagúan próbálni" - tette hozzá Csányi Sándor.

A Thália Színház vezetését január óta ellátó Bereményi Géza ügyvezető igazgató elmondta, a Thália mellett a Mikroszkóp Színpad is hozzájuk tartozik a jövőben. A cél az, hogy a Mikroszkóp egykori nézői mellett a stand-up comedy szerelmesei is bemenjenek a színházba. Az igazgató rámutatott: a Thália nagyszínpadán saját produkciókkal készülnek, a stúdiószínpadokon pedig elsősorban a befogadott előadások kapnának helyet. Az évadról megjegyezte, ezúttal történelmi sétára invitálják a közönséget, de a tematika évadról évadra változni fog.

Kálomista Gábor menedzserigazgató arról számolt be, hogy az elmúlt öt és fél hónap elég volt arra, hogy rájöjjenek, merre szeretnének menni, de ahhoz még kevés, hogy minden szükséges változást eszközöljenek. "A Thália eddig befogadó színház volt, ezután sem lesz fix társulata, de előjegyzési jogunk van más színházakkal szemben azoknál a színészeknél, akik eldöntötték, szívesen játszanak nálunk. A három stúdiónk jóvoltából nemcsak arra van lehetőség, hogy magas színvonalon szórakoztassuk a színházba járó közönséget, hanem arra is, hogy profi - televíziós, rádiós közvetítésre alkalmas - körülmények között állítsunk színre darabokat. Megállapodást kötöttünk a közszolgálati médiával, így a jövőben számos előadást rögzítünk majd a Tháliában, illetve rádiójátékok is készülnek"- fogalmazott Kálomista Gábor.

A Thália Színház számos új darabbal készül a következő idényre. Nem ritkaság, hogy a mai színházi világban filmeket visznek színre: ősszel Balikó Tamás rendezésében mutatják be A tanú című darabot, amellyel kapcsolatban még csak annyi biztos, hogy Csányi Sándor játssza a kulcsszerepet, Pelikán elvtársat - mondta Bereményi Géza ügyvezető igazgató. Ősbemutatóként kerül színre ősszel Garaczi László új darabja, amelynek még nincs végleges címe, jelenleg EMKE munkacímen emlegetik. A mű az első világháború előtt játszódik Budapesten az EMKE kávéházban, főszereplői pedig a vendéglátóhely tulajdonosai - árulta el Bereményi Géza.A negyedik premiert Benedek Miklós rendezi Bombasiker címmel. A darab az 1910-es évektől napjainkig mutatja be a pesti kabaré történetét, felidézve a legismertebb vagy már elfeledett kabarétréfákat, helyzeteket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.