Balsai Móni – Pesti Magyar Színház (Idén a Pesti Magyar Színház felújítási munkálatok miatt nem tud részt venni a Színházak Éjszakáján.)
Bánki Gergely – Jurányi Inkubátorház
Ördög Tamás – Trafó
- Több társulatban, színházban is rendszeresen felléptek. Hozzátartozik ez a színészi pályához?
Ördög Tamás: Élethelyzettől függ, hogy valaki megteheti-e, hogy csak egy társulatban dolgozzon vagy több helyen is fellép. Kinek hogy alakul a szerencséje.
Balsai Móni: Én mindig nagyon örülök annak, ha más közegben is kipróbálhatom magam egy új feladatban. Ezáltal új energiákat kapok. A társulati lét is fontos számomra, de közben kell a tudat, hogy nyitva van a kalitka ajtaja.
Bánki Gergely: Én sajtkukac típus vagyok, szeretem, hogy nem vagyok lekötve sehol, hanem állandó szabadság vesz körül. Cserébe persze ott a folytonos rizikó is, hogy mikor csörren meg a telefon, úgyhogy ez nehéz ügy. Ennyiből talán az mondható ideálisnak, ha van az embernek egy fix helye, ahonnan kedvére mozoghat bármerre.
- Milyen számotokra az ideális csapat?
ÖT: Mi úgy dolgozunk, hogy mindig hívunk magunk mellé új embereket. Velük érzem magam a legjobban, mert ezt én teremtem meg és ott vagyok leginkább otthon. Akkora szabadságom van, ami máshol nincs meg. Sokszor előfordul, hogy a színésztől csak annyit vár a rendező, hogy kiszolgálja az elképzeléseit. Én viszont azt a színházat szeretem, ahol érzem, hogy tevékenyen alakítom a végeredményt és hozzáteszem a lényemet.
BM: Szerintem is nagyon fontos, hogy ne csak kiszolgáló személyzet legyünk. Ami még fontos számomra, az a bizalom. Amikor érzem, hogy aki felkért a munkára, hisz bennem. Nagyon szeretem a társulatomat a Magyar Színházban, kíváncsi vagyok, milyen új hatásokat fog eredményezni az igazgatóváltás.
BG: Nekem is fontos a bizalom. Jellemző rám, hogy mindig kutakodom, vajon pedagógiai céllal dicsér-e a rendező, vagy tényleg jó, amit csinálok. Fontos, hogy jó legyen a kapcsolat a rendezővel. Én a Proton Színházban vagyok társulati tag, Mundruczó Kornél (a társulat vezetője – a szerk.) mindig úgy dolgozik velünk, hogy ha van egy alapanyag, abban bevon minket és hagyja, hogy kidolgozzuk a saját elképzeléseinket a jelenetekre, amivel aztán közösen dolgozunk tovább. Ez nagy szabadság, ami a belénk vetett bizalomra épül.
- Ez a nagy szabadság számotokra is szimpatikus?
ÖT: Igen, ez így ideálisnak tűnik, ahogy Gergő elmondta.
BM: Szeretem, ha lehet gondolkozni. Bennünket is hagytak már magunkra egy-egy feladattal a színházban és ebből a legtöbbször jó dolgok születnek.
- Aztán elérkezik egy pont, amikor bejönnek a nézők. Hogyan élitek meg azt a pillanatot, amikor először látja a közönség azt, amit addig zárt ajtók mögött próbáltatok?
BM: Én sokkal jobban szeretek próbálni, mint játszani. Izgalmasabb, amíg valami épül. Amikor első alkalommal jön be a közönség, azt némileg rosszul élem meg. Mintha valami olyan titkot kellene megmutatnom, ami eddig csak a miénk volt a társulattal. De aztán ez átfordul, és utána már nagyon szeretem, hogy együtt vagyunk a nézőkkel. Azt pedig különösen élvezem, ha kis térben játszhatok és közel van a közönség. Egyszerre izgalmas és félelmetes.
BG: Én viszont nagyon tudom unni a próbákat.
Azt szeretem, ha már bent vannak a nézők és lehet produkálni magunkat.
Ez tud igazán motiválni, ennek látom az értelmét. Azt azonban Mónihoz hasonlóan én is rosszul élem meg, ha túlságosan messze vannak tőlem a nézők, olyankor ugyanis arra megy el az energia, hogy mindenkihez eljusson a mondandó. Jobb, ha ugyanaz a burok veszi körül a színészt és a közönséget.
- A Dollár Papa Gyermekeinél ez biztosan így van, hiszen főleg lakásszínházi előadásokat készítetek.
ÖT: Sőt ez még a Trafóban is megvan, mivel ott is nagyon kicsi az a terem, ahol játszunk. Engem is a közelség izgat, ezért készítjük ezeket az előadásokat. Így tudnak eljutni a nézőkhöz a legjobban az intimebb monológok. Máskor viszont a leghátsó sort is be kell kapcsolni, és például amikor a Krétakör A párt című előadásában kellett prezentációt tartanom, akkor ez jól tudott működni.
- Mi van akkor, ha kapcsolatba is kell lépni a nézőkkel? Ezt is külön meg kell tanulni?
BG: Ez egy nagyon összetett kérdés, ami nem színész-, rendező- vagy iskolafüggő, hanem mind együtt. Ráadásul hiába erőlködünk azon, hogy lebontsuk a negyedik falat, ha ebben a közönség nem partner. Rengeteg néző van, aki nem szereti, ha kimozdítják a megfigyelőpozícióból.
ÖT: Mi sem keressük ennek a lehetőségét. A közelség fontos, de nincsenek megszólítva vagy feladatokkal megbízva. Színészként ez más, többször adódik olyan helyzet, hogy erre kér meg a rendező. Legutóbb a Krétakör Lúzerében volt ilyen...
BG: Láttam, és szerintem speciel az iszonyúan jól működött.
ÖT: Az előadás elején Schilling Árpádot kell inzultálnom, és egyik alkalommal ezt annyira komolyan vette a közönség, hogy majdnem nekem jöttek. Az egy
olyan színészi határátlépés volt, ami már engem is sokkolt.
Az interakciónál mindig azt érzem, hogy nem lehet jól kontrollálni.
BM: És megijedtél?
ÖT: A jeleneten belül nem, csak amikor kimentem, akkor esett le, mi történt. Persze nem voltam valódi veszélyben, de elgondolkodtam azon a határon, meddig tart a szerep, és hol kezdődök én.
- Vannak olyan esetek, amikor kibújtok a szerep mögül és úgy találkoztok a nézőkkel – ilyen a Színházak Éjszakája is. Milyen élményeitek vannak ezzel kapcsolatban?
BG: Sokkal közvetlenebb, oldottabb helyzet, mint amikor az emberek egy csoportja hagyományosan, a kijelölt keretek között találkozik a színházzal. A Jurányi eleve nem egy merev intézmény, de ilyenkor ott nagyobb élet van, jön-megy mindenki. Meg kell jegyezni, sok ember azért ragadja meg ezt az alkalmat, mert nincs pénze arra, hogy különben eljusson ezekbe az épületekbe.
BM: Az idei évben a Magyar Színház a felújítási munkálatok miatt sajnos nem tud részt venni az eseményen. Tavaly a Játékszínben volt egy ilyen élményem, amit borzasztóan élveztem. Jó érzés, hogy ennyien kíváncsiak ránk.
ÖT: Tavaly a Színház Pontban léptünk fel egy kifejezetten oda készült előadással. Idén a Trafóban leszünk, valószínűleg a készülő új darabunkból, a Tágra zárt szemekből olvasunk fel részleteket. Nálunk amúgy gyakran alakul ki közönségtalálkozó, majdnem minden előadásunk után megadjuk a lehetőséget, hogy kérdezzenek tőlünk. Most is számítunk majd a közönség aktív részvételére.
Találkozzon Ön is kedvenc színészeivel!
Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 25 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját.
Résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.