A Vérmedve nem szokványos darab: nagyszínházi formátumú, középpontjában ugyanakkor egy független társulat hétköznapjai és belső konfliktusai állnak. A történet szerint egy kicsi, ám annál ambiciózusabb fiatal színészekből álló csapat éppen Csehov Medve című egyfelvonásosát adná elő, a premiert azonban megszakítja a kitörő zombiapokalipszis. Preiszner Miklós a zsánerfilmeket, főleg a ’90-es évek B-horrorjait és Quentin Tarantino filmművészetét megidéző szövegkönyve minden abszurditásában is mélyen drámai alkotás, amely a horror műfaji konvencióit a karakterépítés szolgálatába állítja: a szélsőséges helyzetek a társulat minden tagjáról letépik a maszkot, kiderülnek a titkok és a gyakran bizony elég kisszerű motivációk.
Mi mindent vagyunk hajlandóak feláldozni a hírnévért?
– ez a kérdés húzódik végig a szövegkönyv egészén, ami a Vérmedvét nemcsak igazi művészdrámává, hanem elsőrangú coming of age-történetté is teszi. Lehet, hogy tényleg pokolra kell mennie annak, akik dudás akar lenni – de hogy ez a pokol és az azt járók gyakran nagyon is kicsinyesek, afelől az előadás nem hagy kétséget bennünk.
Jelenet a Vérmedve című előadásból (Fotó/Forrás: Szilágyi Lóránt)
A meglehetősen robosztus szövegkönyv kompromisszumok nélkül kel életre a Marosvásárhelyen végzett, ám Budapesten is egyre fontosabbá váló Szilvay Máté rendezésében, aki a történetet az előadók személyéhez igazítja: a gárda a kolozsvári egyetemi színészképzés volt és jelenlegi tagjai, akik mind a saját nevükön játszanak, ahogy a darabbéli rendező, Imecs-Magdó Levente is, aki a Váróterem társulatának valóban alapítója és vezetője. És ha a kolozsváriságra, a kolozsvári művészvilágra tett utalások nem is mindegyike lesz érthető Budapesten,
Kapcsolódó
Szilvay Máté: „Bach nem egy unalmas templomi orgonista, Bach pusztulat menő”
Mi hozza össze Bachot és Gagarint? Mit keres Csehov műve egy zombiapokalipszis közepén? Szilvay Máté fiatal rendező előszeretettel nyúl szokatlan anyagokhoz. A rakéták × szintik × istenek című előadásával a Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert alkotóval beszélgettünk.
bár nem kizárt, hogy a szöveget a budapesti közeghez adaptálják majd az alkotók,
az ábrázolt színházcsináló szcéna mégis (olykor fájóan) ismerős lesz. A Vérmedve ugyanis nemcsak helyzeteiben és fergeteges humorában abszurd, hanem sokszor a realizmusában is: megmutatja, hogy a színház hatalmi dinamikái, a rendezői paranoia, a törtetés realistán ábrázolva sem lóg ki egy valóságtól elrugaszkodott történetből.
Jelenet a Vérmedve című előadásból (Fotó/Forrás: Szilágyi Lóránt)
A Vérmedve látványvilága (tervező: Váradi Tímea, látványasszisztens: Szűcs Tamás) meglepően kompromisszummentesnek tűnik a független színházi minimalizmushoz szokott szemeknek: a darabbéli Csehov-előadás korhű csehovi jelmezvilágát filmesen részletes, „valósághű” zombik ellenpontozzák, és amikor kell, bizony folyik a művér rendesen. És bár van néhány mélyen felkavaró és véres jelenet (az előadást 16 éven felüli nézőknek ajánlják az alkotók, terhes nőknek pedig egyáltalán nem), a főszerep mégis a nevetésé, még ha ez a nevetés időnként fájdalmas is.
Jelenet a Vérmedve című előadásból (Fotó/Forrás: Szilágyi Lóránt)
Játsszák: Antal Örs Deli, Balázs Ádám, Csüdöm Henrietta, Erdei Emese, Imecs-Magdó Levente, Kerekes Barbara, Kovács Emma; valamint Csepei Zsolt, Péter Izolda és Szűcs Tamás
További információ itt érhető el >>>
Fejléckép: Jelenet a Vérmedve című előadásból (fotó / forrás: Szilágyi Lóránt / Váróterem projekt)
hírlevél
