Színház

Cseke Péter rendezése a West Enden

2013.04.23. 10:00
Ajánlom
A kecskeméti Katona József Színház társulata április 28-án mutatja be Londonban Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát. Az előadás a társulat nemzetiségétől lesz igazán érdekes, hiszen a kecskeméti színház előadását láthatja az angol közönség - mondta a direktor, aki egyben az előadás rendezője is.

A kecskeméti színház igazgatója hangsúlyozta: színháztörténeti különlegesség, hogy a színmű 60 éve van műsoron a West Enden, ez alkalommal kaptak meghívást más-más országok társulatai, ahol szintén műsoron szerepel a bűnügyi játék.

Cseke Péter valószínűnek tartja, hogy az angolok a 2011/2012-es évadban Kecskeméten bemutatott darabot megnézték, "vagy súgójuk lehetett". A direktor emlékeztetett arra, hogy magyar színházi társulatot még nem hívtak meg játszani a londoni West Endre, amely London és egész Európa színházi életének a szíve.

Minden vendégtársulat saját nyelvén játszik és saját nyelvi közönségének, gondolom az érdekesség kedvéért ellátogatnak angolok is ezekre az előadásokra, hiszen sokan kíváncsiak arra, hogyan játszanak Kínában, Magyarországon vagy Németországban - fogalmazott.

A londoni bemutatót az angol díszletek között, de a Kecskeméten készült jelmezekben játsszák el.    Cseke Péter szerint külön érdekesség, hogy Londonban a színpadi díszlet pontosan a kecskeméti tükörképe, fordítottja, így a próbák nagy része azzal telik, hogy a jeleneteket átalakítják.

A rendező azért is fontosnak tartja a Kecskeméten is nagy sikerrel játszott darab újrapróbálását, mert a St. Martin's Theaternek - ahol a kecskeméti társulat játszani fog -, kisebb a színpada. Nem is árt a darabnak, hogy kisebb a színpad, rövidebbek a mozgások, fülledtebb lett az egész - mondta a rendező.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Domingo fia írta a Virtuózok új évadának főcímzenéjét

A spanyol zeneszerző egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.
Klasszikus

„Rondo alla Mambo!” – Mi lett volna, ha Mozart Kubában születik?

A Mozart y Mambo című lemez egy berlini kürtművész és egy kubai ifjúsági zenekar szerelemprojektje, amelyben a zenélés öröme köt össze két világot.
Vizuál

Gyűjteményes kiállítás nyújt bepillantást a 20. századi magyar fotótörténetbe

A Mai Manó Ház július 14-től látogatható tárlata a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből öt kiemelkedő magyar fotográfus életművének egy-egy szeletét mutatja be öt eltérő kurátori koncepció alapján.
Klasszikus

Csáth és a 100 évvel ezelőtti Magyarország zenei világa - VIDEÓ

Egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon Csáth Gézát. Most egy félórás dokumentumfilm idézi meg alakját.
Klasszikus

Ismét lesz OrgonaPont koncertsorozat és Orgonák éjszakája

Augusztusban tizenkét városban rendezi meg a Filharmónia Magyarország az OrgonaPont koncertsorozatot, augusztus 8-án pedig második alkalommal tartják meg az Orgonák éjszakáját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kultkikötő

Idén is vár kicsiket és nagyokat a balatonszárszói Csukás Színház

Sorban érkeznek a szárszói teátrumba az elismert művészek és a minőségi gyerekprogramok.
Színház a tanú

Kállai Ferenc, az egyik legsokoldalúbb magyar színész

Tíz éve, 2010. július 11-én halt meg Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. 
Színház dunaújvárosi bartók kamaraszínház

Sándor Mátyás – musical ősbemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház

Jules Verne nagyszerű regényéből, a Sándor Mátyásból készül musical a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a zeneszerző Szemenyei János, a rendező pedig Léner András.
Színház ajánló

Télig tart a nyár Szentendrén

A Szentendrei Teátrum augusztusban két ősbemutatóval indul és a nyár végével sem zárul. A kőszínházi évadban további bemutatók és előadások várják a közönséget Szentendrén.
Színház kultkikötő

Mindenki kedvenc játék mackója a Balatonra érkezik!

Mindenki kedvenc játék mackója ismét életre kel a színpadon. A Marék Veronika népszerű mesesorozata nyomán készült Boribon nyaral című zenés bábelőadást Mórocz Adrienn, színész, bábszínész játssza.