Színház

Cserhalmi György a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjasa

2022.05.05. 11:35
Ajánlom
A díj átadására hagyományosan a Színikritikusok díjának átadó gáláján kerül sor, amelynek helyszíne az Örkény Színház lesz.

A Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással életművéért kritikusdíjat adományozhat olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához. 2022-ben Cserhalmi György színművész kapja a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját.

Cserhalmi György 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András osztályában. Csaknem kétszáz színpadi szerep mellett rendezett is, és több, mint kétszáz filmben játszott, amelyekben jelentős alakítást nyújtott. Játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Nemzeti Színházban, volt a MAFILM társulatának tagja. A Katona József Színház alapító tagja, dolgozott az Új Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Radnóti Színházban, ahol legutóbb az Antigonéban állt volna színpadra, ám visszalépni kényszerült a szereptől. Az okokról lapunknak nyilatkozott.

„Amit akarsz, arra kell menni” – Interjú Cserhalmi Györggyel

Kapcsolódó

„Amit akarsz, arra kell menni” – Interjú Cserhalmi Györggyel

Rég játszott. A Radnóti Színház Antigoné-előadásában, a vak jósként tért volna vissza, de visszaadta a szerepet. Az új évszázadban vendégnek érzi magát. Az emlékeit egy naplóban jegyzi fel a lányának. Színházról, hiányról, kiállásokról beszélgettünk Cserhalmi Györggyel.

A Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, érdemes művész, filmes munkáit Balázs Béla-díjjal ismerték el, többször megkapta a Filmkritikusok és a Filmszemle díját. A Színikritikusok díját három alkalommal, 1983/84-ben a Menekülés, 1985/86-ban a Coriolanus (mindkettő Katona József Színház), 1994/95-ben a Don Juan (Új Színház) előadásokban nyújtott alakításáért nyerte el.

Az életműdíj átadására hagyományosan a Színikritikusok díjának átadó gáláján kerül sor, amelynek helyszíne az Örkény Színház lesz.

Cserhalmi György laudációja – Csáki Judit írása

IMG_8973-103323.jpg

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Életmű... Csak a felsorolás, az egyes tételek felsorolása eltartana vagy félórát, és ugyan, mi derülne ki belőle azon kívül, hogy Cserhalmi György életműve – nagy? Rengeteg szerep, színházban és filmen, de az életmű szerintem nemcsak tételekből, szerepekből áll, hanem abból a figurából leginkább, abból a személyiségből, amelyből az egyes teljesítmények fakadnak.

Nemcsak fakadnak – következnek. Vagyis a viszony kölcsönös: ahogy a szerepek építették a személyiséget, úgy építette a személyiség a szerepeket.

Csak ami hirtelenjében eszembe jut... Egy erkölcsös éjszaka, a hedonista diák, nagy gusztussal és kaján örömmel játszva... És ha már a nagy gusztus: nem hittem volna, nem bizony, hogy Csörgheő Csuli a Vidnyánszky rendezte Úri muriban való lenne Cserhalminak, aztán kiderült, hogy nagyon is... És egy képzeletbeli hosszú vonal másik végére kerülne Alceste a Mizantrópban, utolsó szerepe volt ez a Katonában, Székely Gábor rendezte, és a végén, nagy átlóban úgy ment ki Cserhalmi a színpadról, mintha a szakmából menne ki. De szerencsére nem.

És ugyancsak jó régen, talán Taub János első magyarországi rendezésében, az akkori Nemzetiben, Sarkadi darabjában, Az elveszett paradicsomban Zoltánt játszotta – Kállai Ferenc volt az apa, micsoda szeretetteli kapcsolat volt, és milyen lehengerlően tudott kiégett lenni Cserhalmi, úgy negyven felé. Pont amilyen lehengerlően volt Vigov Osztrovszkij Erdőjében a Radnótiban...

A „nagy generáció” tagja, és a nagy generáció tényleg nagy, bármilyen erővel írják át mostanában a múltat. És Bereményi Géza és András Ferenc filmjében el is játssza a „nagy generációs” Rébet – emlékeznek, a másik nagygenerációs tag Eperjes volt, a harmadik meg Koltai Róbert –, aki jó messze próbált szerencsét... A Magyar rekviem főszereplője 1958-ban forradalmárként a kivégzésére vár, az Anna filmjében írót játszik, magát Esterházy Pétert.

Poncius Pilátus, a Napkirály, Posa márki, Lear király – közülünk való királyi színész.

Írója Esterházy, költője Petri, muzsikusa Dés. Kemény fizikum, kópés mosoly, mostanában bölcs derűféleség. És ha még egyszer hallanám tőle a 12 pontot a parlament lépcsőjén, elhinném, hogy helyretolta a kizökkent időt.

Sok díja van, de ez még hiányzott: a kritikusoktól, életműve tanúitól az életmű díja.

Fejléckép: Cserhalmi György (fotó: Váraljai Szandra / Fidelio)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!