Színház

Cserhalmi György marad a rendezésnél

2018.08.13. 16:20
Ajánlom
A Nemzeti Színház új évadában Örkény István Macskajátékát állítja színpadra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével jövő tavasszal. Színészként viszont továbbra sem találkozunk vele.

A nemzet színésze Vidnyánszky Attila készülő Az ember tragédiája rendezésében szerepelt volna, ám a Bors információi szerint térd és gerincproblémái miatt még nem tudja vállalni Lucifer szerepét.

Mint arról korábban beszámoltunk, a színművésznél tavaly áprilisban komoly gerincprobléma jelentkezett, orvosai akkor az azonnali műtét mellett döntöttek. A beavatkozás után több hónapos rehabilitáció következett, emiatt az Úri muri című Móricz Zsigmond-mű bemutatójának előkészületei is félbeszakadtak, amelyben Cserhalmi György meghívott vendégként szerepelt volna.

Cserhalmi György

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

Cserhalmi néhány éve színművész osztályt vezet a Kaposvári Egyetem Művészeti karán, tanítványai legutóbb a Carmina Burana és a Bánk Bán Misszió című produkciókban mutatkoztak be. Rendezőként 2007-ben Zalaegerszegen debütált, ahol Arthur Miller Pillantás a hídról című darabját vitte színre. Korábban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Mesterkurzust rendezte, amelyben Gáspár Sándor alakította Sztálint.

Úgy tűnik, Cserhalmi György darabválasztásait különösen a humor, a szatíra, a groteszk és a tragikum keveredése mozgatja, ezt ígéri Örkény István Macskajátéka is. Orbánné és Giza szerepei hagyományosan jutalomjáték a legnagyszerűbb színésznők számára, annak idején Sulyok Mária és Bulla Elma lubickolt a szerepekben, pár éve a Budaörsi Latinovits Színházban Takács Katalint és Spolarics Andreát láthattuk.

A Nemzeti Színház jövő áprilisi bemutatójában Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó alakítják a szép Szkalla lányokat.

 

Cserhalmi György állapotával kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Színházat is, amint információhoz jutunk, frissítjük cikkünket.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Klasszikus

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Vizuál

Varázslatos bábanimáció érkezik a mozikba karácsonykor

A cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény című bábanimáció olyan örökzöldekhez hasonlítható, mint a Mirr-Murr, a kandúr vagy a Misi Mókus kalandjai. Cikkünkben elérhető a film első hivatalos előzetese. 
Színház

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
Színház hír

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Színház ajánló

Már elérhető a Pintér Béla és Társulata januári és februári műsora

Az idén 25. jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata januárban és februárban összesen harminchat estén várja nézőit az újpesti UP Rendezvénytérbe. Az előadásokra már elindult a jegyértékesítés.
Színház ajánló

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.
Színház hír

Vidnyánszky Attila maradt a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

Ismét Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság.