Színház

Cserhalmi György üzenetet küldött Vidnyánszky Attilának

2022.11.22. 17:20
Ajánlom
Vidnyánszky Attilának a Színház- és Filmművészeti Egyetem kapcsán mondott szavai és az abban szereplő háborús párhuzamok heves reakciókat váltottak ki, Cserhalmi György, a Nemzet Színésze is üzenetet küldött a rendezőnek.

Mint arról mi is beszámoltunk, Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi elnöke november 15-én részt vett egy beszélgetésen a Belvárosi Polgári Szalonban, ahol az SZFE helyzete kapcsán úgy fogalmazott, az SZFE „átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. (…) A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…) Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni” – mondta el, hozzátéve: „A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.” Vidnyánszky a Népszava beszámolója alapján a beszélgetés során háborús párhuzamokkal írta le saját helyzetét:

Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni

[...] Ez egy háborús helyzet, és jóval előbb elkezdődött, mint az orosz-ukrán háború.”

A kijelentések hatására Cserhalmi György Vidnyánszky Attilának címzett üzenetet juttatott el a Színház Online szerkesztőségének.

Cserhalmi György üzenetét teljes terjedelmében közöljük:

Kedves Attila!

Én úgy tudom, hogy a front Herszonnál húzódik.

Biztos, hogy ott vagy?

Üdv: Cserhalmi Gyuri

Fejléckép: Cserhalmi György (fotó/forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

„Köztünk mindenki a saját gerincéből dolgozik” – elhatárolódtak az SZFE hallgatói Vidnyánszky Attila kijelentéseitől

Kapcsolódó

„Köztünk mindenki a saját gerincéből dolgozik” – elhatárolódtak az SZFE hallgatói Vidnyánszky Attila kijelentéseitől

Mintegy kilencvenen írták alá azt a nyílt levelet, amelyben a Színházi- és Filmművészeti Egyetem hallgatói reagáltak az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének szavaira. Vidnyánszky Attila nemrég liberális utánpótlásról és a diákok áthangolásáról beszélt az egyetem kapcsán.

„Mi vagyunk a csendes többség” – Vidnyánszky Attila nyilatkozott a Magyar Nemzetnek

„Mi vagyunk a csendes többség” – Vidnyánszky Attila nyilatkozott a Magyar Nemzetnek

Az SZFE kuratóriumi elnöke azután nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy sajtónyilvánosságot kaptak a Belvárosi Polgári Szalonban november 15-én tett kijelentései. Úgy fogalmazott, egy évtizede lejárató hadjárat folyik ellene, és ami most történt, az ennek egy újabb fejezete.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Jazz/World

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Soha nem látott fényképek Habsburg Ottóról egy újonnan megjelent kötetben

A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.