Színház

Csillagos esték és nagy visszatérések – jubileumi Mézesvölgyi Nyár Veresegyházon

2026.03.16. 10:25
Ajánlom
Huszonhárom különböző produkcióval, összesen huszonöt estén át várja nézőit Pest megye legnagyobb összművészeti fesztiválja, a 10. Mézesvölgyi Nyár Veresegyházon június 21. és augusztus 29. között. A programban egyebek közt az István, a király, a Csengetett, Mylord? és Szécsi Pál-est is szerepel.

Ünneplésre méltó számhoz érkezett az agglomeráció legjelentősebb kulturális eseménye: tizedik alkalommal nyitja meg kapuit a Veres 1 Színház szervezésében megvalósuló Mézesvölgyi Nyár.

„Egy évtizednyi közösség gyúrta olyanná, amilyen lett: megkerülhetetlen, szerethető, egyedülálló nyári fesztivállá – mondja Venyige Sándor igazgató. – Büszke vagyok, hogy tíz éve jelen vagyunk a színházi kínálatban egy ekkora rendezvénnyel. Az évente itt megélt több száz óra persze mérhető stopperrel is, de sokkal inkább a közönségünkkel együtt töltött esték kellemes emlékével. Nem mi költözünk évről évre a Mézesvölgybe, hanem az költözött be észrevétlenül a szívünkbe. A folytonosság a nézőinknek – és nekünk is, akik létrehozzuk – biztonságot ad.

Jó tudni, hogy tíz éve ugyanazok a csillagok vannak az égen, amikor nyaranta belekezdünk, és akkor is, amikor bezárjuk a kapukat szeptember elején.

A Veres 1 Színház nyári fesztiválját június 21-én a rocklegenda, Charlie koncertje nyitja, júliusban pedig Geszti Péter tér majd vissza a Mézesvölgybe. Több különleges zenei produkció is színesíti a palettát: a nosztalgia jegyében hozza Nagy Sándor színész saját produkcióját, a Csak egy tánc volt című Szécsi Pál-gálát, és Feke Pál szervezésében érkezik az István, a király rockopera – koncertszerű előadásban. A fesztivál zárásaként a tavalyi hatalmas siker után visszatér a Nem rongyos élet című prózai-operett est, méghozzá „újravarrva”. A műfaj legnagyobb sztárjai – kiegészülve a prózai színjátszás számos népszerű előadójával – idén is húzzák majd kivilágos kivirradtig. Oszvald Marika ezen a nyáron sem hiányozhat, de a jubileum alkalmából további meglepetés-fellépők csatlakoznak a produkcióhoz – olvasható a szervezők közleményében.

MezesvolgyiNyar_AlmasiDanielfoto1-102040.jpg

Mézesvölgyi Nyár (Fotó/Forrás: Almási Dániel)

A koncertek és zenés estek mellett nyolc színház – az Orlai Produkció, a József Attila Színház, a veszprémi Pannon Várszínház, a Játékszín, a Turay Ida Színház, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Veres 1 Színház – előadásai vendégeskednek a szabadtéri nagyszínpadon. Érkezik A Pál utcai fiúk, a Túl a Maszat-hegyen, a Dzsungel könyve, a Francia rúdugrás, a Rém rendes vendég, a Muzsika hangja és az Orlai Produkció legfrissebb bemutatója, egy legendás tévésorozat színpadi adaptációja, a Csengetett, Mylord?. Ebben a nyári évadban sem maradhat el az elmúlt esztendők slágere, a Menopauza.

Az EgyÉletem produkció sorozatából pedig ez alkalommal Csuja Imre hozza el életének történetét, stand-up változatban.

A csillagos ég alá költözik a Veres 1 Színház repertoárjából a Pletykafészek, a Padlás, Az Ackroyd-gyilkosság, a Ne most, drágám!, az Amerikai komédia és a Neoton örökzöld, a Szép nyári nap. Ámor itáliai kiruccanásaiból sem lesz hiány: színpadra kerül a minden nyáron búcsúra készülő, aztán a közönség akaratából mégis színen maradó Anconai szerelmesek, de most a párdarabjával együtt. Az Anconai szerelmesek a Balatonon című produkció a József Attila Színház vendégjátékában látható majd.

A Mézesvölgyi Nyár 2026. június 21-étől augusztus 29-ig várja a közönséget.

További részletek a Mézesvölgyi Nyár honlapján

Fejléckép: Mézesvölgyi Nyár (Fotó: Almási Dániel)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Színház ajánló

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.
Színház ajánló

Csoportterápia: Defektesek, de szeretjük őket – „mjuzikelkámedi” a Veres 1 Színházban

Idén tavasszal új köntösben tért vissza a Veres 1 Színház népszerű vígjátéka, a Csoportterápia, amely humorral, fülbemászó dalokkal és ismerős lelki defektusokkal tart tükröt a nézők elé.
Színház hír

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház ajánló

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.