Színház

Csizmadia Tibor Bánya-rendezései jubilálnak

2023.03.10. 13:55
Ajánlom
A rendező Székely Csaba Bánya-trilógiájának mindhárom darabját színpadra állította, a Bányavirágot a Pinceszínházban, a Bányavakságot és a Bányavizet a Szkénében. E három rendezés előadásaiból jön össze a jubileumi kettőszázötven március 11-én a Szkénében.

Székely Csaba jellegzetes módon ábrázolja a mai erdélyi környezetet. Humor és keserűség keveredik benne, abszurdba hajló realista-ironikus hangvétel jellemzi. Hasonlóan az erről a vidékről származó Tamási Áronhoz, vagy az Európa távolabbi sarkából való MacDonagh-hoz, illetve Csehovhoz. A többszörösen díjnyertes nyavirág című Székely Csaba-dráma folytatása a Bányavakság majd ezt követi a trilógia harmadik része, a Bányavíz. Ugyanazon a kis erdélyi bányásztelepülésen játszódnak, de más szereplőkkel és más problémakörrel.

A fiatal szerző, Székely Csaba a Bányavirágban az alkoholizmust, a munkanélküliséget és az ezekből fakadó öngyilkosságot állítja középpontba, a Bányavakságban mindez kiegészül a korrupcióval és az idegengyűlölettel, majd a Bányavízben a papok magatartásával is foglalkozik.

bv_s_42-131733.jpg

Eke Angéla, Kaszás Gergő és Tóth József a Bányavíz előadásában (Fotó/Forrás: Szkéné)

2012. március 2-án a Pinceszínházban volt a trilógia első részének a bemutatója Csizmadia Tibor rendezésében. Nem kellett sokáig várni, és már ősszel érkezett a második rész, a Bányavakság, de ezt már a Szkénében (FÜGE koprodukció) mutatta be Csizmadia vezetésével az alkalmi csapat. Az előadás egyik érdekessége, hogy

Florint, a román rendőrt öten is játszották az előadásban: Széles László, Némedi Árpád, Anger Zsolt, Szikszai Rémusz és jelenleg Epres Attila.

A Szkéné-beli Bányavakság előtt két hónappal a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat is bemutatta a trilógia második részét Sebestyén Aba rendezésében. Az akkor Florint játszó Bányai-Kelemen Barna azóta már a budapesti Katona József Színház tagja.  

2013-ban újra két bemutató volt Budapesten: az első részt, a Bányavirágot a Nemzeti Színház is bemutatta, szintén Sebestyén Aba rendezésében, a Szkénében pedig – az egyetlen magyar nyelven játszott – Bányavizet szintén Csizmadia Tibor állította színpadra.

Bozó Andrea Irénke megformálásáért 2014-ben elnyerte a legjobb mellékszereplő díját mind a Színikritikusoktól, mind a Vidor Fesztiválon.

Érdekes fúzió jött létre, amikor a nemzeti színházas verzió átkerült a Játékszínbe. Bozó Andrea, aki mindhárom részben szerepel, átvette Tompos Kátya szerepét. Volt olyan nap, amikor szinte skizofrén állapotba került: délután a Játékszínben bújt Ilonka bőrébe, este pedig a Pinceszínházban. A darab mindkét helyen ugyanaz volt, de a végszavak, a partnerek kikacsintásai mások.

Banyavirag-1-131923.jpeg

Bozó Andrea és Kaszás Gergő a Bányavirág előadásában (Fotó/Forrás: Szkéné)

És hogy hogyan jött ki ez a furcsa jubileum? A trilógia első része, a Bányavirág folyamatosan látható a Pinceszínházban, eddig 115 alkalommal került műsorra.  A második rész, a Bányavakság a Szkénében legközelebb március 11-én 83. alkalommal látható, ez lesz egyben a Bánya-sorozat 250. előadása.  A harmadik részt, a Bányavizet pedig március 8-án 52. alkalommal láthatták a nézők a Szkénében.

Mindhárom produkciót Csizmadia Tibor állította színpadra.

Kaszás Gergő, Bozó Andrea és Tóth József az összes előadásban szerepel,

Eke Angéla és Epres Attila kettő-kettőben, Vándor Éva és Ágoston Péter pedig egy-egy részben kelti életre Székely Csaba karaktereit.

Fejléckép: Kaszás Gergő és Epres Attila a Bányavakság előadásában (forrás: Szkéné)

Székely Csaba második alkalommal nyerte el a Kortárs Magyar Dráma-díjat

Kapcsolódó

Székely Csaba második alkalommal nyerte el a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg alapította elismerést idén a Mária országa című történelmi játék érdemelte ki. Különdíjat kapott a Karaffa című drámakötet szerzőgárdája.

„Imádjuk a büntetéseket. Nézni. Csak ne nekünk kelljen bűnhődni” – beszélgetés Székely Csabával

„Imádjuk a büntetéseket. Nézni. Csak ne nekünk kelljen bűnhődni” – beszélgetés Székely Csabával

Az ember nem változik, talán erre is megtanítanak minket a történelmi darabok. Erről napjaink egyik legkiválóbb drámaírójával, Székely Csabával beszélgettünk annak apropóján, hogy Mária országa című történelmi játéka nyerte el idén a Kortárs Magyar Dráma-díjat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.