Mertz Tibor (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Hosszabb szombathelyi társulati tagság után most közelebb szerződsz a fővároshoz, Budaörse. Mi vonzott a Latinovits Színházban?
Két kisebb szerepet játszottam vendégként eddig itt, az egyiket a Figaro házasságában, a másikat a Születésnapban. Mindkét munka meglehetősen jó volt, színészként is, de a végeredmény tekintetében is. Mindkettő kifejezetten jó színház. Úgy érzem, egy remek, progresszív helyre kerültem. Nekem pont az is tetszik benne, ami ennek a társulatnak már évek óta okoz fejtörést: hogy
a Budaörsi Latinovits Színház a kőszínházakhoz képest független, a függetleneknek kőszínház, a vidékieknek pesti, a pestieknek vidéki.
Tehát a Latinovits magát határozza meg. Névadójához méltón. És közben van egy remek, tehetséges és dolgozni szerető társulat. A munka itt olyan jellegű, ami inkább a függetlenekre jellemző, de közben mégiscsak van egy infrastruktúra mögötte. Tehát sok-sok minden más, mint az összes többi színházban. Van bennem kíváncsiság, ami mindig hajt, mi van azon kívül, ahol vagyok. Nem szeretek leragadni, mert ez a kíváncsiságom megőrjít, ha nem tudom, hogy mi történik máshol. Budaörsön úgy néz ki, hogy könnyebben egyeztethető is vagyok, úgyhogy megmarad az esélyem, hogy ezt a bizonyos kíváncsiságomat jobban ki tudom elégíteni, mint azokban a zárt kőszínházi rendszerekben, ahol eddig voltam tag. Ugyanakkor nagy lehetőséget látok a társulati munkában is. Nagyon szeretek társulatban lenni, szeretem a közösséget, a közösségi munkát. Ezt meg lehet kapni egyébként egy alkalmilag fölállt közösségben is, ha nem kizárólag magukra figyelnek az emberek, hanem egymásra is, de van egy különleges metakommunikációs létezés a társulati létben, ami számomra meglehetősen izgalmas.
Mit gondolsz, az új szerződéseddel szakmailag is egy új fejezet nyílik a színészi pályádon?
Nézd, az én pályám valahogy úgy alakult, hogy az elején, rendkívül korán kaptam óriási nagy szerepeket. Még a József Attila Színházban voltam Miskin herceg, aztán Szolnokon Zsivágó és hasonló nagy feladatok jöttek zsinórban, huszonéves koromban. Aztán később szerencsére megtaláltak a karakterszerepek is, ezeket szintén nagyon szeretem, ha maga a munka jó. Szombathelyen komoly főszerepek mellett izgalmas karaktereket is játszottam, nagyszerű előadásokban. Ilyesmi arányra számítok a jövőben Budaörsön és külső munkáimban is.
Mertz Tibor a Figaro házassága című előadásban (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Mit nevezel jó munkának?
Amikor valahogy összejön az, ami engem valójában érdekel a színészetben, de ezt nem tudom egyszerűen megfogalmazni. Valami kétpólusosságra gondolok. Egyrészt egyfajta médiumság, ahogy a színész valakivé válik. Tehát amikor szinte öntudatlanul, mint egy drog hatására, egy másik személlyé válsz valóban. Ez egy ritka jelenség, aminek persze fokozatai vannak. A tét, hogy milyen mélységig sikerül. A másik oldala pedig az, amikor igenis nagyon tudatosan, rafináltan fölépítesz valamit, mint egy bohóc a számait. Tehát ennek a kettőnek a vegyülete érdekel. Hogyha jó, nézni is ezt szeretem egyébként.
Elvarázsol a bohóc és elvarázsol az, amikor teljes átváltozást látok.
Hogy hogyan tudom megvalósítani ezt az ötvözetet, az mindig az adott munkán múlik. És természetesen a csapaton. A törekvés fontos.
A közélettel kapcsolatos véleményedet sosem rejtetted véka alá, de az, hogy hol és hogyan adsz ennek hangot, változott az évek során?
Igen. Én elég dühös voltam és vagyok is, de például a közösségi médiában már nem fejtem ki a véleményemet. Ott nincs értelme és meg is rémít a gyűlölködés erősödése. Valami olyasmire vágyom, mint amit Szicíliában tapasztaltam az autóvezetésben. Bizonyos szempontból borzalmas, de működik a saját rendszerük. Nem mondhatni, hogy a közlekedési szabályokat betartanák, egy kétsávos úton akár öten is igyekeznek egyszerre egymás mellett. Szinte lehetetlen helyzetek adódnak, és mégis mindenki megy, mindenki halad. Egyszerűen az van, hogy figyelnek egymásra. És ha valaki bevág eléd, akkor azt mondod, hogy menjél. De ha nem vág be, akkor én megyek. És nem anyáznak, nem hőzöngenek, nem versengenek folyton. Én ilyesmire próbálok törekedni mostanában, először is saját magammal.
Mertz Tibor az Öröm és boldogság című előadásban (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Most mutattátok be Budaörsön Székely Csaba Öröm és boldogság című tragikomédiáját, egy furcsa történetet melegekkel. Mit vársz, milyen hatással lesz a nézőkre?
Úgy érzem, Székely Csaba jelentőset írt, bár én a rendező, Alföldi Róbert nélkül talán nem tudtam volna kiolvasni belőle mindazt, amit a próbák során felfejtettünk. Ez a darab elég vicces és mégis kőkeményen megragadja az ember gyomrát, agyát, lelkét. Nagyon-nagyon különleges színház. És hát rém aktuális lett. Sajnos.
Egy korombeli kedves barátom eljött a munkabemutatóra, egy maximálisan liberális középkorú férfi, és azt mondta, hogy igazából most értett meg bizonyos dolgokat a melegekről.
Biztos vagyok benne, hogy sokaknak van felfedezni valója ebben az előadásban. Egy mocskos szörnyeteget játszom benne, és közben imádom csinálni. Színészként csodálatos ez a bohóc-létezés.
Forrás: Budaörsi Latinovits Színház
hírlevél
