Színház

Csökkennek a színészi gázsik a Szkénében a tao miatt

2018.12.04. 15:45
Ajánlom
Továbbá a jegyárak is emelkednek. A most meghozott intézkedésekre a tao-támogatás megszűnése nyomán kieső források pótlása miatt volt szükség.

„Nem állítjuk, hogy ami most történik, az Bűn és bűnhődés, mert talán még jóra fordulhat minden, és más forrásokból megkapjuk a kieső támogatás összegét. Ezt azonban ma még az sem tudja megmondani, Akit az istenek szeretnek” – olvasható a tartalma ellenére humorosan megírt közleményben, amelyben a repertoáron lévő előadások címei bukkannak fel kreatív módon.

Levél a Szkénézőkhöz

a TAO-változások kapcsán

Kedves SzkéNézőnk!

Nehéz megszólalni, mert szívügyünk, a Szkéné Színház jelene és jövője bizonytalanná vált. 

A 42. héten még nem sejtettük, ami a 46. héten nyilvánvalóvá vált: az országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a jövő évtől a színházakat már nem támogathatják elkülöníthető adóforintjaikkal a cégek. 

A nagy füzet, amelyben a következő évadok rajzolódnak ki, már megtelt álmokkal, tervekkel, számításokkal. A lány, aki hozott lélekből dolgozott, nálunk színpadra léphet, de egy színház működéséhez a hozott lélek nem elég. A TAO-hozzájárulás nélkül maradó színház, mint A halottember

A 2018-as év jegybevétele alapján bekalkulált 80%-os támogatásnak, azaz 80 millió forintnak már pontosan megvolt a helye: tudtuk, hogy ezt erre, ezt arra, EztRádEztRádezt pedig rád fogjuk költeni. A most kialakult helyzetre mondhatnánk csalódottan viccelődve, hogy ezt még Anyám Orra sem szagolhatta ki előre, de komolyra fordítva a szót, ez mélyvíz, mélységesen mély Bányavíz. Ebben a helyzetben még egy jól sikerült Galaxis útikalauz stopposoknak sem segíthetne eligazodni. Toldi is csak a Budára vezető utat ismerte, kiutat most józan paraszti észjárásával még ő maga sem tudna biztosan mutatni. Aki viszont most nem alkalmazkodik a körülményekhez, Az öngyilkos. És mivel a kialakult helyzet nem holmi Kutyaharapás, sokkal inkább akár végzetesnek tűnő érvágás; komoly fejtörést okozott, mitévők legyünk ebben, a remélhetőleg csak átmeneti időszakban. 

Kutyaharapás - Gengszterdráma a Vádlitól

Nagypál Gábor, Kaszás Gergő - Kutyaharapás (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Szkéné Színház)

A Démon Gyermekei talán csodát tennének, mi azonban racionális lépésekre kényszerültünk. Ha mamutszervezet lennénk, mondhatnánk, hogy majd A mi osztályunk, vagy a ti osztályotok összespórolja a kieső összeget, de kis színház vagyunk, osztályok és elfekvő készletek, vaskos tartalékok nélkül. Nem vagyunk I. Erzsébet, akinek 3000 darabos királynői gardróbjában arany és ezüstruhák mellett többek között 99 palást, 269 köntös sorakozott – nekünk magunknak kell kigazdálkodni jelmezt, továbbá díszletet, plakátot, reklámot, helyszínt, hűtést, fűtést, világítást, irodát, valamennyi kollégát, színészt és alkotót.

Nem Öröm és boldogság, de ahhoz, hogy a jelenlegi feltételek között jövőre is létezzünk, kénytelenek voltunk a jegyárakat növelni, színészeink fizetését pedig csökkenteni. Nem állítjuk, hogy ami most történik, az Bűn és bűnhődés, mert talán még jóra fordulhat minden, és más forrásokból megkapjuk a kieső támogatás összegét. Ezt azonban ma még az sem tudja megmondani, Akit az istenek szeretnek

Mint A Soha Vissza Nem Térő alkalom, ez a levél szolgáljon egyúttal arra, hogy nézőinknek megköszönjük, hogy kitartóan figyelemmel kísérik a munkánkat, újra és újra eljönnek hozzánk, ami eddig egyet jelentett a TAO-alapunk folyamatos gyarapodásával is.  

Ami a jövőt illeti, bízunk abban, hogy a tragikus fordulatok megmaradnak Macbeth hatáskörében, a szélmalomharc pedig marad Don Quijote keresztje. Reméljük, hogy Soha senkinek nem kell a jövőben azt mondanunk, hogy ma elmarad mondjuk a Caligula helytartója, a Woyzeck, a KOHLHAAS, a ParasztoperaA fajok eredete, a Bányavakság vagy a Fácántánc.

Bízunk benne, hogy beállhat kedvező fordulat, születhet kedvező döntés, és akkor terveinknek megfelelően visszaállíthatjuk az eredeti állapotokat: leszállíthatjuk a jegyárakat, felemelhetjük a színészi fizetéseket, a hűséges és újonnan érkező SzkéNézőknek pedig megígérhetjük, hogy lesz itt még M/Ámor, vagy amit akartok. Bízunk benne, hogy jövőre és az azt követő évben, 2020-ban, színházunk fennállásának 50. évfordulóján is felejthetetlen élményekkel várhatunk minden SzkéNézőt, és díszvendégként újra és újra felléphet nálunk A Sütemények Királynője

Amíg egy Árva Csillag van az égen, ezért fogunk küzdeni. Szívszakadtig. Akkor is, ha nagyon Nehéz

Németh Ádám ügyvezető
és a Szkéné Színház stábja

Fejléckép: Scherer Péter és Mucsi Zoltán a Don Quijote című előadásban (fotó: Mészáros Csaba / Szkéné Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.