Színház

Csöpiről a Pinceszínházban

2010.04.17. 10:00
Ajánlom
Kiállítás Bujtor István színművész emlékére a Pinceszínházban.

Bujtor István 1942. május 5-én született és 2009. szeptember 25-én hunyt el. Színművész, filmrendező és forgatókönyv író. Közgazdaságtudományi Egyetemet végzett, de nem dolgozott ebben a szakmában. Mint féltestvére, Latinovits Zoltán, ő is a színészi pályához vonzódott. Diploma után a Győri Színházba került, majd a budapesti József Attila Színházba, aztán a Pécsi Nemzeti Színház szerződtette, majd a Vígszínház, később a Székesfehérvári Színház tagja, utoljára pedig a Veszptémi Petőfi Színház igazgatója volt.

Négy évtizedes pályafutása alatt leghíresebb színházi szerepei között volt a Makrancos hölgy Petrucchiója, A vágy villamosa Stanly-je, a Száll a kakukk fészkére indiánja, valamint az Egerek és emberek Lenie figurája.

Negyvenkét játékfilmben szerepelt, ezek közül híresebbek a Kőszívű ember fiai, a Fekete gyémántok, a Sándor Mátyás, a Fiúk a térről, a Szemüvegesek, a Ripacsok vagy a Pendragon legenda.

1980-ban álmodta meg és játszotta el Ötvös Csöpi rendőrnyomozó alakját A Pogány Madonna című filmben. A krimisorozat második filmje a Csak semmi pánik volt. 1985-ben Az elvarázsolt dollár forgatására (a filmet rendezte is) már céget alapított, és szponzoroktól szerezte meg a szükséges pénzt. A sorozat negyedik darabja, a Hamis a baba, majd a 2000-es évek elején készült Zsaruvér és csigavér volt. Igazi közönségfilmek voltak ezek: itthon több mint egymillió nézőt vonzottak, és bemutatták őket Nyugat-Európa csaknem valamennyi televíziójában is.

A Pinceszínházban látható kiállítást a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény kezdeményezte, B. Müller Magda rendezte. A képeket fényképezték: Endrényi Egon, Kiss Júlia, Baldóczi Csaba, Szóvári Gyula, Jávor István, Markovics Ferenc, Szomszéd András, Hegyi Gábor, Inkey Alice, Inkey Tibor, Domonkos Sándor, Csabaffi Attila, Oláh János, B. Müller Magda. A képeket 40 film legjobb jeleneteiből válogatták ki.

A kiállítás megtekinthető április 30-ig, nyitva tartási időben (hétfő-péntek 9.00-19.00), illetve hétvégén előadások előtt egy órával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.