Színház

Csuja Imre nem vállal új szerepeket – évadot zárt az Örkény Színház

2025.06.19. 11:15
Ajánlom
Június 17-én tartotta évadzáró társulati gyűlését az Örkény István Színház. Az eseményen kiderült, a közönség kedvence idén Hajduk Károly lett, a legtöbb alkalommal Zsigmond Emőke lépett színpadra. A művészszínház alapító tagja, Csuja Imre nem vállal új szerepeket, de futó előadásait megtartja. A jövő évadban Dohy Balázs, Polgár Csaba és Gálhidy Sára is rendez, felújított formában tér vissza a 33 változat Haydn-koponyára.

Évadértékelőjében Gáspár Máté ügyvezető igazgató elmondta: „A húszéves Örkény Színház jubileumi évadában egyszerre összegezte a kivételes alkotói tapasztalatait és mutatott bátor, új irányokat. Nyolc bemutatója, hazai és nemzetközi együttműködései, alkalmi programjai hatalmas energiákat mozgattak meg, sikeres megvalósításuk az egész társulat figyelmét és odaadását dicséri egy érzelmekkel különösen átitatott, a vezetőváltás változással teli időszakát felvezető évadban”.

Az évadzárón átadták a társulati díjakat. Közel 2000 beérkezett nézői szavazat alapján, a közönség Hajduk Károlynak ítélte oda a Pünkösti Andor-díjat. A doktor Varsányiné-díjat – amelyet a társulat belső szavazással ítél oda annak a nem színész dolgozónak, aki a saját területén a legtöbbet tette a színház működéséért – idén Kákonyi Árpád zenei vezető vehette át.

Az eseményen Polgár Csaba művészeti vezető köszöntötte Zsigmond Emőkét, aki az évadban legtöbbször, 123 előadásban lépett színpadra, valamint a nyugdíjba vonuló kollégákat: két alapító tagot, Csuja Imrét – aki új szerepeket nem vállal, de futó előadásait megtartja –, illetve Horváth József világosító-karbantartót. A vezetőség köszönetet mondott a távozó munkatársaknak: Kákonyi Árpád zenei vezető és Jéger Zsombor színművész búcsúzik a társulattól. Az évadzárón bemutatkozott a társulat új tagja, Kövesi Zsombor, aki a Vígszínházból szerződik át.

evadzaro_2425_horvathjudit_sz_net-4048-111037.jpg

Hajduk Károly az Örkény évadzáróján (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

A 2024/2025-ÖS ÉVAD MÉRFÖLDKÖVEI

A 2024/2025-ös évadban az Örkény István Színház 9 bemutatót tartott és közel 90 ezer nézőt fogadott 420 előadáson és eseményen. Az ÖrkényKÖZ színházi nevelési műhely további közel 200 programot tartott, csaknem 5000 résztvevővel.

A társulat vendégszerepelt Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon, Veszprémben, Szolnokon és Törökbálinton. Immár második alkalommal vett részt a Plzeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, ezúttal a Solness című előadással. Gáspár Ildikó másik rendezése, a Sokszor nem halunk meg három alkalommal került színre a német koprodukciós partnernél, Jénában. A Jénában örkényes színészek közreműködésével készült Herscht 07769 pedig a Szkénében volt látható.

Húsz év után köszönt le a színház igazgatói posztjáról Mácsai Pál alapító-igazgató,

helyét 2025. március 1-étől Gáspár Máté ügyvezető igazgató, valamint Polgár Csaba művészeti vezető vették át. A jubileumot május 23-án nagyszabású, teltházas Aréna-koncerttel tette emlékezetessé a társulat.

Az új korszak nyitányaként az Örkény április elején felvételt nyert az Európai Színházi Konvencióba. A tagság révén a színház lehetőséget kap, hogy (vissza)kapcsolódjon azokba az áramlatokba, amelyek a műfaj és intézményrendszer helyét és lehetőségeit kutatják változó világunkban.

evadzaro_2425_horvathjudit_sz_net-4182-111038.jpg

Mácsai Pál az Örkény évadzáróján (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

Az évadban több kísérőrendezvény is megvalósult: Pogány Judit köszöntése 80. születésnapja alkalmából, az Open Books kiadóval közös könyvbemutatók; a Kultúrbrigád, a KÁVA, a KV Társulat, illetve a Benoit Produkció független színházi előadásainak befogadása; a színházi világnap megünneplése Nádas Péterrel és Forgách Andrással; az évad végén pedig az OFF Biennálén felolvasószínházi sorozat keretében kortárs magyar drámák és fiatal alkotóik bemutatása.

Az évad során az Örkény művészei a következő szakmai elismerésekben részesültek:

  • Legjobb gyermek- és ifjúsági előadás: Klara és a Nap - 45. Színikritikusok Díja
  • Legjobb férfi epizódszereplő: Znamenák István - 45. Színikritikusok Díja (Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza, író-rendező: Kincses Réka)
  • Legjobb női epizódszereplő: megosztva Zsigmond Emőke - 45. Színikritikusok Díja (Lidércek, Shaxpeare, Delírium, rendező: Bodó Viktor)
  • Legjobb női főszereplő: Takács Nóra Diána - 2024: eSzínház Fesztivál (A várományos, rendező: Ascher Tamás)
  • Staféta közönségdíj 2025: 1,5 ezrelék (rendező: Kabdebon Dominik)
  • Legjobb férfi színész: Hajduk Károly - 44. Magyar Filmszemle (Mesterjátszma, rendező: Tóth Barnabás)
  • Életműdíj, Magyar Mozgókép Fesztivál 2025, Gálffi László
  • Junior Prima Díj, 2024. - Borsi-Balogh Máté
  • ELLE Awards - Az év színésznője, 2025. - Tenki Réka
  • Psota Irén-díj, 2025. - Csákányi Eszter
  • Kaposvár Város Díszpolgára, 2025. - Pogány Judit
  • Budapest Díszpolgára, 2024. – Pogány Judit
  • A Vas Vármegyei Közgyűlés Békássy Ferenc-díja, 2024. - Patkós Márton

ÚJ ÉVAD A VÁLTOZÁSOK JEGYÉBEN

A 2025/2026-os évadban hat premiert tervez az Örkény István Színház, amelyek közül öt új, kortárs magyar dráma. Az előadások alkotóiról, valamint az évad újdonságairól a szeptember 6-i ÖrkényKerten derülnek ki további részletek. Az évadnyitó fesztivál új helyszínekkel és programokkal várja a látogatókat, itt mutatkozik be a színház új arculata és weboldala is.

Az évad első nagyszínpadi előadását Kemény Lili jegyzi: Az orosz barát című, az Örkény felkérésére írt színműve egyfajta látlelet a 21. századi Magyarországról, ahol egy orosz szakos bölcsész az ország legrejtélyesebb oligarchájává válik. Az előadást Dohy Balázs rendezi, a bemutató időpontja: október 23.

Karácsonyra családi színházi előadással, Michael Ende Momo című kultikus regényének feldolgozásával készül az Örkény: Gáspár Ildikó adaptációját Polgár Csaba rendezi.

evadzaro_2425_horvathjudit_sz_net-4064-111038.jpg

Az Örkény társulata az évadzárón (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

Március 27-én, a színházi világnapon debütál Ladányi Andrea és Borlai Gergő sub-harmónia című zenés produkciója, amelynek szövegkönyvét Markó Róbert írta. A képzeletbeli időutazás egy olyan, falanszter-szerű világba hívja a nézőket, ahol éles küzdelem zajlik a kultúra fogalma körül.

A stúdiós bemutatók sorát a Kassai Margit holokauszt-túlélő naplójegyzeteiből készült Ostromdressz nyitja, október 1-én. Kókai Tünde előadását Bíró Kriszta rendezi. December 19-én Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényéből készült előadás kerül színre, Gálhidy Sára rendezésében. Az előadás során három nőalak közösen haladó, szétváló, majd újból összeérő sorstörténetét követhetjük nyomon. Az évad utolsó bemutatójára április elején kerül sor: Országkórus címmel állampolgári színházi előadás készül, Neudold Júlia, Ördög Tamás és Kiss-Végh Emőke vezetésével és civil résztvevők bevonásával.

Október elején felújítva, a nagyszínpadon tér vissza Kovács D. Dániel 2021-ben bemutatott 33 változat Haydn-koponyára című Esterházy Péter-dráma rendezése abból az alkalomból, hogy az Örkény Színház lesz az új, Esterházy Irodalmi Díj átadójának házigazdája.

Fejléckép: Csuja Imre és Gáspár Máté az Örkény évadzáróján (fotó / forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.