Színház

Dán királyfiból brit király: Nagy Ervin és Koltai Róbert főszereplésével érkezik a Hamlear

2021.05.20. 12:50
Ajánlom
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház izgalmas vállalkozásba kezdett: összegyúrták Shakespeare két kultikus figuráját, hogy burleszk elemekkel átszőtt, igényes Monthy Python-szerű komédiát kreáljanak.

A Hamlet és a Lear király cselekménye nagyon is egymásba fűzhető, ezt használták ki a szerzők, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba. A viszonyokat és konfliktusokat összehangolva nagy ívű mű született, amely egy egész élet gyötrelmeit, vívódásait, fontos döntéseit tárja a nézők elé, a főhős ifjúkorától egészen öregkoráig.

Az alapművek paródiává emelése azonban csak a keretet szolgáltatja, a középpontban komoly sorskérdések állnak: a szülő-gyermek kapcsolat, viszonzatlan érzelmek, megfelelési kényszer, valamint az öregséggel való szembenézés.

OZ_00564_web-093942.jpg

Nagy Ervin a Hamlear olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Kamaraszínház)

A címszerepet játszó Nagy Ervin és Koltai Róbert a produkcióval egy kicsit hazatér Dunaújvárosba, ugyanis míg előbbi a városban született, utóbbi a gyerekkorát töltötte itt. A Bartók Kamaraszínházban azonban még egyikőjük sem játszott. Melléjük érkezik Sipos Imre, aki a magyar drámairodalom egyik legmeghatározóbb alakját ölti magára.

Bánk bán még maga sem tudja, hogy mit keres ebben a komédiában, jelenléte tehát folyamatos útkeresés. Törvényszerű, hogy ő az, aki mindenbe beleszól.

Az előadást Őze Áron rendezi, aki július 1-jén veszi át a Bartók Kamaraszínház vezetését. A darab azonban a dunaújvárosi közönség előtt csak 2021 őszén debütál.

A Hamlet és a Lear király bemutatójára július 4-én a gyulai Shakespeare Fesztiválon kerül sor.

OZ_00720_web-093951.jpg

Őze Áron és Matyi Ágota a Hamlear díszlettervével (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Kamaraszínház)

Szereposztás:

Hamlear: Nagy Ervin
Bánk bán: Sipos Imre
Id. Hamlear: Koltai Róbert
Claudius/Kenetlen: Vasvári Csaba
Polonius/Cationtugud: Papp János
Laertes: Jegercsik Csaba
Edgar/Edmund: Ágoston Péter
Gertrúd/Goneril: Kovács Vanda
Ophelia/Regan: Marjai Virág
Cordelia: Alberti Zsófi

Rendező: Őze Áron
Díszlet- és jelmez: Matyi Ágota
Rendezőasszisztens: Palkó Panka

Fejléckép: Koltai Róbert a Hamlear olvasópróbáján (fotó: Ónodi Zoltán / Bartók Kamaraszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.