Darvas Iván a 20. századi magyar színházművészet egyik legkarizmatikusabb egyénisége volt. Filmszínészként rendkívüli népszerűségre tett szert, bár ő elsősorban színpadi színésznek tartotta magát. Pályafutása meghatározó közel két évtizedét a Vígszínházban töltötte, kivételes tehetsége ott teljesedett ki.
„Különös módon minél régebben vagyok színész, annál jobban félek a bemutatóktól. E félelem ellenére és öreg ember létemre még mindig itt lábatlankodom, az azért van, mert vágyom a szent pillanatokra, amelyekkel ez a játék olykor megajándékoz. Amikor titkot tudok meg önmagamról vagy a partnereimről. Olyasmit, ami nem feltétlenül és nem automatikusan derül ki. Csak a kegyelmi pillanatokban. Ilyenkor mintha villám hasítana bele a sötét éccakába, megvilágítja a tájat, s rádöbben az ember, hogy hol is van.
Utána újra sötét lesz, de a világosság emléke megmarad, és segít a tájékozódásban.
Vannak játszótársak, akikkel sűrűbben jönnek létre ilyen pillanatok. Én ezért szerettem a Vígszínházat, mely az egyetlen fix pont volt az életemben. A Várkonyi Zoltán köré szerveződött társulatban töltött 19 évet színészi pályám legszebb és legjelentősebb korszakaként tartom számon. Akkor és ott olyan játszótársaim voltak, akikkel sok titkot megtudtunk a bennünk rejlő és a körülöttünk lévő világról” – mesélte egykor a művész, pályafutásának ötvenedik évfordulója kapcsán készült interjúban.
A Nők iskolája című 1973-as vígszínházi előadás (Fotó/Forrás: Keleti Éva / Vígszínház)
Darvas Ivánt páratlan eleganciája, utánozhatatlan sármja, intellektusa, fanyar humora és szikár tartása igazi ikonná avatta. Jellegzetes beszédmódja, különös hanghordozása szinte védjegyévé vált. Játékának belső izzása, ahogy a legapróbb rezdülésekből is sorsot tudott formálni, egyszerre volt zavarba ejtően személyes és elemi erejű. 1965 és 1989 között volt a Vígszínház tagja, majd, amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, szabadúszó lett. Válogatott a színházi és filmes ajánlatok között, a Vígszínházban is játszott, de már nem társulati tagként.
A teátrumban látható fotókiállítás minden vígszínházi szerepét bemutatja, valamint beszámolókkal és interjúrészletekkel idézi fel kivételes pályafutását. A Víg Szalonban pedig egykori pályatársai és kollégái – Halász Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Kovács István és Lukács Sándor – emlékeznek rá. A Szegő János vezette beszélgetésben előadásrészleteken, fotókon és Darvas Iván írásain keresztül idézik fel a kivételes színész és karakteres gondolkodó alakját.
A programról egy szerkesztett felvétel is készül,
ami a későbbiekben a teátrum Youtube-csatornáján lesz elérhető.
„Paradoxnak tűnik, de attól tartok, ez az igazság: a színész nem este héttől tízig játszik. Épp megfordítva áll a dolog: napközben játszunk. Bizony, a teátrum szent dolog. Minden, ami ezen kívül esik, esetleges, homályos, de este hétkor felmegy a függöny, és minden értelmet nyer, világossá válik és tisztán áttetszővé, akár a kristály. Bizony a teátrum deszkái csakugyan a világot jelentik a komédiásnak.”
Az eseményről további információ itt érhető el >>>
Fejléckép: Darvas Iván az Egy őrült naplója c. előadásban (fotó / forrás: Keleti Éva / Vígszínház)
hírlevél
