Színház

Debreceni győzelem a Vidéki Színházak Fesztiválján

2018.09.11. 16:30
Ajánlom
A debreceni Csokonai Színház Három nővér című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiválján.

Hetedik alkalommal szervezték meg az évad nyitányaként a fesztivált, amelynek idén a Tháliában zajló felújítás miatt a Pesti Magyar Színház adott otthont. A Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 3. és 9. között nyolc előadás volt látható. A produkciókat ismét öttagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Dobák Lívia dramaturg; Lackfi János író, költő; Tóth Auguszta színművész; Hábermann Jenő producer és a közönséget képviselő Makk Zsuzsa. A díjakat az idén is Szilágyi Imre debreceni grafikusművész készítette.

A legjobb előadást díját átadó Dobák Lívia Ilja Bocsarnikovsz debreceni Három nővér-rendezéséről elmondta:

nem radikálisan megtagadva hozta létre a színházi szöveget, hanem szelíden ráépítkezett Csehov drámájára, szétszedte és újra összerakta.

Méltatta a produkció látványvilágát, a zenét, a mozgást. Idén a kiváló színházi műhelymunkáért is odaítéltek egy díjat, amelyet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című előadásával nyert el. Schell Judit, a Thália Színház művészeti vezetője a nyíregyházi produkciót író és rendező Sediánszky Nórának átadva az elismerést kiemelte: fantasztikus előadásról van szó, különleges formanyelvvel és csodálatos színészekkel.

A díjátadón Szina Kinga a legjobb női alakítás díját vehette át a Győri Nemzeti Színház A vád tanúja című előadásában való játékáért. Balogh Tamásnak a legjobb férfi alakítás díját ítélték oda a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Caligula helytartója című produkciójában megformált szerepéért. Mézes Violetta a legjobb női karakteralakítás díját kapta szintén A vád tanújában játszott szerepéért. A legjobb férfi karakteralakítás díját Szemenyei János érdemelte ki a Csárdáskirálynő című operettben, a kecskeméti Katona József Színház produkciójában való játékáért.

A fesztivál programjában helyet kapott Csehov Három nővére mellett William Shakespeare leghíresebb vígjátéka, az Ahogytetszik Rusznyák Gábor értelmezésében, a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. A nyíregyházi színház A név: Carmen című zenés produkciója Prosper Mérimée 1845-ben született műve nyomán készült, az új drámát Sediánszky Nóra állított színpadra. A vígjátékok között megtalálható volt Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című darabja, a Békéscsabai Jókai Színház előadása és Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok című színműve, amelyet a Pécsi Nemzeti Színház produkciójaként láthatott a közönség. Az Agatha Christie bűnügyi novellájából készült A vád tanúja a Győri Nemzeti Színház előadásában volt látható, Székely János Caligula helytartója című művét a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatta be. A kecskeméti Katona József Színház Csárdáskirálynő című produkciója Béres Attila rendezésében volt látható.

„Nem viszem haza a szerepeimet”

Kapcsolódó

„Nem viszem haza a szerepeimet”

Volt már Mozart, Bóni, Mágnás Miska, zongorakísérő a világ legrosszabb énekesnője mellett. Nem csak színész, zenét is szerez. Szemenyei János a hazai zenés színházi élet független személyisége. Nem képzelhetjük már el nélküle a műfajt, még szép, hogy az idei KULT50 kiadványunkban is szerepel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.
Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.