Színház

Dokuszínház a Kortárs Drámafesztiválon

2011.11.09. 14:49
Ajánlom
Az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Kortárs Drámafesztivál a dokumentarista dráma és színház témáját állítja az érdeklődés középpontjába. A külföldi és magyar dokuszínházi előadások bemutatása mellett nemzetközi konferenciát, visitors’ programme-ot és felolvasószínházat is szerveznek.

"A Kortárs Drámafesztivál azon kevés színházi rendezvények egyike hazánkban, amely teljes egészében civil kezdeményezésre jött létre" - mondta el Szilágyi Mária, a fesztivál igazgatója a mai sajtótájékoztatón a Trafóban. Az évről-évre nehezülő anyagi körülmények ellenére a fesztiválszervezők továbbra is sokszínű színházi eseménnyel, a külföldi kortárs darabok magyar színpadokon történő bemutatásával és külföldi színházi szakemberek meghívásával kívánják gazdagítani a magyar színházi életet.

A nemzetközi programban idén már nem csak külföldi vendégjátékok, de, az orosz és a román vendégjáték mellett egy fiatal lengyel drámaírónő művének magyarországi premierje is szerepel a fesztivál műsorán. A nemzetközi programban a híres orosz Teatr.doc Egy óra tizennyolc (perc) című dokumentarista színházi előadása látható a Trafóban, melynek rendezője, Mihail Ugarov egyben az első orosz dokumentarista színház megalapítója is.  A nemzetközi program másik dokumentarista színházi előadása a Romániából meghívott Alina Şerban Felelősségem tudatában kijelentem című előadás, David Schwartz rendezése a MU Színházban látható. A program harmadik, nyitóelőadása Elżbieta Chowaniec kortárs lengyel drámaírónő Gardéniájának magyarországi premierje. A darabot tavaly a felolvas-ószínházi sorozatban mutatta be a KDF a K. V. Társulat előadásában és Pelsőczy Réka rendezésében.

A magyar showcase program az elmúlt évad legkiemelkedőbb kortárs bemutatóiból kínál válogatást. Az elsősorban külföldi vendégeknek szánt program során a zsűri - Dobák Lívia dramaturg, Forgách András drámaíró, dramaturg, rendező, valamint Urbán Balázs és Szűcs Katalin Ágnes kritikus - javaslatára kilenc olyan előadást mutat be, melyből hat független és három kőszínházi előadás, és amely "azt mutatja, hogy a független színházból termelődik ki a magyar színház legexportképesebb része" - emelte ki Markó Róbert szervező. A magyar program már futó előadásai lesznek: a Caligula helytartója (Gödör), Szirénének (Katona - Kamra), Józanok csendje (Stúdió K), Korijolánusz (MU Színház), A gyáva (Kolibri), Magyar ünnep (Nemzeti), Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe (Nemzeti);  valamint két olyan együttes is szerepel, akik a fesztivál alatt tartják új kortárs magyar bemutatójuk premierjét: Pintér Béla és Társulata Kaisers-TV, Ungarn című új előadása, Tasnádi István Hogyishívják című darabját pedig Kovács Dániel rendezte.

A célközönség, a Visitors' Programme-jának meghívottjai,  nemzetközi színházi szakemberek, neves fesztiváligazgatók, színikritikusok mellett idén a konferencia résztvevői is a program vendégei. Európából és a tengerentúlról hívták őket a szervezők a fesztiválra, hogy a kortárs magyar színház legizgalmasabb alkotóival, műhelyeivel és előadásaival megismerkedhessenek.

A felolvasószínházi sorozatban ezúttal egy német szerzőnő, Felicia Zeller Beszélgetések űrhajósokkal (Gespräche mit Astronauten) című darabját mutatják be. Végül a nemzetközi konferencia Újrahasznosított valóság a színpadon - Dokumentarista dráma és színház Közel-Kelet Európában címmel rendez háromnapos találkozót angol nyelven, ami az első ilyen témájú konferencia lesz a régióban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Színház magazin

A színházvezető, aki jegesember lett – Szentiványi Béla

Szentiványi Béla színész, rendező és felesége, Zimonyi Márta primadonna a két világháború közötti hazai színjátszás sztárjai voltak. A férj megalapította az Országos Művész Színházat: stagione-típusú vándortársulatával járták a vidéket. A Trianon utáni Magyarországon a magyar színművészet életben tartása volt a cél. Ám Szentiványi anyagilag belebukott vállalkozásába. Aztán 1944-ben félreállította a szélsőjobboldali vezetésű Színészkamara. 1945-ben az új politikai rendszer is eltiltotta a pályától. Feleségével együtt segédmunkákból éltek. Színházi múltjukról soha többé nem beszéltek. Még lányuknak, Mártának sem, aki nemrég átadta szülei színházi albumát – fotókkal, dokumentumokkal – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek. Szentiványi Mártát felkereste a Fidelio.
Színház gyász

Az emlékezés rózsái a Nemzeti Színház előtt

Gyűlnek a virágok a Nemzeti Színház épülete előtt, ahol a pénteken elhunyt Nemzet Színésze, Törőcsik Mari tisztelői róhatják le kegyeletüket.
Színház gyász

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Színház nekrológ

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.