Színház

Döntés életről és halálról – a székesfehérvári Városházán mutatták be a Tizenkét dühös embert

2023.03.03. 13:45
Ajánlom
Álló tapssal köszönte meg a közönség február 25-én a székesfehérvári Városháza Dísztermében a Tizenkét dühös ember döntését. A Vörösmarty Színház előadásában szereplő 12 esküdt egy fiatalember sorsáról, életről és halálról, előítéletekről, megalkuvásról és bátorságról mondott ítéletet.

Két nappal a bemutató előtt Cserhalmi György a Vörösmarty Színház Mindig Veled! podcastjának legújabb epizódjában ha nem is ítéletet, de a véleményét mindenképpen elmondta. Mesélt a kihívásokról, szókimondásról, komfortzónákról és persze a Tizenkét dühös emberről is.

Cserhalmi György nyolc év után – a megannyi változás ellenére – ugyanakkora elánnal ugrott neki az új helyszínen bemutatandó darabnak, és annak ellenére, hogy teljesen valódi színházi teret nem lehetett teremteni, a stábnak köszönhetően a Díszterem mégis igazi színházi térré vált.

Tizenket_duhos_ember_2023_CsG-59128-133416.jpg

Jelenet a Tizenkét dühös ember című előadásból (Fotó/Forrás: Cserta Gábor / Vörösmarty Színház)

Egyvalami azonban semmiképpen nem változott:

Ezzel a csapattal azért szerettem dolgozni, mert irgalmatlan nyitottak voltak. Az irgalmatlan most egy valódi jelző.

Velem voltak irgalmatlanok, mert nyitottak voltak, beleadták magukat. És így előre kellett dőlnöm, hogy Uramatyám!" – nyilatkozta a rendező.

Tizenket_duhos_ember_2023_CsG-59230-133645.jpg

Jelenet a Tizenkét dühös ember című előadásból (Fotó/Forrás: Cserta Gábor / Vörösmarty Színház)

Az esküdtek szerepében: Andrássy Máté, Végh-Szirmai Irén, Sághy Tamás, Závodszky Noémi, Kricsár Kamill, Váradi Eszter Sára, Ballér Bianka, Kuna Károly, Egyed Attila, Juhász Illés, Varga Lili és Kerkay Rita.

További időpontok és bővebb információ ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Jelenet a Tizenkét dühös ember című előadásból (Fotó/Forrás: Cserta Gábor / Vörösmarty Színház)

Különleges helyszínen mutatják be Székesfehérváron a Tizenkét dühös embert

Kapcsolódó

Különleges helyszínen mutatják be Székesfehérváron a Tizenkét dühös embert

Cserhalmi György vezetésével és a Tizenkét dühös emberrel a székesfehérvári Városháza Díszterme színházzá változik: február 14-én az olvasópróbával megkezdődött a próbafolyamat, a bemutatót pedig február 25-én tartják.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Színház interjú

L. Nagy Attila: „A kezdeti csikóságomból lekopott a felesleg”

L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal bábszínészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Színház interjú

Szarvas Balázs: „Egy produkció csakis együtt, közös munkával jöhet létre”

Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
Színház ajánló

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.
Színház ajánló

Idén nyáron újra életre kel a színház a hegyek között – vár a Visegrádi Nyári Színház!

Július 27. és augusztus 1. között ismét megnyitja kapuit a Visegrádi Nyári Színház, amely idén is rengeteg izgalmas programmal, színházi előadásokkal, előadói estekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.