Színház

Döntöttek az idei Hevesi Sándor-díjasok személyéről

2021.06.15. 15:10
Ajánlom
A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja 2021-ben Balog Józsefnek, Balogh Tibornak és Láng Annamáriának ítélte oda a díjat.

A Hevesi Sándor-díjat 1998-ban alapították és minden évben az a három művész, kultúraközvetítő vagy társulatvezető szakember kaphatja meg, aki az ITI döntése értelmében a legtöbbet tett a magyar kultúra megismertetéséért és elismertetéséért.

A korábbi években a kitüntetést a színházi világnap alkalmából ítélik oda, ám most a járványhelyzet miatt a kuratórium úgy döntött, hogy későbbre halasztja a döntést.

A díjazottak a magyar dráma napján, szeptember 21-én vehetik majd át az elismerést.

Balog József a MASZK Egyesület elnökeként és művészeti vezetőjeként végzi munkáját. A 30 éves szervezet égisze alatt jött létre a nemzetközi hírű THEALTER Fesztivál is, amely a kortárs előadások bemutatásán túl nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a fiatalabb generációnak megjelenési lehetőséget biztosítson.

Ugyancsak komoly kultúraközvetítő szerepe van Balogh Tibor dramaturg, színikritikusnak, aki a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának művészeti vezetőjeként a határon túli magyar nyelven játszó színházakat ismerteti meg Magyarország közönségével.

Szintén a színvonalas magyar színjátszást hirdeti külföldi fellépéseivel Láng Annamária, aki bár kezdetben akcentussal beszélte a németet, tehetsége és szakmai tudása okán 2019-ben a bécsi Burgtheater leszerződtette, és azóta is a társulat tagja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Klasszikus

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Klasszikus

Három korszak, három művész, három hangszer – a Trio Energico kamaraestje a Zeneakadémián

Szeptember 27-én a Solti Teremben ad koncertet a Trio Energico, a három fiatal kamaramuzsikus a bécsi klasszicizmus és a romantika korának alapdarabjai mellett egy fájdalmasan szép modern alkotást is játszik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Színház hír

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.