Színház

Drága Zsike, szeretünk! – Kútvölgyi Erzsébet 70 éves

2020.11.14. 10:55
Ajánlom
November 14-én ünnepli hetvenedik születésnapját Kútvölgyi Erzsébet, a Vígszínház Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznője. Alakításait gyengéd líraiság és drámai erő jellemzi, de a komikum és a groteszk ábrázolás sem idegen tőle.

Kútvölgyi Erzsébet Budapesten született, édesapja vasesztergályos, édesanyja könyvelő volt. A Fazekas Mihály gimnázium kísérleti matematikai osztályába járt, a színi pálya nem foglalkoztatta, gyermeksebésznek készült. Magyartanára unszolására 1969-ben mégis a Színház-és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahová azonnal fel is vették. 1973-ban végzett, méghozzá úgynevezett vörös diplomával, azaz színtiszta kitűnő osztályzatokkal. Pedig az első félév végén nagyon rezgett a léc, annyira unta és utálta a főiskolát, hogy egyszerűen nem volt hajlandó játszani. Már-már kirúgták, amikor mégiscsak megtört a jég, és ő szép lassan beleszeretett a színészetbe. Azért egy év múlva nagy titokban újra felvételizett az orvosira, és egy interjúban elmondta, ha felvették volna, gondolkodás nélkül ott marad.

Mára őszintén, feltétlen odaadással szereti a hivatását, és mégis, legszebb álmaiban ma is operál.

A dzsungel könyve - 800. előadás a Pesti Színházban, 2009. november 2. (fotó: Gál Bereniké)

Bagira: Kútvölgyi Erzsébet; A dzsungel könyve - 800. előadás a Pesti Színházban, 2009. november 2. (Fotó/Forrás: Gál Bereniké / Vígszínház)

Főiskolai hallgatóként a Vígszínházban töltötte gyakorlati idejét, és már ekkor eljátszhatta Julikát Molnár Ferenc Liliomában, és Dulcineát a La Mancha lovagjában. A Szent István körúti épület 1971 óta második otthona, ahol tehetségéhez méltó feladatokat kapott: volt Szent Johanna G.B. Shaw darabjában, Maria Callas McNally Mesterkurzusában, Kurázsi mama Brecht drámájában, Bagira, a párduc A dzsungel könyve zenés színpadi változatában, ő volt Edith Piaf az Edith és Marlene-ben, Fantine a Nyomorultakban, Titánia a Szentivánéji álomban. Pályafutása során első alkalommal tavaly vállalt el monodrámát, a Kádárné balladája című, jelenleg is futó darabban Tamáska Máriát, Kádár János feleségét játssza. Alakításait gyengéd líraiság és drámai erő jellemzi, de a komikum és a groteszk ábrázolás sem idegen tőle.

Szerepálmai nincsenek, nem is voltak, a feladatokat sosem kérte, mindig kapta.

2019 februárja óta láthatjuk Kádár Jánosné felesége, Tamáska Mária bőrébe bújva a Vígszínház Házi színpadán, Kornis Mihály darabjában. A szerep kapcsán a Fidelio.hu-nak elmondta: „Nagyon is megvan ennek az asszonynak a saját története, ugyanis akárhányszor a férjét föltették a posztamensre, vagy ledobták róla, ennek a nőnek élnie kellett. Ha semmi más nem történik vele, csak ennyi: már saját története van. A túlélés története.”

A túlélés története – Kútvölgyi Erzsébet Kádár Jánosnét alakítja a Vígszínházban

Kapcsolódó

A túlélés története – Kútvölgyi Erzsébet Kádár Jánosnét alakítja a Vígszínházban

Kádár János felesége, Tamáska Mária, a Kádár-korszak first ladyje a főhőse Kornis Mihály darabjának, a Kádárné balladájának. A Vígszínház Házi Színpadán bemutatkozó előadás címszereplőjével, Kútvölgyi Erzsébettel még a próbaidőszak alatt beszélgettünk.

Több tucatnyi filmben és tévéfilmben is szerepelt, mint a Riasztólövés, a Napló szerelmeimnek, Napló apámnak, anyámnak, a Franciska vasárnapjai, A londoni férfi vagy a Casting minden. Gyakran látható énekes szerepekben és musicalekben is, saját bevallása szerint énekelni szeret, de nem tud. Zenei általános iskolába járt ugyan, de hangját soha nem képezte, sőt karban sem tartja, az évek során egyre mélyül a fekvése.

KadarnaKutvolgyiErzsebet2-173502.jpg

Kútvölgyi Erzsébet a Kádárné balladája c. előadásban (Fotó/Forrás: Almási J. Csaba / Vígszínház)

Pályáján a sikerek mellett voltak buktatók is. Egy interjúban elmondta: amikor a telt házakkal futó Kurázsi mamát levették a műsorról, megfordult a fejében, hogy elhagyja a pályát. Úgy gondolta, megélhetési gondjai nem lesznek, hiszen jól varr, köt, horgol és ért a kerámiához is. Mindebből azonban nem lett semmi, mert műsorra tűzték Albert Camus A félreértés című darabját, amelyben neki való szerepet kapott.

Ars poeticája: esténként, a színpadon ő szeretetet, tapsot kap a közönségtől, s neki egyetlen kötelessége, hogy cserébe adni tudjon érte.

Művészi munkáját többféleképpen is elismerték: 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1990-ben lett érdemes művész, a Kossuth-díjat 2008-ban vehette át "szuggesztív erővel megformált színpadi alakításaiért, film- és televíziós szerepeiért". A Vígszínház társulata nyolcszor szavazta meg neki az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért járó Ajtay Andor-díjat, legutóbb 2019-ben, 1996-ban neki adományozták a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2012-ben a Páger Antal-díjat, örökös tag a Halhatatlanok Társulatában és Prima-díjas.

_DSC9795-095807.jpg

Kútvölgyi Erzsébet és Őze Áron a Rózsavölgyi Szalon évadnyitó sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)

Kútvölgyi Erzsébet jelenleg a Rózsavölgyi Szalonban próbálja Őze Áron rendezésében az El kell mondanom című darabot, amelyben egy anyát alakít, aki képtelen elengedni a fiát, összeroppantja az aggodalmaival, az anyáskodásával. A bemutatót november 18-ra tervezték, ám a járvány miatt későbbre halasztották.

Fejléckép: Kútvölgyi Erzsébet (fotó: Dömölky Dániel / Vígszínház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.
Színház hír

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.